Egy pillanatra úgy tűnik, mintha a tigriscsíkos térben jóllakott bölcsészlányok lebegnének, aztán a szemünk hozzászokik a Múzeum körúti büfé alagsori félhomályához. A nyár végi felújításkor dzsungelmintásra mázolták a pincehelyiség falait, ami a sarokban kókadozó fikuszokkal kiegészülve egy átlagos survivorshow díszleteit idézi. Mielőtt behatolnánk a majomházi hangulatú egységbe, megtorpanunk az ajtó fölött díszelgő új cégtábla láttán, amire a stílszerű Etető Csevegő nevet vésték.
A változások nem rendítették meg a büfé hagyományait: továbbra is kizárólag májkrémes melegszendvicsek és megvetemedett pizzák közül válogathat a tartalmasabb ételre vágyó látogató. A töris büfé melegszendvicsének utóhatásairól egyébként egyetemszerte legendák keringenek: mindenkinek van olyan ismerőse, akinek a vaj-sertésmájkrém-trappista kompozíció miatt kellett hamarabb távoznia a mindent eldöntő zárthelyi dolgozatról. Már csak ezért is a sajtos rolónál maradunk, bár a késő délutáni időpont miatt ez sem tűnik veszélytelennek, viszont még így is jobban járunk, mint ha az "amerikai hotdog" felirat alatt árválkodó hosszú, fekete női hajszállal kellett volna csillapítani éhségünket.
A megviselt roló mellé rendelt kávét Terminátor-mosolyú, köldökpiercinges kisasszony tolja elénk, akit legfeljebb az zökkent ki a mindennapi rutinból, ha az igényes vendég kanalat, esetleg tejszínt is kér. A megújult Etető Csevegő ennek ellenére kellemes helynek látszik: gyomrot próbáló specialitásai ellenére nyüzsgésével az egyetemi büfé archetípusa.
Szent Anzelm és a paraj
A Sapientia Hittudományi Főiskola büféje viszont pedáns fehér falakkal és műanyag terítőkkel várja a teológiában megfáradt tanulókat; az asztalokon vizeskancsók és életlen késsel felvágott szalvéták sorakoznak.
A főiskola láthatóan vigyáz arra, hogy diákjai ne essenek a falánkság bűnébe: az üvegpult mögött csak pár kiló szeletelt üres kenyér és néhány száraz nyáriszalámis zsemle található. A mértéktartásra intő választéknak némiképp ellentmond a hosszú, változatos árlap, bár lehet, hogy a hamburgert és melegszendvics-költeményeket soroló menü csak a teológusnövendékek megkísértésére szolgál.
Ilyen körülmények között könnyű a választás, bár egy pillanatra megtántorodunk, amikor meghalljuk, hogy háromnegyed egykor pompás parajfőzeléket, világi nevén spenótot is kaphatnánk. Végül mégis a szendvicsek mellett döntünk, amihez porceláncsészében felszolgált híg kávé jár. A hely fő vonzereje azonban a személyzet: pirospozsgás arcukkal és mosolyukkal gyermekkorunk konyhás nénijeit idézik. Már csak az hiányzik, hogy "Nagyra nőjél!" felkiáltással adják át a megrendelt ételt, de aztán rájövünk, hogy a Sapientia árukészlete mellett ez mégsem volna helyénvaló.
A helyiség stílusa arról tanúskodik, hogy az új főiskola sokkal ambiciózusabb tervekkel láthatott hozzá fél évvel ezelőtt a büfé üzemeltetéséhez, de mára beteljesülni látszik a Pesti Barnabás utca átka: bár a nikotintól megsárgult ujjú bölcsészprofesszorok szellemei egyelőre nem tértek vissza a falak közé, a színvonal már-már a boldog emlékű Hikk-büfét idézi.
Adenauer bosszúja
Az Andrássy Gyuláról elnevezett új német egyetemre már bejutni sem könnyű, a stukkódíszes kapualjban ugyanis keresztbe fordított íróasztal és a hozzá tartozó két biztonsági őr állja az idegenek útját. Mi azonban annyira kíváncsiak vagyunk az egyetem büféjében minden bizonnyal ránk váró stájer rétesekre, bajor virslikre és sváb töltöttkáposzta-hegyekre, hogy a finom német falatok reményében bármilyen áldozatra képesek vagyunk. Hirtelen ötlettől vezérelve a német belpolitika iránt érdeklődő szociológushallgatóknak álcázzuk magunkat, így már házon belül kerülünk, de a büfélátogatás előtt kénytelenek vagyunk alibiből áttanulmányozni Konrad Adenauer teljes életművét és hatkötetes biográfiáját.
Egyórányi lázas könyvlapozgatás után végre elindulunk, hogy megkeressük a büfét. A kissé bizonytalan könyvtárosnő a harmadik emeletre irányít minket, ahol azonban csak üres folyosók és kísérteties csönd fogad. A másodikon végre rálelünk a társalgóra, sőt találkozunk az első német vendégdiákkal is, aki érdeklődésünkre fojtott suttogással közli, hogy a várt ételkülönlegességek helyett be kell érnünk a sarokban álló kávéautomatával.
A kiszolgálás germánosan precíz: az automatával összekötött italosszekrényből különböző kódszámok beütésével varázsolhatjuk elő a kívánt árut. A lezuhanó palackok robaja felveri a kihalt palota csendjét, a kapucsínó viszont legalább meleg és porízű. Kétszáz forintért szendvicset is ehetnénk, de az előre csomagolt, hűtött vegetáriánus falatok nem vonzanak minket, ezért távozás előtt inkább megpihenünk a fáradt rózsaszín plüssfotelekben, és belelapozunk az asztalon elszórt lengyel turisztikai magazinokba és az Orbán Viktor előadásait népszerűsítő brosúrákba.
Jamie Oliver visszavág
A változatos büfétúra végén szerettünk volna legalább egyszer jót enni, ezért a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola felé vettük utunkat. A főiskola Alma Mater nevű önkiszolgáló vendéglőjét a diákok tartják fenn, így ha szerencsénk van, itt akár a jövő Jamie Oliverjeinek főztjét is megkóstolhatjuk.
A bejáratnál falragaszerdő figyelmeztet a betartandó rendszabályokra, többek között arra, hogy a hallgatókat soron kívüli kiszolgálás illeti meg. A választékra ezúttal valóban nem lehet panasz, ezer forintért egy teljes háromfogásos ebédet végigehetünk, olyan különlegességekkel, mint a ribizlikrémleves, a kakukkfüves csirkemell vagy a kivikarikával díszített eperpuding. Egy kötekedő gurman azért itt is bőven találna okot az asztalborogatásra: a petrezselymes krumpli kissé sós, a leves langyos, a pudinghoz pedig csak műanyag kiskanalat adnak.
A másodlagos frissességű, de korrekt ízeknél sokkal rosszabb a kiszolgálás. A pult mögé beosztott diákok látható élvezettel torolják meg iskolatársaikon, hogy az órarend szeszélye ezúttal az ő kezükbe nyomja a merőkanalat, és a rossz modorból a külsős vendégeknek is emberes adag jut. A magunk részéről szemrebbenés nélkül fogadjuk magunkba a flegmán felénk dobott szecsuáni csirkét, igaz, eddig abban a tévhitben éltünk, hogy az etikett-protokoll tantárgyat már első évtől tanítják.
Sz-Zs
