Élet + Mód

Még ha leszámítjuk is az öncsaló nosztalgiát, egyértelmű, hogy a hétköznapi, munkán kívüli tevés-levés volt a legelviselhetőbb tere az elmúlt, levitézlett rendszernek - a tiltott cselekedeteket nem számítva természetesen. Evés, strand, zenehallgatás, leülni az új tévé elé, divatos nejloning, mindenféle apró marhaság a lassan színesedő tárgyi környezetben. Ennek a békés langytérnek a kis változásaiban kapott szerepet a hatvanas évektől minden magyar család életében az Endéká, illetve ami egyet jelentett vele: a sok kis műanyag vacak, a mindenféle apró kézi készülék, visszatekintve inkább a szélső pontjait, semmint gazdagságát illetően színes választékban. Célirányosan cserélhető fejekkel ellátott elektromos házi masszírozó készülék - hogy szándékosan egy olyan darabot említsek, amely a kiállításon nem kapott helyet. De szinte érdektelen, hogy mit hoztak el Budapestre a stílszerűen az egykori keletnémet szocialista városban, az eredetileg Sztálin nevét viselő Eisenhüttenstadtban felállított dokumentációs központ anyagából: meglehetősen egységes hangulatot sugároznak a tárgyak. Van így is éppen elég korfestő, egykor Magyarországot is elárasztó darab a "bebo sher" villanyborotvától kezdve az UMF Ruhla karórákon, a színes billentyűkkel ellátott, agresszív hangú Triola melodikán és a Komet (= üstökös) hajszárítón keresztül a Minett kazettás magnóig, és akkor a mindenféle műanyag asztali apróságról, a tyúk alakú lágytojás-tartóról, a hosszú nyelű műanyag kiskanálról, a számtalan kicsi, haloványan színes, hamar elkopó-elkoszosodó tányérkáról nem is szóltunk. Pedig az endékás hétköznapoknak a kiállítás sugallata - és homályosuló emlékeink - szerint valóban ez a lényege. Plasztik és műgumi. Csupa kicsinyes praktikusság, nyomorúságos és igénytelen - miközben "modernnek" szánt és hirdetett -, filléreskedő olcsóság, maga a mindennapi kispálya, a lenyomott, ócska magánszabadság. A vacak.

Ki volt a történelemben az első hímsoviniszta, aki orvosi kérdést csinált a női nemi vágyból? És mi köze ennek a vibrátorhoz? E zavaros történetet Rachel P. Maines: Az orgazmus technológiája, a "hisztéria" és a vibrátor, és a nők nemi kielégülése (The Technology of Orgasm, "Hysteria" and the Vibrator, and Women`s Sexual Satisfaction) című munkája alapján szálazza szét szerzőnk.

A komáromi református közösség központját alig egysaroknyira találjuk a város főterétől, a Jókai utcában. A tekintélyes barokk templommal szemben lévő telken áll az a kis sárga ház, melynek falai közt a Kálvin János Teológiai Akadémia működik, a virágoskert túlsó végében pedig óratornyos, öreg kollégium emelkedik, ahol egykor Jókai diákoskodott. Akkoriban a komáromi kollégiumot Sárospatakkal és Debrecennel egyenrangú iskolának tartották, de mára a megfogyatkozott reformátusok örülhetnek, ha legalább a lelkészképzést fenn tudják tartani - bár a Selye nélkül talán ez is túlzott vágy.

Pedellus: A számítógép-fejlesztés motorja sokáig a matematika fejlődése volt, mostanában azonban úgy tűnhet, hogy a mikroelektronika, a processzorok gyártása a húzóerő. Mennyit nyomnak a latban a matematikai elméletek?

Mint ismeretes, a HIK helyén korábban az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár működött, melyet azonban még Pokorni Zoltán oktatási miniszter döntése nyomán - nagy szakmai viták és tiltakozások közepette - átköltöztettek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre.

A büfé közhely: közhelyszerűen kultterep. Minél lepattantabb, annál inkább megfelel ennek az elvárásnak. Így aztán azon sincs mit csodálkozni, ha a sajt után a felvágott is kimászik a kenyérszeletkék otthont adó melegéből. Az ÁNTSZ nem ért rá, így a Pedellus szigorú cenzorai kénytelenek voltak felkerekedni egy ellenőrző körútra.

Kedden este hatkor az átlag bölcsészhallgatóban sokféle opció felmerül a Grinzingiben való sörözéstől Frenák Pál új show-jának megtekintéséig, az viszont csak a legritkább esetben, hogy meglátogasson egy kötelezően választható egyetemi szemináriumot. Így aztán a meglepetés erejével hat, amikor úgy kell keresztülbukdácsolni a lépcsőn ücsörgő nebulókon: lelkes fiatal arcok, csillogó szemek, zsibongó várakozás. Lassan befutnak az utolsónak érkezők, már kettős sorokban állnak a padok mögött, amikor végre megérkezik Réz András.

Éles vita bontakozott ki a sajtóban, miután az Oktatási Minisztérium bejelentette a pozitív diszkrimináció bevezetését célzó terveit. A javasolt rendelkezés szerint a hátrányos helyzet ismérve a kiegészítő családi pótlék és a szülők alacsony iskolai végzettsége vagy az állami gondozás lesz; az egyetemi felvételnél nem csupán a roma diákokat, hanem általában a szociálisan különösen hátrányos helyzetű tanulókat preferálnák. A miniszter, Magyar Bálint minden nyilatkozatában félreérthetetlenül elmondta azt is: a felvett, különösen hátrányos helyzetű diákokat mentorok segítik majd; és az intézkedés legfeljebb évente 1000-2000 fiatalt segít be az egyetemekre, főiskolákra.

nAki begombolkozik, aranyat lel Egy bangkoki egyetem ékszersorsolással kívánja megállítani az erkölcsök hanyatlását. Bár Thaiföldön az előírás szerint a diáklányok fehér blúzt és fekete szoknyát vagy nadrágot tartoznak viselni, sokan csak a szabályozás betűjét, nem pedig a szellemét veszik figyelembe: áttetsző, kivágott blúzt és rövid, felsliccelt szoknyát hordanak. Az ilyen öltözködés az egyetem vezetősége szerint nem odaillő, magára vonhatja a férfi hallgatók figyelmét, valamint veszélybe sodorhatja a női hallgatókat. Az intézmény helyettes igazgatónője a helyzetet orvoslandó bejelentette, hogy minden hónapban kiválasztják a "jól öltözött", vagyis a konzervatív, visszafogott öltözetet viselő lányokat, akik azután a tanév végén részt vehetnek a darabonként 4800-6500 bahtot (104-140 eurót) érő fülbevaló- és nyakláncprémiumok kisorsolásán.

Magyar Narancs: Mi a videotréning?

A magyar önkéntesek külföldön főleg néhány hetes európai építőtáborokban próbálják ki magukat, és csak kevesen ugranak fejest egy távoli ország szociális poklába. A többség eleinte kalandvágyból indul, olcsón szeretne világot látni, nyelvet tanulni, vagy egyszerűen csömört érez.

Az emberi lehetőségek határa a végtelenbe vész - legalábbis valaha még így tanultuk, csak éppen tapasztalni nem sikerült soha. Most itt az esély, tán az utolsó, hogy bizonyságot nyerjünk: nincsenek határok, az ember szája pedig azért van, hogy jártassa.

"Egy mell elvesztése sokkal kisebb tragédia egy anya elvesztésénél." Ez a szlogen és a fekete-fehér óriásplakát a megzakkant családdal akkor lesz hihetővé, amikor valami infernális tévedés okán veled közli a kedves, szemüveges patológusnő, aki előző nap tűt szúrt a melledben lévő csomóba: rákos vagy.

Fene tudja, mi történt itt, lehet, hogy én kapcsoltam későn, de bridgetjones előtt föl sem tűnt, hogy felnőtt egy új lektűrnemzedék, és diadalmasan elfoglalta a piacot, háttérbe szorítva a D. Steel, N. Roberts, Ramona- és Samantha-füzetek reprezentálta klasszikus, kőkemény szemetet. Reménytelen eset vagyok, aki nem Helen, hanem még egy másik Fielding (egy vén, köszvényes fószer, olyan vén, hogy már rég elporladtak a csontjai) hőseként ismeri Bridgetet. Így sem úszhattam meg a szingliirodalom némely darabjával való találkozást; többnyire izzadt, ragacsos, kiagyalt cuccok, amelyek olvasása közben nem a figurák képződnek meg az olvasó előtt, hanem a billentyűzetnél ülő szerző, amint vért ereszt maga alá az erőlködéstől. Eme nőirodalmi termékek kínosságával csak a férfiirodalmi termékek csajozós-bulizós, hű, de jó fejek vagyunk vonulata állja a versenyt.