Május 1-jén lesz 20 éve, hogy az Európai Unió teljes jogú tagjává válhattunk. Az odaút nem volt könnyű menet: az akkori, 15 tagból álló közösség évtizedes előkészület után mondta ki a boldogító igent nekünk és a nagyszabású bővítésben részt vevő kilenc, zömmel posztszocialista társunknak.
Amikor Rochefoucauld-Liancourt herceg Párizsból Versailles-ba érkezett, a királyi felség már tudta, hogy nagy a baj. XVI. Lajos neglizsében fogadta a kamarást, és elborzadva így szólott: „Szörnyű ez a lázadás, kedves hercegem.” Mire a herceg így válaszolt: „Felség, ez nem lázadás (révolte), hanem egy nagy forradalom (révolution).”
„És ez elvileg családbarát kormány!” – szította a hangulatot a kalauz múlt vasárnap a tömött vonaton, miután néhányan csak ott értesültek arról, hogy a MÁV orvul megszüntette a gyermeket kísérő felnőttnek járó családi kedvezményt – ez a jövőben csupán háromgyermekes családok esetében jár.
Közös magyar barátunk keresett február első hetében: Valentin-napon a Müpában ad koncertet Béla Fleck, és utánam kérdezősködött; itt vagyok-e Budapesten. A rákövetkező héten már a 7. sorban ültem, hallgattam a My Bluegrass Heart című stúdióalbum anyagából összeállított koncertet, a telt házas show után pedig hátramentem a művészöltözőkhöz, hogy személyesen is beszéljünk.
Bluegrass? Béla Fleck? Lépjünk kettőt hátra.
