Pálya a magasban

Átváltozások

Egotrip

"(hisz ez is mind általatok lett)" Ovidius: Metamorphoses Kezdetben volt egy Ronaldo. Illetve rögtön kettő. Már ez az apró bizonytalanság is mutatja, hogy kaotikus viszonyok jellemezték a nyolcvanas éveket.

"(hisz ez is mind általatok lett)"

Ovidius: Metamorphoses

Kezdetben volt egy Ronaldo. Illetve rögtön kettő. Már ez az apró bizonytalanság is mutatja, hogy kaotikus viszonyok jellemezték a nyolcvanas éveket. A kiinduló helyzet azért különösebben bonyolultnak sem mondható: az egyik Ronaldo kapus volt, a másik meg középhátvéd, ráadásul nem is egy csapatban játszottak, s bár mindketten megfordultak a brazil válogatottban, ott sem egyszerre. Nevük nem is vált volna számunkra különösebben emlékezetessé, ha a kilencvenes évek elején hirtelen meg nem jelenik a színen a nyúlfogú fenomén, Ronaldo Luis Nazário de Lima, vagyis az igazi Ronaldo. A kapussal - aki magát egyébként is Ronaldo Giovanellinek szólíttatta - így sem lehetett volna összekeverni, de ott volt a sziklakemény védő, ezért az igazi Ronaldo - aki a születésénél közreműködő orvos nyomán kapta nevét - Ronaldinho, azaz Kicsi Ronaldo néven kezdett játszani. Nem is lett volna ezzel probléma, ha Ronaldinho nem indul hihetetlen fejlődésnek; márpedig a világ legjobb játékosa mégsem lehet "a kicsi". A hátvéd Ronaldo be is látta, hogy így nem mehetnek tovább a dolgok, és egy váratlan döntéssel Ronald-óra (Nagy Ronaldo) brazilosította a nevét. Ezzel megnyílt az út az igazi nyúlfogú előtt, hogy Ronaldinhóból végre Ronaldo legyen. Itt is volt ennek az ideje, hiszen lassan már bontogatni kezdte szárnyait a még kisebb Ronaldo, a mosolygós csúnya, akit ma Ronaldinho (Gaúcho) néven ismerünk. A brazil nyelvészek a valóban komplikálódó helyzetben azt javasolták, hogy ő vegye fel a Ronaldinhozinho - Nagyon Kicsi Ronaldo - nevet, amire végül is a néveltolások miatt szerencsére nem került sor. Így aztán éveken át nyugodtan játszhatott egymás mellett Ronald-o, Ronaldo (az igazi) és Ronaldinho. Azután feltűnt Cristiano Ronaldo.

C. Ronaldo, aki csak születési évszámával kapcsolódik a nyolcvanas évekhez, már a boldog tudatlanok közé tartozik, akik nem is sejtik, milyen volt az "annak idején". Elég az hozzá, hogy más volt minden: egyes sportolók például olyan látványosan változtattak nevet, nemet vagy nemzetiséget, hogy a vasfüggöny két oldalán ülő nézők csak kapkodhatták a fejüket, ha követni akarták (volna) őket. A bolgár pártvezetés például annyira kapkodott, hogy el is vesztette a fejét. Todor Zsivkov ugyanis kitalálta, hogy a Bulgáriában élő török kisebbség minden tagja azonnal bolgárosítsa a nevét; ez alól a világhír sem mentesít, sőt. Így aztán a balkáni ökölvívás legkiemelkedőbb alakja, a világbajnok Izmail Musztafov Huszeinov, akit általában csak Musztafovként emlegettek, egy napon hirtelen úgy ébredt, hogy már Ivajlo Marinov Hrisztovnak hívják. A bonyodalmakat tetézte, hogy a szöuli olimpián hol Marinovként, hol Hrisztovként mutatták be az arcra és mozgásra azért mindenkinek ismerős bolgár héroszt, aki végül meg sem állt a bajnoki címig. Még nehezebb sors jutott minden idők egyik legkisebb súlyemelőjének, a "Zsebherkulesnek", aki első világbajnokságát még Naim Szulejmanov néven nyerte, majd a "változások" idején a Naum Salamanov név felvételére kényszerült. 1986-ban a törpe emelőgép Törökországba disszidált, ahol - miután a törökök kifizették a bolgárok által kizsarolt egymillió dollárt - Süleymanoglu néven nemzeti sportológigásszá nőtte ki magát, és három olimpiai bajnoki címet is nyert.

A nyolcvanas években - mint ezt a máig megőrzött világcsúcsokból is látjuk - bárki bármivé nőhetett, de elsősorban a női atlétáknak volt jó esélyük a változásra. Ha Jarmila Kratochvílová alakját nem is kívánjuk felidézni - álmunkban se jöjjön elő -, azért azt meg kell említeni, hogy mindenhol akadtak legalábbis kétes küllemű versenyzők. Ma már könnyen ragasztgatjuk a "különbözőekre" a transzszexuálistól a metroszexuálisig terjedő jelzőket, de akkoriban még a szavunk is elállt, ha megláttunk egy-egy orosz súlylökőnőt vagy NDK-s vágtázót. Akadt azonban két amerikai könnyűatléta, akikre - ha az okokat és okozatokat komprimáljuk - leginkább a "sztereoszexuális" jelzőt illeszthettük volna. Mindketten olimpiai bajnokok, megdönthetetlen világcsúcsok tulajdonosai: Florence Griffith-Joyner és Jackie Joyner-Kersee, akiknek már a neve sem áll jól. Eleinte mindkét heroinának csak két neve volt, de a nyolcvanas évek közepén Florence Jackie bátyjához, a szintén olimpiai bajnok Al Joynerhez ment hozzá, míg Jackie Florence edzőjével, Bob Kersee-vel kötötte össze az életét. Átváltozásuk is erre az időszakra esik, ennek igazolására elég, ha sztereóban nézzük 1984-es és 1988-as fotóikat. Joaquim Cruz, a Los Angelesben 800 méteren olimpiai bajnoki címet szerzett brazil atléta, aki testközelből kísérte végig pályafutásukat, Szöulban elmesélte, milyen megdöbbentő volt négy év után újra megpillantani a hölgyeket, hiszen - Cruz szerint - 1984-ben még ők voltak a legcsinosabbak, de négy évvel később Florence már egy férfire, míg Jackie leginkább egy orangutánra hasonlított. Előbbi azután a kilencvenes évek végén belehalt a sikerekbe, utóbbi ma is él, és mély hangján tagadja a doppingvádakat.

A nyolcvanas évek erőtől duzzadó férfitest-ideálja azért valószínűleg nem állt messze C. Ronaldo mai állapotától sem; ezt mindenekelőtt John Rambo izmaira visszagondolva idézhetjük emlékezetünkbe. Idézgetni persze leginkább az a többezernyi statiszta tudna, aki az MTK-pályán élőben csodálhatta a nyolcvanas évek legelején, hogyan védi ki a döntő pillanatban - az ekkor már valóban Rambóra gyúró - Sylvester Stallone a náci csatár tizenegyesét. Természetesen John Huston egyik legrosszabb filmjéről, a Menekülés a győzelembe című, a roskatag stadion korhűsége okán Budapesten forgatott hadifogolydrámáról van szó, amelyben Ardiles, Bobby Moore és Paul van Himst mellett trinidadi (!) katonaként kulcsszerepet játszik maga Pelé is. Mintegy a tér- és idősíkok további összekuszálása érdekében "Victor, a francia" szerepében feltűnik a filmben Gera Zoltán is, akit a stáblistán a nagyszerű karakterszínész tisztelőinek örök bánatára "Folton Gera"-ként említenek. A nyolcvanas évekhez képest persze mára a Gera név is mást jelent, az MTK-stadion is megkapta a villanyvilágítást, és Bobby Moore sem járhat többé felénk. Minden megváltozott. Annak idején nem is gondoltuk volna, hogy egy magyar bokszolót egyszer majd Nagy "Hóhér" Józsefnek hívhatnak, hogy az olimpián a hormonvizsgálat lesz a nemi minimum, és hogy pingpongos lányainknak még az Európa-bajnoki címért is kínaiakkal kell megküzdeniük. Lehet, hogy mindez egy akkori rossz álmunkból született?

Amikor egy reggel C. Ronaldo nyugtalan álmából felébredt, úgy érezte, hogy nevéből eltűnt a cé betű. Pedig szerette ezt az egy hangot - Cé, mint Cézár, gondolta néha -, és most nem is tudta, mihez kezd majd nélküle. Tűnődése közben játékosan megfeszítgette páncélbordás hasizmát. Legalább ez megvan - mondta magában, majd a másik oldalára fordult, és elaludt.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.