Sajó László: Öt és feles

San Cascianó-i csodák

Egotrip

Burger Barna és Kőrösi Zoltán emlékének

2005. szeptember végén a magyar íróválogatott a toszkánai San Cascianóba utazott az Írók Ligájának Európa-kupájáért. E csapatnak volt tagja K. Dezső – nem létező futballkarrierje (és nagyon is létező élete) zenitjén már túl, még éppen nem ötvenévesen. Sokadik virágzása (hervadása … volt) idején megadatott neki a külföldi utazás, futball céljából. El se hitte.

Szállásuk a bátran festőinek nevezhető Cellében (ahogy csapat- és írótársa, Egressy Zoltán fogalmazott), egy villában, a hegy tetején. K. Dezső, volt kollégistaként, gyakorlott szobafoglaló, ám most valahogy elbambult, és míg a többiek – kettesével, de volt, aki egyedül – elfoglalták (szó szerint) a szobákat, neki egy tágas társalgó jutott, kanapéval. Nem zavarta senki, a tévé se, mert nem kapcsolta be. Nézte a hegyek karéját, de nem sokáig. Pihenjétek ki az utazás fáradalmait, holnap meccs, jó éjszakát!, mondta a demokratikus úton megválasztott csapatfőnök, az irányító középpályás esszéista.

Villanyoltás, mondhatni.

Nehezen aludt el, és nem a kanapé miatt. És nem is a meccsláz. Öreg már ahhoz… Felkelt, körbejárta a társalgót – nagy üvegablakok, a toszkán ég. Így aludt el, a kanapé oldaltámlájának támasztva fejét, nézve a csillagokat.

Be is állt reggelre a nyaka… Reggeli, amit találtak a konyhában, hűtőben. Ne egyetek sokat, mindjárt ebéd!, mondta a csapatvezető, és valóban, valószerűtlenül korai, 11 órás ebéd! (Merthogy 1-kor meccs.) Én nem eszem! Ilyenkor nem tudok, de nem is szabad, mutatott jó példát az NB I/B-s múlttal rendelkező irányító középpályás. És ne nyúljatok az üvegekhez! Mert az ebédhez persze jó toszkán vörösbort is adtak, szép, fehér üvegekben. A csapat pedig betartotta a taktikai utasítást, bele-beleturkált a spagettibe (vagy makaróni volt?), nem akartunk úgy járni, mint a magyar válogatott Mexikóban… És persze nem is ivott senki, bort. Illetve… Ki ivott a borból?, tette föl a hófehérkés kérdést a csapatfőnök, mikor döbbenten meglátott egy üres üveget. A kérdés persze – bár egy esszéista tette fel – költői volt, az üveg K. Dezső előtt. Aki nézte, nézte, és csak annyit mondott, csoda történt! (Az eset „A toszkán vörös és K. Dezső színeváltozása” címmel került be a legendáriumba.)

Ezek után (de ha nem iszik, akkor is) K. Dezső természetesen a cserepadon kezdett. Az ellenfél a félelmetes svéd (valójában skandináv; norvégokkal, finnekkel soraiban) válogatott, egy norvég első osztályú játékossal, és ott volt a „kis” Kindvall, aki nemrég a Hamburgban (!) játszott, s akinek apja gólt lőtt (és sárga lapot kapott) azon az átkozott magyar–svéden (3–3, Edström, tudjuk… Kötelező irodalom Spiró György: Apámmal a meccsen).

Ilyen emlékekkel, és a „visszavágás” reményében futottak ki a pályára; K. Dezső is, bár csere volt, de ő is ott, a pályán akarta hallgatni, címeres mezben, piros-fehér-zöldben a Himnuszt. Ezt se hitte volna…

A rendes játékidőben 1-1, hosszabbítás. Már felálltak kezdéshez, amikor a csapatkapitány – akinek múlhatatlan érdemei voltak, hogy itt voltunk, és később is ő szervezte az utakat; ezért önmagát kinevezve kapitánynak jogot formált arra, hogy mindig a kezdő csapatban kapjon helyet – bement, súgott valamit a nyugodt természetű drámaírónak, aki lejött a pályáról. A kispad döbbenten nézett. Azt mondta, Jani üzeni, menj le, én játszom. Mármint az önjelölt cséká. Ilyen persze nincs a futballban, és mégis van. Íróválogatott, nagy egókkal… Nevezett Jani nem jutott szóhoz, nem úgy a heves természetű drámaíró, aki, látván a skandalumot, káromkodva jött le a pályáról, egyenesen az öltözőbe. (Így a nyugodt természetű drámaíró beállt, hogy meglegyünk.) K. Dezső ment utána, küldöttségbe; a zuhanyzóban érte utol, még ott is káromkodott, és hogy ő soha többé, ezzel, egy pályán. K. Dezső próbálta meggyőzni, hogy a továbbjutás a tét, meg a csapatérdek, és hogy majd utána megbeszélik, ám hiába.

Ki is kaptunk 2-1-re.

A végén már minden csatár bent volt, K. Dezső is, de nem ő, hanem a regény- és dráma­író, valamint költő egyenlíthetett volna: közvetlen közelről a lécre lőtte a labdát. Kész, vége. Vagyis nincs vége, nem jutottunk döntőbe, holnap a harmadik helyért játszunk.

El lehet képzelni az öltözőt… A hosszabbítás előtti közjáték miatt a csapatfőnök benyújtotta azonnali lemondását, melyet a csapat nem fogadott el.

Mert azért csapat volt, maradt, ezután is.

Amikor K. Dezső, egyáltalán nem kérdőre vonva, de azért dühösen mondta a regény- és drámaírónak, valamint költőnek, hogy ha azt berúgod!, azt a választ kapta, jól csináltam. (Mondom, egóválogatott…) Aha. Ja, ha a lécre akartad lőni, akkor jól.

Meccs után bankett a szabad ég alatt, San Casciano egyik festői sikátorában megterítve a négy csapatnak. Holnap meccs!, próbálkozott a posztjában megerősített csapatfőnök, de ő is tudta, hiába. Evett, ivott a csapat, bánatában. A bal bekk költő is, aki világéletében jobbszélső volt, most pedig ide állították… Talán ezért is rúgott be olyan nagyon. K. Dezső pedig elveszítette (olvasó-) szemüvegét… Miért volt nála? Írótalálkozó volt, nem olvasó-… Az asztalnál még a nyakadban lógott, mondta a kinevezett bal bekk; na, ő aztán biztos látta…

A csapat (nagyobb része) másnaposan játszott az olaszok ellen, és a „csalódott csapatok csatájában” 3-0-ra nyertünk! Ez is egyfajta csoda volt! Pedig az olasz bírókkal is meg kellett küzdenünk… A taktika egyszerű: betonvédelem, catenaccio – megmutattuk, hogy’ is kell, a digóknak! És kontra – Kőrösi Zoli kiugratta Burger Barnát, aki a félpályától elviharzott, a kapust elfektetve háromszor bevágta. Újabb bankett, érmek átadása… Újabb toszkán vörösborok…

A visszaindulás reggelén a bátrabbak csobbantak a villa medencéjében, K. Dezső fázósan nézte őket… Szeptember vége volt és másnap…

És ahogy az autóhoz indult, valami megcsillant a földön – a szemüvege! Átmentek rajta, autóval, az üveg összetört, de a keret ép volt! Itthon meg is csináltatta (hogy aztán elhagyja a Vízművek öltözőjében, legalábbis így gondolta; másnap visszament, annyira szerette, ezek után, a Külső Váci útra!, nem volt ott…).

Csodák csak San Cascianóban történtenek…

A – „K. Dezsőt a soraiban tudó” – magyar íróválogatott aztán évekig játszott (inkább több, mint kevesebb sikerrel) Bécsben, Berlinben, Brémában, Firenzében, Malmőben.

De ezek már más városok, történetek…

K. Dezső 2016-ban Cipruson már nem lehetett ott a magyar íróválogatott újabb Európa-bajnoki győzelménél.

Jöjjenek a fiatalok!, mondta Mészöly Kálmán a marseille-i összeomlás után 1969-ben.

Mondja K. Dezső, 15 évvel San Casciano után, túl a hatvanon, immár a Blasz Veterán II. osztályban.

Fél pályán, keresztben, kevesebben, kisebb kapukra, de játszva.

Fél pályán, a fociért, egészen.

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.