Öt és feles

Egotrip

Történetek a megyeháromból 2. (Két tizenegyes, vagy amennyit akartok)

1.

Tunyogmatolcs-Ópályi, kint van az egész falu, pedig nyári vasárnapi ebédidő és dögmeleg, tikkadó koszorúk a temetőben. S mint a temetőben, nem történik semmi, a semmi történik, a játékosok nem a kapukat, az oldalvonalakat támadják ásványvizes flakonokért, többen isznak, mint játszanak. Majd meccs után a Dáridóban meg a Nosztalgiában, hűvös fröccsöket! De ahhoz gólt kéne rúgni, hogy jól is essen. Null-null, itt már nem lesz semmi, a szomjasabbak elindulnak, bánhatják. Mert ami az utolsó percben történik, azt örökké megemlegetik megyeszerte.

A bíró már az óráját nézi, le ne késse a csekei buszt, s ahogy föltekint, mozgolódást lát a tizenhatoson belül. És, talán a nagy meleg miatt, vagy azért, hogy végre történjen valami ebben a kietlen nyári délutánban a tunyogi szavannai pályán, valami akció, action gratuite - sípjába fúj, s a tizenegyes pontra mutat. A játékosok nem értik, a nézők azt hiszik, lefújta, és mialatt a tizenhatoson belülre ér (mert persze a fél pályáról fújta be a tizenegyest), a bíró mélységesen megbánja tettét. Mi a faszt akarok én? Hazaérni. Nem bunda, nem vár az öltözőben szeretetcsomag, hát akkor? Null-null, a megyei lap majd megírja: Igazságos döntetlen, a két csapat nem bírt egymással. Vezette Ivicz, jól. És csak most érti meg, izzadtan reklamáló játékosok verítékétől csatakosan menekülve, hogy a hazai csapat ellen ítélt. Én tiszta hülye vagyok. Nekem családom van. De vissza nem vonhatja, hiába fenyegetik. Hogy most meghalsz. Élve innen el nem mész. A cserejátékosok már ássák sírodat. A csekei bíró Kölcsey kopjafás temetőjében kívánt volna nyugodni, Szatmárcseke most oly messzire van, a buszt már biztosan lekési. Üssetek agyon, de vigyetek haza, kérlelné a felbőszült játékosokat, de csak annyit tud mondani: rángatta a mezét, láttam. Ez mindig beválik, ha nem történt semmi. Az ötös a nyolcast, láttam, mondja, és el is hiszi. Mit láttál te?! A kurva anyádat, azt! Ha lefújom, még nagyobb botrány, és nem fújja le, pedig a fél falu bent a pályán. Az ópályiak isznak, jó lenne az iksz is, nekik nem hiányzik a két pont, se a tizenegyes, a botrány, köcsög bíró, már rég a jó hideg zuhany alatt lennének. Tessék, végezze el! Az ópályi játékos, unottan, legyen már vége, nekifut, s akkor a bíró megtalálja az egyedül helyes megoldást. A tunyogi pálya fölött megáll a levegő, az idő, madarak dermednek röptükben, a temetőben koszorúk zizzennek. Hármas sípszó, vége, az ópályi játékos persze befejezi a mozgást, talán nem is hallja a sípszót, vagy hallja, de nem érti, hogyan is értené, felfoghatatlan. Miközben nekifut a tizenegyes pontra letett labdának, a bíró lefújja a meccset. Berúgja, a kapus is hiába vetődik, mindez már mit se számít. Időn s földön túli. A bíró, hogy a közönség is lássa, rémülten gesztikulál és kiabál, a gól érvénytelen. Már korábban lefújtam. És sárga lapot ad a kővé vált ópályi játékosnak, mert sípszó után elrúgta a labdát.

Marad a null-null, a nézők sokáig nem értik, mi történt. Se a játékosok. Az általános döbbenetet kihasználva a bíró sietve, le se fürdik, úgy, ahogy van, bírói mezben, távozik. A buszt már nem érné el, különben is, a járat bemegy "pályiba is, már várják. Nem az úton megy, búzamezőn, napraforgótáblán, kukoricáson, szőlőn, erdőn, falusi futballpályákon, temetőkön, sírhantokon át, feketében. A halottak, csak a halottak megtapsolják, s nem udvariasságból.

A bíró, fekete vetési varjú, megy, mendegél, s még most is megy, mert eltévedt. Kisszekeresen, Jászkiséren, mások Albertirsán, Hegyhátszentmártonban, Csákánydoroszlón.

Utoljára röpülni látták.

2.

Ivicz legközelebb Zalában bukkant fel, Jaczinának öltözve, egy ZTE-Csepel-meccsen. Egy-nullra vezetett a Csepel, vészesen közeledett a mérkőzés vége, s a bíró verítékesen emlékezett egy valahai Tunyogmatolcs-"pályira. A közönség már skandálta: "Megvárunk! Megvárunk!", de ő ezt nem várta meg. Essen el, súgta a zalai centernek, essen el, megadom. Hogyan, spori, nincs nálunk a labda. A center dühöngött, a Csepel okosan, másképp nem tehette, húzta az időt. Az magát ne zavarja, a labda. Mondta a bíró, a center pedig elesett, miközben a Csepel szöglethez készülődött. Besétált a tizenhatoson belülre, sehol senki, csak a kapus, még intett neki, s ledőlt a fűre. Majális, magány, csend. Aztán fütty, tizenegyes. A csepeliek azt hitték, a javukra, örültek. Jaczina átsétált a pályán a csepeli tizenhatoshoz, a center fűszálat rágcsálva nézte az eget. Mezrángatás, mondta a bíró, mint mindig ilyenkor. De hisz nem volt a közelében senki!, a csepeliek azt hitték, viccel, belül ők is röhögtek. Mikor látták, komolyan gondolja, fenyegették, lökdösték, anyázták, mellbe fejelték, hiába. A csepeli kapus mint mindig, higgadt maradt. Odasétált a bíróhoz, halkan mondta. Lesen állt. Jaczina elbizonytalanodott, tett egy lépést hátra, majd megkapaszkodott egy torkát markolászó kézben. Lesen volt. Szabadrúgás kifelé, mondta a kapus. A bíró a zalai felhőket nézte. Itt én mondom meg, mi volt, mi van, mi lesz. A partjelző nem jelzett. Tizenegyes. Az lesz. Kivédem, bazdmeg, mondta nyugodtan a kapus.

Gáspár rúgta a büntetőt, Hajdú kivédte. Hajdú Nagykanizsáról került a csepeliekhez, ez külön bosszantotta a zalaegerszegieket, egy kanizsai kapus! És a tizenegyest is megfogta. A nézők elindultak hazafelé, korán dühöngtek.

Megmondtam, hogy kifogom! A csepeli kapus eksztázisban rohant a bíróhoz, a csepeli csapat a kapushoz. Elmozdult. Mondta nyugodtan Jaczina. Megismételtetem. A kapus megvetően nézett a bíróra. Ezt is kivédem. Megint Gáspár rúgta és Hajdú ezt is kivédte. Elmozdult. Jaczina újra a tizenegyes pontra mutatott. És ha reggelig elmozdul? Kérdezte a csepeli Ozsváth. Akkor reggelig fogom rúgatni. Mondta nyugodtan a bíró. Hajdú meg se rezzent, a drukkerek hazatelefonáltak több napi hideg élelemért.

Bogáti mindenkit ellökdösött a labdától, nem mintha nagyon tolongtak volna körülötte. Hajdú, persze, kivédte ezt is, meg se mozdult, Bogáti belelőtte. Mindenki kíváncsian nézett a bíróra, most mi lesz. A közönség, akár a kapus, nem mozdult, rágták a szotyolát, a rántott csirkét. Jaczina, mint mindig, most sem gondolkodott. Befutott. A hatos számú játékos befutott a tizenhatoson belülre. Újra kell rúgni. Tessék, végezzék el. Szinte könyörgött, s elhatározta, ha ez is kimarad, majd ő. Megmutatja ezeknek, Hajdúnak, belövi. És talán meg is adom. Talán. Ozsváth állt megint előtte, ordított. A hatost szünetben lecserélték, mit kapsz az egy pontért, te csaló?! Hát a csepeliektől kapott, apait, de leginkább anyait.

Mihalecz végre berúgta. A közönség megkönnyebbülten, csirkecsontokat hátrahagyva távozott. Hajdút a többiek odakötözték a kapufához, nehogy. Középkezdésre és bíróverésre már nem maradt idő.

Jaczina, aki Ivicz, varjú képében elrepült. Köröz futballpályák fölött, leszállópályát keres. Simontornya? Apátistvánfalva? Nyírbéltek? ESMTK-pálya? Magyar Kábel? Budai II Stadion? Old Trafford? Bernabeu? Stadio delle Alpi? Berlini Olimpiai Stadion?

Megyehárom az egész világ.

(Felhasznált irodalom: Ekler Elemér-Szvitek Erzsébet: ZTE-mozaikok [I.])

Neked ajánljuk