Az origo.hu és a Társaság a Szabadságjogokért addig perelte a Gazdasági Minisztériumot, amíg az nagy nehezen nyilvánosságra hozta a Gripen-beszerzés ellentételezésével kapcsolatos adatokat. Az ellentételezés lényege az volt, hogy a svéd fél vállalta: a szerződéskötés utáni 9 évben svéd vállalatok a repülőgépek árának 110 százalékáért fektetnek be Magyarországon, illetve importálnak magyar termékeket.
A Gripenek beszerzése 2001-ben nagy megütközést keltett, hiszen a rivális F-16-osok nemcsak kompatibilisabbnak tűntek más NATO-országok légierejével, de jóval olcsóbbak is lettek volna. Simicskó István, az akkori Fidesz-kormány nemzetbiztonsági államtitkára kifejtette, hogy a döntésnél a hadászati szempontok mellett legalább annyira számítottak a gazdasági megfontolások is. A most nyilvánosságra hozott adatok lehetővé teszik, hogy legalább hozzávetőleges képet kapjunk arról, milyen hasznot hozott az ellentételezés Magyarország számára.
A listán az eddig elfogadott, összesen majd' 200 milliárd forint értékű tételek szerepelnek (vagyis a teljes ellentételezés több mint 80 százaléka már lezárult). Ennek közel 30 százalékát az tette ki, hogy svéd vállalatok Magyarországon fektettek be: új leányvállalatot alapítottak itt, vagy magyar vállalatok részvényeit vásárolták meg. A fennmaradó részből, azaz a teljes öszszeg nagyjából 70 százalékából pedig Magyarországon működő vállalatok exportáltak Svédországba.
Az adatokból kiderül, hogy a beruházások nagyjából 90 százalékát két svéd multi magyarországi leányvállalatába történő befektetése teszi ki. Ebben az időszakban az Electrolux 48 milliárd forintot invesztált Magyarországon: Lengyelországból Jászberénybe telepítette a porszívóüzemét, és a kombinált hűtőket gyártó üzemét Nyíregyházán hozták létre. Az Ericsson Magyarország 4 milliárd forintot fektetett be.
Nos, mekkora hasznot hozhatott ez a beruházási tevékenység Magyarország számára? A nemzetközi tapasztalatok szerint ilyenkor kétféle haszonra számíthatunk. Az egyik az új munkahelyek; a másik pedig az, hogy más hazai vállalatok a fejlettebb technológiát alkalmazó multik beszállítóivá válhatnak, és ebből tanulva a versenyképességük növekedhet.
Ahhoz azonban, hogy eldönthessük, a Gripen-szerződés gazdasági értelemben valóban jó üzlet volt-e, (minimum) két dolgot kellene bizonyítani.
Először is meg kell vizsgálni, vajon sor került volna-e ezekre a beruházásokra, ha nincs a Gripen-vásárlás? A porszívógyár áttelepítéséhez talán lehetett valami köze az ellentételezésnek, de a kombinált hűtőgépgyárat logikusnak tűnik a Lehellel egy országba telepíteni. A másik kérdés az, hogy a létrejövő új beruházások járnak-e valamiféle externális hatásokkal. Vagyis megtanítják-e dolgozóiknak a modern technológiák alkalmazását, az új gyárak együttműködnek-e magyar beszállítókkal, vagy egyfajta szigetként működnek a magyar gazdaságban, amely csak mechanikusan feldolgozza az anyavállalattól kapott inputokat? A magyar közvélemény egyelőre hiába vár olyan adatokat, elemzéseket, amelyekből ez kiderülne.
De ha a befektetésösztönzés vizsgálatakor viszonylag hihetően lehet érvelni amellett, hogy az pozitív hatással járhat, addig az export esetében (amely az ellentételezés 70 százalékát teszi ki) elképzelni is nehéz, hogy milyen haszonra számíthat a magyar gazdaság. Az exporttámogatás értelme az lehetne, hogy kisebb magyar vállalatok svéd üzleti partnereket találnak maguknak, és később továbbfejleszthetik ezeket a kapcsolatokat; esetleg tanulhatnak belőlük.
Nézzük meg tehát, hogy mely magyar vállalatok exportálhattak az ellentételezés jóvoltából Svédországba. Az összesen 140 milliárdos összegből 11 vállalat részesült. Az első három: 108,6 milliárddal az Electrolux, 14,6 milliárddal az Ericsson, 9,2 milliárd forinttal a Dometic Zrt., amely szintén svéd leányvállalat. Vagyis az ellentételezés-export túlnyomó többsége úgy történt, hogy a svéd leányvállalatok az anyaországukba exportáltak.
Ezzel több baj is van.
Miután ezek a vállalatok befektettek Magyarországon, természetes, hogy termékeik egy részét az anyavállalatnak adják el - vagyis az exportteljesítmény a beruházás következménye, és ezért bizonyos értelemben kétszer jelenik meg az ellentételezésben. Másrészt ezek a nagy multinacionális vállalatok pompásan tudják mozgatni a termékeiket a különböző országok között papíron is - anélkül, hogy ennek bármilyen reális hatása lenne. Megeshet, hogy a magyar leányvállalat által gyártott termék először Svédországba utazik, majd onnan a svéd anyavállalat más országokba adja el: ekkor a "svéd exportként" elkönyvelt áru csak papíron lenne az. A legfontosabb azonban, hogy ez a svéd re-export semmilyen mértékben nem járul hozzá a magyar vállalatok, a magyar gazdaság versenyképességéhez. A svéd multik pedig már megtanultak exportálni.
Elképzelhető lenne talán olyan (kissé merkantilista) érvelés is, hogy mivel az országból pénz áramlik ki a repülőkért cserébe, a külső fizetési mérleg egyensúlya veszélybe kerül, és az ellentételezés épp a magyar-svéd fizetési mérleg egyensúlyának felborulását akadályozza meg. Ha megvizsgáljuk a két ország közötti külkereskedelem számait, azt látjuk, hogy az üzlet előtt a magyar export valamivel meghaladta az importot. Ezután azonban a következő történt. Bár a magyar export folyamatosan nőtt, az import ennél nagyságrendekkel nagyobb lett, legalábbis 2003 és 2006 között. 2003-ban az import háromszorosa volt az exportnak (igaz, abban az évben fizettük ki a repülőket - ám ez csak kétszeres különbséget magyarázna). Az import 2004-ben az export két és félszeresét tette ki, 2005-ben a másfélszeresét. Vagyis ebben az időszakban az importunk sokkal nagyobb lett, mint az exportunk. Ez persze nem is annyira megdöbbentő: az új svéd leányvállalatok anyaországukból vették gépeik egy részét, és működésük kezdeti időszakában sok alapanyagot importáltak Svédországból. Mindez a külföldi tőkebefektetések természetes velejárója, de éppen hogy megbillentette a két ország közötti külkereskedelmi egyensúlyt.
Nem úgy tűnik tehát, hogy hazánknak valami mérhetetlen nagy haszna lett volna az ellentételezésből. Talán nem volna baj, ha a kormány megpróbálná érdemben is értékelni ezt a programot, ahelyett, hogy a kincstári optimizmus kifogyhatatlan lózungtárát mozgósítaná az ügyben - ha már ez a szempont valóban olyan nagy szerepet játszott, amikor a repülőkről döntöttek.
