Martha C. Nussbaum Saul Levmore-ral közösen írt Aging Thoughtfully (Bölcsen öregedni) c., 2017-es könyvében vitába száll Simone de Beauvoirral. Beauvoir Az öregség (La Vieillesse) c. franciául 1970-ben, magyarul két évvel később megjelent művében jóval magatehetetlenebbnek látja az idősebbeket, mint az amerikai filozófusnő. Ez a különbség nemcsak eltérő filozófiai látásmódjukból adódik. Az amerikai szemlélet jóval elutasítóbb az öregséggel szemben (nem függetlenül a biztosítási háttér hiányától), mint a gondoskodó francia modell. Míg az európai nézőpont vívmánynak tartja a nyugdíjat, Nussbaum – antik példákhoz visszanyúlva – az idősebbek élettapasztalatát és bölcsességét dicséri, és nem kér az őket sújtó előítéletekből. Megdöbben azon, hogy európai pályatársait 65 éves korukban nyugdíjazzák; ezt diszkriminatívnak tartja, és csodálkozik azon, hogy senki nem lázad fel ellene. A tehetség és tapasztalat elherdálásának látja, ha egy 65 éves egyetemi tanár elbúcsúzik a katedrától. A két könyv megjelenése között eltelt pár évtizedben persze rengeteget változott a gondolkodás az idősekről, és átalakult az időskori problémák kezelése is. Kitolódott a születéskor várható életkor, bővültek a középkorúak, idősebbek munkavállalási lehetőségei. Változott az öregedéssel járó testi változások megítélése is. A 70-es években a természetes fiatal test romantikus bálványozása volt a magától értetődő; a korukkal dacoló, lázadó idősebbeket, akik akár esztétikai beavatkozásokat is igénybe vettek, inkább nevetség és lenézés övezte. Akkoriban az volt a dicséretes, ha valaki megbékélt az életkorával, ebben állt a hódolat a természetesnek.
Bár az öregedéssel kapcsolatos előítéletek mindkét nemet sújtják, a nőknek mégis több diszkriminációval és ártalmas sztereotípiák hosszú sorával kell megbirkózniuk. Míg az idősebb férfi – aki persze bölcs és gazdag – túlsúlya és kopaszodása ellenére is lehet vonzó, hisz hatalma van, addig a hasonló korú nőben inkább csak a ráncokat, a megereszkedést veszik észre, s egyszerűen kiírják őt addigi szerepeiből.
A legkevésbé figyelembe vett testi változás talán a menopauza – ez az életszakasz máig tabu a legtöbb társadalomban. Az orvostudományi kutatások is csak az utóbbi időben szentelnek neki figyelmet. Sok orvos csak legyint az olykor meglehetősen súlyos tünetekre, a nők pedig azért nem szólalnak meg, mert a fizikai tünetek mellé nem akarják magukra venni az öregedéssel járó társadalmi stigmákat is. Ám – szemben 55 évesen nyugdíjba vonuló anyáinkkal – a mostani ötvenesektől teljes erőbedobást vár el a társadalom. Sokan kímélet és nyugdíjbiztonság nélkül dolgoznak, miközben még gyermekeik és az idősebb szülők gondjai is a vállukon nyugszanak. Nem őszülhetnek meg, csinosnak, energikusnak kell mutatkozniuk – miközben az éjszaka közepén hőhullámokra ébrednek, és arra, hogy verejtékben fürdenek. A korábbi alakjukra szabott ruhájukba próbálják magukat begyömöszölni, és néha kislányosan elvörösödnek, miközben csak az a fránya hőhullám tört rájuk; néha pedig várandósnak hiszik a duzzadó hasú változó korú nőt.
Az ötven felé közeledve hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy testünk minden rezdülését ismerjük, hátrányait elfogadtuk, előnyeivel pedig mesterien tudunk bánni. Aztán egyszeriben minden addigi tudás jelentőségét veszti, és helyébe a teljes testi és lelki elbizonytalanodás lép. Új, eddig nem látott, kaotikus tüneteket tapasztalunk meg, amelyeket sokkal jobban rejtegetünk, mint a kamaszkori, mindenki által elfogadott változásokat.
A nők reproduktív korukban havonta szembesülnek azzal, hogy női mivoltuk kényelmetlenséggel, fájdalmakkal, görcsökkel, vérzéssel, fejfájással, hangulatingadozással jár. Mégis, ezek a ciklusok egyfajta metronómként szolgálnak. A menstruáció felborulása ennek a rendnek az összezilálása – ezután, ha fáj a fejem, nem tudom pontosan, hogy miért; nem tudom, miért duzzad a mellem és a hasam, miért vannak görcseim. Minden tünetemet újra kell értékelnem – elvégre az eddigi okuk megszűnt, és veszélyes betegségekre is utalhatnak. A változó kor elhozza a második kamaszkort is. Nemcsak a hangulatingadozásokra gondolok, hanem arra is, hogy az ember átértékeli az egész életét – hiszen egy új életszakaszba lépett.
A perimenopauza, a premenopauza, a menopauza és a posztmenopauza mind meglepetéseket tartogat. Perimenopauzának az utolsó menstruáció előtt évekkel megkezdődő folyamatot nevezzük, amely alatt komoly élettani, hormonális változások kezdődnek. Súlyos, nehezen felismerhető, alattomos tünetekkel is járhat ez az állapot – például méhűri vérzés is felléphet, amit nagyon nehéz megkülönböztetni az erős, rendszertelen vérzéstől. Az előbbi akár halálos kimenetelű is lehet, a másik pusztán a rend felbomlásának az egyik tünete. Az utolsó egy-két év a premenopauza – ez az utolsó vérzéssel ér véget. A tüszőhormon-termelés hullámzóvá válik, megszűnik az ovuláció és a sárgatest hormon termelése. A vérzés gyakran erőssé és pontatlanná válik. Ilyenkor a magukat kamaszkoruk óta rendben tartó, a havi vérzést a napi munka során ügyesen rejtegető nők is megszégyenülnek, mert váratlanul és elsöprő erővel jelentkezik a menstruáció.
Furcsamód máig nincs koherens és egyértelműen elfogadható tudományos magyarázat arra, hogy az állatvilágtól eltérően az embernél miért merül ki a reprodukciós képesség, és ez miért ilyen formában nyilvánul meg. Vajon ez valamiféle alkalmazkodás, az ember egyik faji sajátossága? A nők még akár 150 évvel ezelőtt is nem sokkal élték túl a sokadik gyermekszülést, így a menopauzára nem sok figyelem fordult. Ma már azonban jóval hosszabb ideig élünk, és a menopauza sem az élet végét jelenti – hanem egy másfajta életszakasz kezdetét, ami sokkal válságosabb is lehet, mint a kamaszkor. Ez utóbbi tüneteit mindenki ismeri, elfogadja és igyekszik megértéssel viseltetni iránta. De az ötvenes „kamasz” nő teljesen más. Kiszámíthatatlanná, rebellissé válik. Szeretne élni, és emiatt máról holnapra faképnél hagyja a munkahelyét, családját, platinaszőkére festi a haját vagy extrém sportba kezd. Van, akinek a szexuális szokásai változnak meg kirívó mértékben, s a teljes bezárkózástól eljut a teljes szabadosságig – végül is, már nem kell a ciklus napjait számolgatni, és nem fenyeget a nem kívánatos terhesség. Van, aki szomorkás, visszahúzódó lesz, és van, aki kihívó, s kész az egész addigi életét felborítani. Mások elutaznak, vagy csak élni szeretnének még, elismerésre, megértésre vágynak, s néha olyan morális és pszichés gátakon törnek át, amelyeken addig sosem.
A menopauzából, különösen annak „poszt” szakaszából előnyt is lehet kovácsolni. A menopauza figyelmeztetés: ne halogassuk tovább életünk álmainak megvalósítását! Mostantól mi vagyunk soron! Megszűnik a menstruáció, amely számos társadalomban a nőkkel szembeni gyűlölet forrása volt. Ha sikerül az egyéb testi tüneteken úrrá lenni, a havi megpróbáltatások elmaradása könnyebbséget hoz, a felhalmozott élettapasztalat pedig kincset érhet nemcsak az egyénnek, de a társadalomnak is. Mégis, Christine Lagarde, Angela Merkel vagy Ursula von der Leyen kivételesek abból a szempontból, hogy szakmai tudásuk, bölcsességük elismerést kapott, és a politika fő irányítóivá váltak. Az ötven feletti nőkben a társadalom máig inkább a nagymamai bölcsességet díjazza, a befőttkészítés és az unokázás tudományát. Ezek persze roppant fontosak – de miért is ne lehetnének a jó nagypapaság attribútumai? S miért ne járna az illő társadalmi megbecsülés az idősödő nők tapasztalatának és bölcsességének is?
