Kinek a bőre?
A Magyar Bankszövetség megelégelte, hogy a Gyurcsány-kormány pikkel a bankokra, és bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul. A pohár azért telt be, mert a szolidaritás címszóval a nagy jövedelmű magánszemélyekre és a nyereséges vállalkozásokra kivetett különadón felül a hitelintézeteknek még egyfajta járadékot is fizetniük kell a jövő évtől, holott 2004-ben olyan alku köttetett, hogy csak két évig kell extrasarcot leróniuk. A parlament által megszavazott és a köztársasági elnök aláírásával szentesített járadékot az államilag támogatott hitelekből származó kamatbevételük után kell megfizetniük a hitelintézeteknek, vagyis gyakorlatilag a lakáshitelek támogatására szánt közpénzek generálta banki jövedelmet csapolja meg az állam, arra hivatkozva, hogy a lakosságnak szánt kamattámogatás a hitelkereslet növelésével a bankokat is gazdasági előnyhöz juttatja.
Ezt persze a bankszövetség vezetői is jól tudják, hiszen a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. kormányrendelet csókjától éledt fel évtizedes tetszhalott állapotából a lakáshitelezési üzletág, amely 2003-ig a lakosságnak szánt állami juttatások egy részét direkt módon is a bankokhoz szivattyúzta. De még a kirívó diszfunkcióitól megszabadított kamattámogatási rendszerben is olyan bevételekhez jutnak a közvetlenül vagy - jelzálogbankon keresztül - közvetve részt vevő hitelintézetek, amely az állami apanázs nélkül nem jönne létre. A legtöbb támogatási szisztéma rákfenéje, hogy a megsegíteni kívánt célcsoportok mellett "potyautasok" is kedvezményezettek lehetnek, mint például a segítségre nem szoruló, magas jövedelmű/vagyonú családok vagy a közvetítő intézmények, amelyek viszonylag csekély kockázat ellenében tisztes profitot is tartalmazó költségtérítés mellett végezhetik a támogatott hitelek kihelyezését.
Az MNB becslése szerint 2003-ban a bankszektor kamatjövedelmének 15 százaléka (mintegy 68 milliárd forint) kapcsolódott az állami támogatású lakáshitelekhez. Bár a későbbi időkre már nem kapunk ilyen autentikus becslést, a hitelállomány és a támogatási kondíciók ismeretében feltételezhető, hogy ha a szabályozási szigorítások miatt csökkent is valamelyest, azért korántsem szűnt meg a kamattámogatás bankprofitot növelő hatása. Hiszen az aktuális kormányrendelet szerint a bankok a hitelkamat megállapítása során az állampapírhozamot tíz százalékkal meghaladó kamatszintből indulhatnak ki, s erre számíthatnak föl költségfedezet és profit címén 4 százalékot. (Az ügyfél az állampapírhozam 40 vagy 60 százalékát kapja meg támogatásként.)
A Bankszövetség által kifogásolt járadék egyébként messze nem jelent akkora sarcot, mint amilyet a hasonló indoklással 2005-2006-ban kivetett banki különadó jelentett. Ez utóbbitól évi 30-35 milliárd forintot remélt a kormány, a támogatással érintett kamatbevételre 2007-ben kivetett ötszázalékos járadék viszont becslésem szerint nem fogja meghaladni a tízmilliárd forintot, ami a bankszektorban szokásos 300 milliárd forint körüli adózott eredmény tükrében nem látszik elviselhetetlen tehernek. (Meg kell jegyezni, hogy az eredeti törvényjavaslatban szereplő 20 százalékos járadék is hasonló pénzügyi hatású lett volna, mert abban a sarc alapja a kamattámogatás és nem a teljes kamatjellegű bevétel lett volna.)
"A hitelintézeteknél bevezetendő, a kamattámogatás után fizetendő járadék sérti a jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos elvét, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, az arányos közteherviselés elvét, s nem utolsósorban ütközik az Európai Unió rendelkezéseivel. Kizárólag a hitelintézetekre vonatkozó járadékfizetési kötelezettség következtében a gazdasági élet szereplőit terhelő adóteher kirívóan eltérő lesz, s ezzel a gazdasági verseny szabadsága is sérül" - áll abban a közleményben, amely többek között a bankokra kirótt járadék alkotmányellenességéről próbálta meggyőzni az államfőt (most már tudjuk, eredménytelenül). A Bankszövetség közleménye elfelejti megemlíteni, hogy az extrasarc kizárólag az állami támogatású hitelekhez kötődő kamatbevételt terheli, vagyis eleve versenytorzítás következtében keletkezett üzletekhez kapcsolódik.
Pedig a szövetség elnöke és főtitkára megtalálható az uniós csatlakozást elősegítő Európa Füzetek szerkesztőbizottságának névsorában. A sorozat versenypolitikával foglalkozó dolgozatában egyebek mellett ez áll: "Az állami támogatásokkal kapcsolatos szabályozás célja, hogy gátat szabjon egyes vállalatok állami támogatások révén megvalósuló tisztességtelen előnyszerzésének." Feltételezhető, hogy a járadékkal sújtott bankok érdekképviselői az uniós versenyjog mellett a magyar alkotmányt is ismerik, amelyben viszont a közteherviselésről mindössze ezt találjuk: "Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni." (1949. évi XX. törvény 70/I. §) Az alaptörvényből emellett még az is kiderül, hogy a bankszövetségi közleményben szereplő hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalma csak magánszemélyekre vonatkozik, és még véletlenül sem gazdálkodó szervekre.
A fentiek tükrében nehéz elképzelni, hogy akár az Európai Unió, akár a magyar Alkotmánybíróság problémát látna abban, hogy egy kormány a költségvetés szorult helyzetében az állami beavatkozással is torzított piacon működő és az átlagosnál jövedelmezőbb magyar bankszektortól kíván extrabevételre szert tenni. Nem mondom, hogy elegáns dolog ötletszerűen különadókkal és járadékokkal sújtani a kimagasló jövedelmű cégeket és egyéneket, hiszen mindenkinek az lenne a jobb, ha az adórendszer stabil, előre kalkulálható lenne. De ha már kialakult a kényszerhelyzet (és sajnos kialakult), akkor az elhibázott kormánypolitikai döntések (lásd a 2001-es lakásrendeletet), illetve a hibás monetáris politika (lásd a magas kamatszintet) generálta extrajövedelmeket élvező bankszektor éppenséggel kibírja, hogy még egy bőrt lehúzzanak róla. Pláne akkor, ha - mint a Bankszövetség elnöke, Erdei Tamás egy tévéműsorban fogalmazta - ezt az összeget nem ők fizetik meg, hanem az ügyfelek.
