Sajó László: Öt és feles

San Cascianó-i csodák

Egotrip

Burger Barna és Kőrösi Zoltán emlékének

2005. szeptember végén a magyar íróválogatott a toszkánai San Cascianóba utazott az Írók Ligájának Európa-kupájáért. E csapatnak volt tagja K. Dezső – nem létező futballkarrierje (és nagyon is létező élete) zenitjén már túl, még éppen nem ötvenévesen. Sokadik virágzása (hervadása … volt) idején megadatott neki a külföldi utazás, futball céljából. El se hitte.

Szállásuk a bátran festőinek nevezhető Cellében (ahogy csapat- és írótársa, Egressy Zoltán fogalmazott), egy villában, a hegy tetején. K. Dezső, volt kollégistaként, gyakorlott szobafoglaló, ám most valahogy elbambult, és míg a többiek – kettesével, de volt, aki egyedül – elfoglalták (szó szerint) a szobákat, neki egy tágas társalgó jutott, kanapéval. Nem zavarta senki, a tévé se, mert nem kapcsolta be. Nézte a hegyek karéját, de nem sokáig. Pihenjétek ki az utazás fáradalmait, holnap meccs, jó éjszakát!, mondta a demokratikus úton megválasztott csapatfőnök, az irányító középpályás esszéista.

Villanyoltás, mondhatni.

Nehezen aludt el, és nem a kanapé miatt. És nem is a meccsláz. Öreg már ahhoz… Felkelt, körbejárta a társalgót – nagy üvegablakok, a toszkán ég. Így aludt el, a kanapé oldaltámlájának támasztva fejét, nézve a csillagokat.

Be is állt reggelre a nyaka… Reggeli, amit találtak a konyhában, hűtőben. Ne egyetek sokat, mindjárt ebéd!, mondta a csapatvezető, és valóban, valószerűtlenül korai, 11 órás ebéd! (Merthogy 1-kor meccs.) Én nem eszem! Ilyenkor nem tudok, de nem is szabad, mutatott jó példát az NB I/B-s múlttal rendelkező irányító középpályás. És ne nyúljatok az üvegekhez! Mert az ebédhez persze jó toszkán vörösbort is adtak, szép, fehér üvegekben. A csapat pedig betartotta a taktikai utasítást, bele-beleturkált a spagettibe (vagy makaróni volt?), nem akartunk úgy járni, mint a magyar válogatott Mexikóban… És persze nem is ivott senki, bort. Illetve… Ki ivott a borból?, tette föl a hófehérkés kérdést a csapatfőnök, mikor döbbenten meglátott egy üres üveget. A kérdés persze – bár egy esszéista tette fel – költői volt, az üveg K. Dezső előtt. Aki nézte, nézte, és csak annyit mondott, csoda történt! (Az eset „A toszkán vörös és K. Dezső színeváltozása” címmel került be a legendáriumba.)

Ezek után (de ha nem iszik, akkor is) K. Dezső természetesen a cserepadon kezdett. Az ellenfél a félelmetes svéd (valójában skandináv; norvégokkal, finnekkel soraiban) válogatott, egy norvég első osztályú játékossal, és ott volt a „kis” Kindvall, aki nemrég a Hamburgban (!) játszott, s akinek apja gólt lőtt (és sárga lapot kapott) azon az átkozott magyar–svéden (3–3, Edström, tudjuk… Kötelező irodalom Spiró György: Apámmal a meccsen).

Ilyen emlékekkel, és a „visszavágás” reményében futottak ki a pályára; K. Dezső is, bár csere volt, de ő is ott, a pályán akarta hallgatni, címeres mezben, piros-fehér-zöldben a Himnuszt. Ezt se hitte volna…

A rendes játékidőben 1-1, hosszabbítás. Már felálltak kezdéshez, amikor a csapatkapitány – akinek múlhatatlan érdemei voltak, hogy itt voltunk, és később is ő szervezte az utakat; ezért önmagát kinevezve kapitánynak jogot formált arra, hogy mindig a kezdő csapatban kapjon helyet – bement, súgott valamit a nyugodt természetű drámaírónak, aki lejött a pályáról. A kispad döbbenten nézett. Azt mondta, Jani üzeni, menj le, én játszom. Mármint az önjelölt cséká. Ilyen persze nincs a futballban, és mégis van. Íróválogatott, nagy egókkal… Nevezett Jani nem jutott szóhoz, nem úgy a heves természetű drámaíró, aki, látván a skandalumot, káromkodva jött le a pályáról, egyenesen az öltözőbe. (Így a nyugodt természetű drámaíró beállt, hogy meglegyünk.) K. Dezső ment utána, küldöttségbe; a zuhanyzóban érte utol, még ott is káromkodott, és hogy ő soha többé, ezzel, egy pályán. K. Dezső próbálta meggyőzni, hogy a továbbjutás a tét, meg a csapatérdek, és hogy majd utána megbeszélik, ám hiába.

Ki is kaptunk 2-1-re.

A végén már minden csatár bent volt, K. Dezső is, de nem ő, hanem a regény- és dráma­író, valamint költő egyenlíthetett volna: közvetlen közelről a lécre lőtte a labdát. Kész, vége. Vagyis nincs vége, nem jutottunk döntőbe, holnap a harmadik helyért játszunk.

El lehet képzelni az öltözőt… A hosszabbítás előtti közjáték miatt a csapatfőnök benyújtotta azonnali lemondását, melyet a csapat nem fogadott el.

Mert azért csapat volt, maradt, ezután is.

Amikor K. Dezső, egyáltalán nem kérdőre vonva, de azért dühösen mondta a regény- és drámaírónak, valamint költőnek, hogy ha azt berúgod!, azt a választ kapta, jól csináltam. (Mondom, egóválogatott…) Aha. Ja, ha a lécre akartad lőni, akkor jól.

Meccs után bankett a szabad ég alatt, San Casciano egyik festői sikátorában megterítve a négy csapatnak. Holnap meccs!, próbálkozott a posztjában megerősített csapatfőnök, de ő is tudta, hiába. Evett, ivott a csapat, bánatában. A bal bekk költő is, aki világéletében jobbszélső volt, most pedig ide állították… Talán ezért is rúgott be olyan nagyon. K. Dezső pedig elveszítette (olvasó-) szemüvegét… Miért volt nála? Írótalálkozó volt, nem olvasó-… Az asztalnál még a nyakadban lógott, mondta a kinevezett bal bekk; na, ő aztán biztos látta…

A csapat (nagyobb része) másnaposan játszott az olaszok ellen, és a „csalódott csapatok csatájában” 3-0-ra nyertünk! Ez is egyfajta csoda volt! Pedig az olasz bírókkal is meg kellett küzdenünk… A taktika egyszerű: betonvédelem, catenaccio – megmutattuk, hogy’ is kell, a digóknak! És kontra – Kőrösi Zoli kiugratta Burger Barnát, aki a félpályától elviharzott, a kapust elfektetve háromszor bevágta. Újabb bankett, érmek átadása… Újabb toszkán vörösborok…

A visszaindulás reggelén a bátrabbak csobbantak a villa medencéjében, K. Dezső fázósan nézte őket… Szeptember vége volt és másnap…

És ahogy az autóhoz indult, valami megcsillant a földön – a szemüvege! Átmentek rajta, autóval, az üveg összetört, de a keret ép volt! Itthon meg is csináltatta (hogy aztán elhagyja a Vízművek öltözőjében, legalábbis így gondolta; másnap visszament, annyira szerette, ezek után, a Külső Váci útra!, nem volt ott…).

Csodák csak San Cascianóban történtenek…

A – „K. Dezsőt a soraiban tudó” – magyar íróválogatott aztán évekig játszott (inkább több, mint kevesebb sikerrel) Bécsben, Berlinben, Brémában, Firenzében, Malmőben.

De ezek már más városok, történetek…

K. Dezső 2016-ban Cipruson már nem lehetett ott a magyar íróválogatott újabb Európa-bajnoki győzelménél.

Jöjjenek a fiatalok!, mondta Mészöly Kálmán a marseille-i összeomlás után 1969-ben.

Mondja K. Dezső, 15 évvel San Casciano után, túl a hatvanon, immár a Blasz Veterán II. osztályban.

Fél pályán, keresztben, kevesebben, kisebb kapukra, de játszva.

Fél pályán, a fociért, egészen.

 

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.