Azt mondja a polgármester (a továbbiakban hangulatfestési okokból: pógi), hogy márpedig ő rendkívüli segélyt nem ad senkinek, mert nem hajlandó mínuszba taszítani az önkormányzatot. Oldják meg a cigányok, ahogy akarják, az életüket. Ha sírnak a kicsi gyerekek, amikor reggel óvodába viszi őket a menetrend szerinti járat, kísérje el őket az anyjuk, hogy ne sírjanak annyira. Ugyan vissza nincs busz, így aztán az anyáknak reggelente hóban-sárban is 4 kilométert kell hazagyalogolniuk a szomszéd faluból, ahol az óvoda van; és ezt még délután is megismétlik, mikor a gyerekekért kell menni, mert akkor meg oda nincs busz. A bicikli nem játszik, mert azt meg a buszon nem lehet szállítani. Osszák be magukat és rotáljanak, javasolja magabiztosan a pógi.
A múlt hónapban 38 betörés volt a faluban, tyúkólakat, hűtőládákat, füstölőket rámoltak ki, és az egyik házból elloptak egy 120 kilós disznót. A szemétszállítás után, még hajnalhasadtával egyszerűen kővel leütötték, és a kárvallott még üres, gurulós kukájában kitolták a faluból. Általában valaki helyi (a pógi szerint cigány) adja a fülest, hogy hol vágtak éppen disznót, hol tették be épp a hurkát-kolbászt a füstölőbe, vagy hol cseperedtek fel a naposcsibék. Aztán megjelenik a "kommandó", és mindent elvisz. A tolvaj színvak: onnan lop, ahonnan van mit. Így aztán, amikor "ellenkommandót" - kétes, bár törvényes nevén polgárőrséget - szerveztek a helyiek, romák és nem romák közösen, abba a falu lakosságának 20 százaléka (a felnőtt férfiak fele!) jelentkezett. Azt hitték, ezért fizet az önkormányzat, kacag a pógi - mikor mondta nekik, hogy ez társadalmi munka, a fele ki is lépett.
Az első napokban persze voltak túlkapások (jobb nem is belegondolni, mennyi, a másik faluból ide látogató szerencsétlen flótást kergettek ki vagy vertek meg az újdonsült polgárőrök azon az alapon, hogy nem itteni cigány), össze is kellett hívni a férfiakat, és "szépen" elbeszélgetni velük. Azóta nem törtek be sehová, mindenki legnagyobb megelégedésére. Felvetettem, nem túl magas-e még mindig a polgárőrség létszáma az ellátott feladatok mennyiségéhez képest, s nem volna-e elképzelhető, hogy ők is beszálljanak a gyermekek kísérésébe, ad absurdum, iskolába szállításába saját autóikon a benzinpénz megtérítése ellenében - elvégre ez is csak egy "polgári" és "őrzési" feladat lenne. A pógi felhúzta a szemöldökét: csak nem gondolom, hogy ilyenre - és ezeknek - kaphatók volnának a férfiak?
A faluban nem lakik négyszáz lélek sem. Két utca van, az egyik a régi, a másik is régi, de már "új". Régen ott volt a cigánysor, a lápon, a csatorna mögött: most befejezetlen szocpol lakások állnak meglehetősen bizonytalan alapokon. A régi régi utcát vegyesen lakják cigányok és nem cigányok: többnyire özvegyasszonyok, akik a téeszből mentek nyugdíjba vagy elhalt férjük után kapnak özvegyi nyugdíjat. Emellett a módosabb kiköltözöttek gépparknak és terménytárolónak használják a régi portákat - mégiscsak biztonságosabb a falu közepén, mint a pusztákon. A lakott porták rendezettek, virágoskert, veteményes, tyúkól, malacka, cseppnyi föld a takarmánynak. A "régi" cigány családok gyermekei még a kilencvenes években szintén a környező kisvárosokba költöztek, és ma kisvállalkozóként - toborzóként, fuvarosként, a kisváros köztéri vécéjének üzemeltetőjeként stb. - a helyi cigány "gazdasági elithez" tartoznak, már ha lehet ilyet egyáltalán mondani. A fiatalabb, frissen betelepült nemzedékek laknak a szocpol soron: a porták az örök befejezetlenség állapotában leledznek.
Azt mondja a polgármester, hogy az itteni cigányok közül egy sem dolgozik. Amikor másnap reggel kilenc tájt megérkezünk a faluba, és körbesétálunk a két utcán, egyetlen munkaképes embert sem találunk otthon. Amikor a gyerekekre vigyázó nagymamákat kérdezzük, hol vannak a szülők, megtudjuk, amit úgyis sejtettünk: már hajnali fél négykor elvitte őket a kisbusz a napszámba. És ti mit fogtok csinálni, ha befejezitek az iskolát, fordulunk a kamaszokhoz. Hát napszámba, oda nem fogunk menni.
*
Ülünk a terméskőből épített ch‰teau teraszán a Toscanába illő dombok egyikén, és bort kóstolunk. A tulajt faggatjuk, mennyi napszámost alkalmaz, és hozzávetőleg mennyi ideig. Rövid tanakodás után kiderül, kábé egy hektár minőségi bort adó szőlő tart el az év tizenegy hónapjában egy, itt többnyire roma napszámost. A szőlővel mindig van munka, és korántsem csupán kapálás, hanem metszés, kacsolás, fürtválogatás stb. is. A napszámost a borász mégsem alkalmazza, mert az drágább volna. A napszámost a borász nem is "látja", érte nem felel, ő a "bandát" összeállító toborzó vállalkozókkal szerződik, így a feketemunka nyűge és kockázata is a toborzóra és a napszámosra hárul. A napszám nyomott (2800-3500 Ft/nap), mert a beiktatott vállalkozó a borásszal megalkudott ár akár 30-40 százalékát is zsebre teszi; így a törvényes, "kiskönyves" idénymunkabélyeget csak néhányan ragasztják be, a többiek feketén dolgoznak. A napszám sokszor csak arra elég, hogy az aznapi étele-itala meglegyen a családnak.
A borászok az elmúlt közel húsz év negyedik, mára több százmilliós, vissza nem térítendő vagy kamatmentes (most éppen uniós) kölcsönét, illetve támogatását hívhatják le a gazdaságaikra. Nincs minőségi boruk palackonként ezer forint alatt, de vannak 20 ezer forintos boraik is. A minőség garanciája a szakértelem és a manufaktúraszerű szőlőnevelés és bortermelés: a kézi munka. Weboldalaikon ízléses pincészetek és hordók, elbűvölő táj és csillogó borok, szeretetteljes borász-családok, webes fotógalériáikban híres politikusok, közéleti személyek, díjazott írók és költők láthatók a szélrózsa minden irányából, s a munkafázisok pontos és ízes leírása sem hiányzik.
Csak azok a munkás "fekete" kezek.
