A meggyőződéses kommunitáriusnak könnyű a közérdek fogalmával azonosulnia. Aki viszont individualista, akinek drágábbnak tűnik saját rongy élete, mint a haza becsülete, az fönnakadhat azon, mi a közérdek.
Egy gyors Google-keresés ("közérdek, hogy") többek közt a következőket találja.
Van, aki szerint közérdek, hogy:
- magyar gyerekfilmeket készítsenek és sugározzanak költségvetési forrásokból (blogbejegyzés),
- közhasznú találmányok a társadalom részére biztosíttassanak (érv a szabadalom intézménye mellett a Pallas-lexikonban),
- a magaskultúra bizonyos produktumait finanszírozza az állam (Geszti Péter),
- a rendőrlakások építésére forrásokat különítsen el az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (Kontrát Károly, Fidesz - MPP).
A lista olyan, amilyen (az én első reakcióim: gyerekfilm - attól függ, szabadalom - igen, magaskultúra - attól függ, rendőrlakás - nem), de egyvalami világos. Nem világos, hogy egy olyan világban, ahol a társadalmat elsősorban egyének halmazaként fogjuk fel, mi lehet a közérdek.
Ha csak azt fogadjuk el közérdeknek, ami mindenkinek a saját ítélete szerint jó, bajban leszünk: még elvileg is nehéz olyan intézkedéseket kitalálni, amelyeknek egyetlen ellenzőjük sincs.
Megoldásnak a következő módszer kínálkozik. Fogadjuk el az egyéni vélekedéseknek valamilyen összesítési metódusát. Ami ebből adódik, az a közös rangsor. Ami ezen összesített rangsor szerint előbbre való, az a közérdek.
Az összesítés módszere sokféle lehet. Állítsuk például sorba a népet valamilyen, a véleményeikből következő szempont szerint, és annak a rangsorát emeljük közösségivé, aki a virtuális sor közepén áll. Vagy: tartsunk népszavazást. Vagy: tekintsük azt közérdeknek, amit a fennálló közvetett szavazási mechanizmusok kiadnak.
De választhatunk más módszert is. Legyünk megengedők: amíg egy tetszőleges összesítési metódus eleget tesz néhány közkeletű vagy nyilvánvalóan technikai elvárásnak, hajlandóak vagyunk ezt a rangsor-összesítési eljárást a közérdek definíciójának elfogadni.
Milyen elvárásokra gondolok?
Ne hozzon ki jobbnak olyasmit, ami mindenki szerint rosszabb.
Nyerhessen minden alternatíva.
Ne csak egy-két alternatívára működjön az összesítési módszer.
Ne egyszerűen diktatúra legyen (azaz ne egyetlen egyén rangsorából csináljunk közpreferenciákat).
Mindenféle egyéni preferenciákat lehessen általa összesíteni.
Két intézkedésre vonatkozó közös rangsor csak attól függjön, hogy azt a kettőt hogyan rangsorolják az egyének, ne valamilyen harmadik alternatívával kapcsolatos egyéni érzésektől.
Ha egy intézkedés egyéni értékelése javul valaki(k)nél, és nem romlik senkinél, akkor az összesítési mechanizmus ne hozhassa ki roszszabbnak, mint korábban.
Az olvasót csapdába csaltam. A csapdát azonban nem én ötlöttem ki, hanem Kenneth Arrow Nobel-díjas közgazdász. Arrow a maga híres lehetetlenségi tételében - a matematikai gondolatmenetektől nem ódzkodó olvasók számára különösebb előismeretek nélkül is követhető módon, lásd: http://ideas.repec.org/p/cwl/cwldpp/1123r3.html - bebizonyította, hogy egyetlen ilyen preferenciaösszesítési mechanizmus sem létezik.
A meglepő és csüggesztő tétel egyes bizonyításai a Condorcet márki által már 1785-ben felismert problematikus helyzetet használják fel. Ez a következőképpen fest. Aliz az 1-es megoldást szereti legjobban, második számára a 2-es, és legkevésbé tetszik neki a 3-as. Benő rangsora: 2., 3., 1. Cecíliáé pedig: 3., 1., 2.
Nos, ekkor baj van. A háromtagú közösség kétharmada jobban szereti az 1. megoldást, mint 2.-at; a 2.-at, mint 3.-at; és a 3.-at, mint az elsőt. Ám ebből a saját farkába harapó listából sehogy se jön ki, mi is hármójuk közös érdeke.
Mi következik mindebből? Először is az, hogy a közösségi döntésekkel lehet és érdemes matematikai eszközökkel foglalkozni - ha már egyszer ilyen érdekes dolgokat lehet általuk mondani. A hivatkozott francia márki és Lewis Carroll óta sokan meg is teszik ezt. A második következtetés pedig az, hogy analitikus eszközökkel egyáltalán nem ragadható meg teljes általánosságban, mi a köz érdeke. Ezért aztán, mivel a közérdek problematikus fogalma megfellebbezhetetlenül hangzik, igen gyakran csak a gondolkodásra restek becsapásának kedvelt retorikai eszközeként használják. Sulykolása sokszor azt helyettesíti, hogy korrektül számba vegyük, az illető intézkedés kinek jó, kinek rossz, és mik az alternatívái.
Vannak persze olyan szituációk, amikor az egyes polgárok érdeksérelmével szemben sokunknak az egyes sérelmét valamilyen módon meghaladó haszna áll. A diplomata, a köztisztviselő, a rendőr meg is őrülne, ha - legalább bizonyos határig - nem tételezhetné fel, hogy alkui, előterjesztései vagy gumibotjának fenyegető lengetése valamiképpen a közt szolgálják. Ilyenkor a közérdek fogalma szükséges egyszerűsítés lehet. De mi, újságolvasók nem üldözzük saját épségünk kockáztatásával a bűnt, mint a menekülő gyilkosra célzó rendőr. (A gyilkos is a köz tagja amúgy.) Nekünk lehet mérlegelnünk. És illik is. Ezért, ismétlem, ha a legkülönbözőbb intézkedéseket "közérdekként" próbálják ránk tukmálni, legyünk bizalmatlanok.
Szemezgessünk csak a fenti listáról! Biztosan jobb-e a köznek egy magyar gyerekfilm elkészítése adóforintok tízmillióiból, mint egy már tudottan jó cseh gyerekfilm szinkronizálása huszadannyiból? Vajon közérdek-e milliárdokat költeni annak az Operaháznak a fenntartására, amit az adófizetők nagy része sose látogat, jó csomó látogatója viszont ki tudná fizetni a produkció rá eső teljes árát is? Vagy épp nem is Magyarországon fizet adót.
Aligha.
Ettől még lehet nekem tetsző döntés az Égigérő fű vagy a Fidelio szponzorálása az adóforintokból, de csak akkor, ha
a) gyermekszínész vagyok vagy operarajongó,
b) a kultuszminiszter meggyőz engem, hogy a társadalmi hasznok és költségek kalkulusában igenis a hasznok serpenyője a nehezebb: az operáért idesereglő turisták csak úgy generálják a bevételeket, és a magyar gyerekfilmek inkább eltérítik a szipuzástól a magyar dedeket, mint a csehek.
Majd' elfelejtettem: a rendőrlakások. Hát, a rendőrminisztérium talán mégse szálljon be az ingatlanbizniszbe. Az erre szánt pénzt tessék hozzácsapni a rendőrök fizetéséhez, azok meg eldöntik, mint bárki más, hogy házat, lakást vesznek-e, vagy bérleményt bérelnek. Ez nyilvánvaló közérdek, nem?
