Sajó László: Öt és feles

San Cascianó-i csodák

Egotrip

Burger Barna és Kőrösi Zoltán emlékének

2005. szeptember végén a magyar íróválogatott a toszkánai San Cascianóba utazott az Írók Ligájának Európa-kupájáért. E csapatnak volt tagja K. Dezső – nem létező futballkarrierje (és nagyon is létező élete) zenitjén már túl, még éppen nem ötvenévesen. Sokadik virágzása (hervadása … volt) idején megadatott neki a külföldi utazás, futball céljából. El se hitte.

Szállásuk a bátran festőinek nevezhető Cellében (ahogy csapat- és írótársa, Egressy Zoltán fogalmazott), egy villában, a hegy tetején. K. Dezső, volt kollégistaként, gyakorlott szobafoglaló, ám most valahogy elbambult, és míg a többiek – kettesével, de volt, aki egyedül – elfoglalták (szó szerint) a szobákat, neki egy tágas társalgó jutott, kanapéval. Nem zavarta senki, a tévé se, mert nem kapcsolta be. Nézte a hegyek karéját, de nem sokáig. Pihenjétek ki az utazás fáradalmait, holnap meccs, jó éjszakát!, mondta a demokratikus úton megválasztott csapatfőnök, az irányító középpályás esszéista.

Villanyoltás, mondhatni.

Nehezen aludt el, és nem a kanapé miatt. És nem is a meccsláz. Öreg már ahhoz… Felkelt, körbejárta a társalgót – nagy üvegablakok, a toszkán ég. Így aludt el, a kanapé oldaltámlájának támasztva fejét, nézve a csillagokat.

Be is állt reggelre a nyaka… Reggeli, amit találtak a konyhában, hűtőben. Ne egyetek sokat, mindjárt ebéd!, mondta a csapatvezető, és valóban, valószerűtlenül korai, 11 órás ebéd! (Merthogy 1-kor meccs.) Én nem eszem! Ilyenkor nem tudok, de nem is szabad, mutatott jó példát az NB I/B-s múlttal rendelkező irányító középpályás. És ne nyúljatok az üvegekhez! Mert az ebédhez persze jó toszkán vörösbort is adtak, szép, fehér üvegekben. A csapat pedig betartotta a taktikai utasítást, bele-beleturkált a spagettibe (vagy makaróni volt?), nem akartunk úgy járni, mint a magyar válogatott Mexikóban… És persze nem is ivott senki, bort. Illetve… Ki ivott a borból?, tette föl a hófehérkés kérdést a csapatfőnök, mikor döbbenten meglátott egy üres üveget. A kérdés persze – bár egy esszéista tette fel – költői volt, az üveg K. Dezső előtt. Aki nézte, nézte, és csak annyit mondott, csoda történt! (Az eset „A toszkán vörös és K. Dezső színeváltozása” címmel került be a legendáriumba.)

Ezek után (de ha nem iszik, akkor is) K. Dezső természetesen a cserepadon kezdett. Az ellenfél a félelmetes svéd (valójában skandináv; norvégokkal, finnekkel soraiban) válogatott, egy norvég első osztályú játékossal, és ott volt a „kis” Kindvall, aki nemrég a Hamburgban (!) játszott, s akinek apja gólt lőtt (és sárga lapot kapott) azon az átkozott magyar–svéden (3–3, Edström, tudjuk… Kötelező irodalom Spiró György: Apámmal a meccsen).

Ilyen emlékekkel, és a „visszavágás” reményében futottak ki a pályára; K. Dezső is, bár csere volt, de ő is ott, a pályán akarta hallgatni, címeres mezben, piros-fehér-zöldben a Himnuszt. Ezt se hitte volna…

A rendes játékidőben 1-1, hosszabbítás. Már felálltak kezdéshez, amikor a csapatkapitány – akinek múlhatatlan érdemei voltak, hogy itt voltunk, és később is ő szervezte az utakat; ezért önmagát kinevezve kapitánynak jogot formált arra, hogy mindig a kezdő csapatban kapjon helyet – bement, súgott valamit a nyugodt természetű drámaírónak, aki lejött a pályáról. A kispad döbbenten nézett. Azt mondta, Jani üzeni, menj le, én játszom. Mármint az önjelölt cséká. Ilyen persze nincs a futballban, és mégis van. Íróválogatott, nagy egókkal… Nevezett Jani nem jutott szóhoz, nem úgy a heves természetű drámaíró, aki, látván a skandalumot, káromkodva jött le a pályáról, egyenesen az öltözőbe. (Így a nyugodt természetű drámaíró beállt, hogy meglegyünk.) K. Dezső ment utána, küldöttségbe; a zuhanyzóban érte utol, még ott is káromkodott, és hogy ő soha többé, ezzel, egy pályán. K. Dezső próbálta meggyőzni, hogy a továbbjutás a tét, meg a csapatérdek, és hogy majd utána megbeszélik, ám hiába.

Ki is kaptunk 2-1-re.

A végén már minden csatár bent volt, K. Dezső is, de nem ő, hanem a regény- és dráma­író, valamint költő egyenlíthetett volna: közvetlen közelről a lécre lőtte a labdát. Kész, vége. Vagyis nincs vége, nem jutottunk döntőbe, holnap a harmadik helyért játszunk.

El lehet képzelni az öltözőt… A hosszabbítás előtti közjáték miatt a csapatfőnök benyújtotta azonnali lemondását, melyet a csapat nem fogadott el.

Mert azért csapat volt, maradt, ezután is.

Amikor K. Dezső, egyáltalán nem kérdőre vonva, de azért dühösen mondta a regény- és drámaírónak, valamint költőnek, hogy ha azt berúgod!, azt a választ kapta, jól csináltam. (Mondom, egóválogatott…) Aha. Ja, ha a lécre akartad lőni, akkor jól.

Meccs után bankett a szabad ég alatt, San Casciano egyik festői sikátorában megterítve a négy csapatnak. Holnap meccs!, próbálkozott a posztjában megerősített csapatfőnök, de ő is tudta, hiába. Evett, ivott a csapat, bánatában. A bal bekk költő is, aki világéletében jobbszélső volt, most pedig ide állították… Talán ezért is rúgott be olyan nagyon. K. Dezső pedig elveszítette (olvasó-) szemüvegét… Miért volt nála? Írótalálkozó volt, nem olvasó-… Az asztalnál még a nyakadban lógott, mondta a kinevezett bal bekk; na, ő aztán biztos látta…

A csapat (nagyobb része) másnaposan játszott az olaszok ellen, és a „csalódott csapatok csatájában” 3-0-ra nyertünk! Ez is egyfajta csoda volt! Pedig az olasz bírókkal is meg kellett küzdenünk… A taktika egyszerű: betonvédelem, catenaccio – megmutattuk, hogy’ is kell, a digóknak! És kontra – Kőrösi Zoli kiugratta Burger Barnát, aki a félpályától elviharzott, a kapust elfektetve háromszor bevágta. Újabb bankett, érmek átadása… Újabb toszkán vörösborok…

A visszaindulás reggelén a bátrabbak csobbantak a villa medencéjében, K. Dezső fázósan nézte őket… Szeptember vége volt és másnap…

És ahogy az autóhoz indult, valami megcsillant a földön – a szemüvege! Átmentek rajta, autóval, az üveg összetört, de a keret ép volt! Itthon meg is csináltatta (hogy aztán elhagyja a Vízművek öltözőjében, legalábbis így gondolta; másnap visszament, annyira szerette, ezek után, a Külső Váci útra!, nem volt ott…).

Csodák csak San Cascianóban történtenek…

A – „K. Dezsőt a soraiban tudó” – magyar íróválogatott aztán évekig játszott (inkább több, mint kevesebb sikerrel) Bécsben, Berlinben, Brémában, Firenzében, Malmőben.

De ezek már más városok, történetek…

K. Dezső 2016-ban Cipruson már nem lehetett ott a magyar íróválogatott újabb Európa-bajnoki győzelménél.

Jöjjenek a fiatalok!, mondta Mészöly Kálmán a marseille-i összeomlás után 1969-ben.

Mondja K. Dezső, 15 évvel San Casciano után, túl a hatvanon, immár a Blasz Veterán II. osztályban.

Fél pályán, keresztben, kevesebben, kisebb kapukra, de játszva.

Fél pályán, a fociért, egészen.

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.