Tartalom
MaNcs, XV. évf. 42. szám, (2003.10.16.) (2003-10-16)
Egotrip
Legát Tibor: Pop
Ha most elmondanám az öszszes bánatom, hullana minden. Az egykor kedves dolgok is, tűhegynyi villanások, jól összerakott hangok, néhány sor, ami egy-egy szent pillanatban a hangulatotokra rímelt. Érjétek be annyival: most nem. Azt hiszem, soha többé. Képzeljetek el egy felfújható dobozban vergődő alakot, aki kapaszkodna izomból, fondorlattal, akárhogy, de fogytán az ereje, a türelme, hite pedig sohasem volt. Próbálja másodszor, harmadszor, talán ezredszer is, persze feleslegesen, mert ahelyett, hogy odafigyelne és megcsinálná, inkább magyarázatot keres: csúszik a fal, nedves a műanyag. Végül feladja.
Publicisztika
Pogány Kristóf: Jó erkölcs(A Tocsik-per egy fontos ítéletéről)
ATocsik-ügy kirobbanásának hetedik évfordulóját a Legfelsőbb Bíróságnak (LB) az ügy polgári jogi vonatkozásait lezáró ítéletével ünnepelhettük. Az LB a Legfőbb Ügyészség keresetének elbírálása során kimondta: az ÁPV Rt. és Tocsik Márta közötti megbízási szerződés bár jogszabállyal nem ellentétes, nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik. A rózsaszín véleményformálók, bár nem túl nagy hanggal, de elég nyilvánvalóan támadták a döntést, aminek a legszebb példája Mészáros Tamásnak a Népszava szeptember 27-i számában megjelent, A jog erkölcse című publicisztikája volt. A szerző a jó erkölcsbe ütközés esetét "a polgári jog ötvenes évekből ittmaradt klauzulájának" titulálja, majd megkongatja a vészharangot: "Magyarországon addig nem lesz jogbiztonság, amíg a magánjogi szerződés biztonságát éppen a bírói fórumok nem garantálják."
Publicisztika
Gárdonyi Máté: Szemben az új pogánysággal (II. János Pál és Kelet-Európa)
Október 16-án lesz 25 éve II. János Pál pápává választásának. Abban az évben - a II. Vatikáni Zsinat reformjait a gyakorlatba átültető VI. Pál, majd a csak 33 napig pontifikáló I. János Pál halála után - immáron másodszor szállt fel a fehér füst a bíborosok pápaválasztó gyűlése, a konklávé végét jelezve, s az ősi szertartásrendnek megfelelően a Szent Péter-bazilika főerkélyéről elhangzott a bejelentés: Habemus papam! Van pápánk! Az összegyűlt rómaiak és a világ legnagyobb meglepetésére a kardinálisok 455 év után ismét Itálián kívüli főpapot választottak Róma püspökének és Szent Péter utódának: Krakkó 58 éves érsekét, Karol Wojtylát.
Publicisztika
Kémálom
Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke elég nagy csendben van úgy két hete ahhoz, hogy a gyanú mind alaposabbá váljon. Hétfőn megnézte az iratokat, és lapzártánkig, kedd délig nem szólt egy kukkot sem. Előbb-utóbb biztos mond valamit: nem tudott semmiről, arról meg, hogy kartont készítettek róla, még annyit sem, vagy tudott, de nem jelentett, vagy jelentett, de a hazát védte, miért, ha a miniszterelnöknek szabad, akkor neki is, és még mindig jobb, hogy ő csinálta, mintha valaki más, etcetera, etcetera, ez tényleg tök mindegy. Ha titkos megbízott volt, kis lépéshátrányban van a miniszterelnökkel szemben, aki azonnal beismerte a kémelhárítást, de ennek sincs nagy jelentősége, nem vagyunk egyformák. Ennél valamivel érdekesebb, hogy megmarad-e a rádió elnökének, vagy lemond, netán lemondatják-e hívei és politikai gazdái. Erre nem vennénk mérget, sőt, még arra sem, hogy a D-209-ezés alábbhagy: a komcsizás irracionális tevékenység, a komcsizó nem tesz különbséget, nem von párhuzamot és nem következtet, a komcsizás tulajdonképpen nem más, mint mindennek a hiánya. Ha Kondor lebuktatói arra számítottak, hogy a komcsizók abbahagyják a komcsizást, vagy legalább kicsit kushadni fognak, tévedtek. Némi zavar persze biztos lesz odaát - a D-209-es ügy sem múlt el nyom nélkül, hogy mást ne mondjunk, élőhalottat csinált a kisebbik koalíciós pártból.
Publicisztika
Ki a beteg?
Demonstrációt szervezett a múlt héten a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Cser Ágnes vezette egészségügyi szakszervezet (EDDSZ). A tüntetés - önbevallása szerint - azt akarta kikényszeríteni, hogy a kormány tárgyaljon a MOK-kal és az EDDSZ-szel - miközben pár nappal azelőtt épp Cser Ágnes vonult ki sértődötten a minisztériumi tárgyalóteremből. A tüntetés továbbá tiltakozott a kórház-privatizáció ellen, és közalkalmazotti státust meg uniós fizetést követelt az orvosoknak, ki más, mint a betegek érdekében. Sőt. Cser Ágnes még azt is kiabálta, hogy "le a hálapénzzel!", ami kétségkívül nagyszerű követelés. Már csak az nem világos, hogy a befolyásos orvoslobbik miért tiltakoznak kézzel-lábbal a kórház-privatizáció ellen, ami jó esetben tiszta helyzetet teremthetne a beteg-orvos viszonyban - mindennek szabott ára lenne. Mint az állatorvosnál.
Olvasói levelek
olvasói levelek
A Magyarországi Református Egyház szóvivője, Csoma Áron a Szentírásra hivatkozva legutóbb a Népszava című napilapban is (2003. szeptember 27.) "elutasította" a homoszexuális érintkezés minden formáját, és hangsúlyozta, hogy a Biblia tanítása szerint házasságról csak férfi és nő kapcsolatában lehet beszélni. Mint hozzátette, élettársi kapcsolat esetén senkinek nem kell teljes mértékben felelősséget vállalnia a vele együtt élő iránt, és ezzel gyengül az utódok iránti vállalt felelősség is. "Kérdés, hogy ez a liberalizáció milyen hatással lenne a társadalmi kohézióra, mennyiben erősíti fel az emberben az önző, egocentrikus magatartást, és gyengíti az élettárs iránti szolidaritást, közösségvállalást és felelősségvállalást." Továbbá a szóvivő azt nyilatkozta, hogy "Az egyház felelőssége megkívánja, hogy elmondja a véleményét olyan kérdésekről is, amelyek esetleg szemben állnak a kor divatos szemléletével, viszont talán segít bizonyos veszélyekre felhívni a figyelmet."
Belpol
"Koncepciógyártás helyett párbeszéd" (Gulyás Kálmán, a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkára)
Magyar Narancs: Hivatalba lépése után két hónappal azt mondta, rövidesen elkészül a kormány egyház-politikai stratégiájának tervezete, amiről azóta sem hallani. A főbb elemekről van már elképzelésük?
Belpol
Létszámcsökkentés a közszférában: Mire mennek
Pazarló államunk önkorlátozásra szánta rá magát. De mi következik: tömeges elbocsátás vagy csupán átcsoportosítás? Irreális méretű-e a magyar közigazgatás? A spóroláson túl van-e bármiféle koncepció a lépés mögött? És hogyan viselik a döntést a tárcák?
Belpol
Földhivatali ügyintézés: Mindent egy lapra
A Fővárosi Kerületek Földhivatalának Budafoki úti kapuja előtt tábla hívja fel a figyelmet: a saját ügyében lehetőleg mindenki maga járjon el. Arrébb hárman az érkezőket méricskélik, kezükben szórólap; ha nem akarjuk a sort végigállni vagy ha "akadozik az ügyintézés", hozzájuk kell fordulni.
Belpol
"A revizor orra csak részben pc-kompatibilis" (Király László György, az APEH elnöke)
Magyar Narancs: Eddig nem fordult elő, hogy egy - akár a legtakarékoskodóbb - pénzügyminiszter az adóhivatalon spórolt volna. Sőt: inkább növelték a létszámot. Most mi történt?
Belpol
Forró Tamás üzletemberi és médiakarriere: Foglalkozása: riporter?
A brókerbotrány fejleményeként a múlt héten kiderült, hogy a Forró Tamás és felesége tulajdonában álló Tízezer Kft. számlájára egy off-shore cégen és Kulcsár Attila egyik arab kapcsolatán keresztül összesen 164 millió forint érkezett. Az alábbi villám-pályaképben Forró harmincéves újságírói és közel másfél évtizedes üzletemberi karriere alapján vizsgáljuk, miként került kapcsolatba az ismert médiaszemély a K&H-botrány szereplőivel.
Belpol
Tüntetés a rádió elnöke mellett: A mienk az nem olyan
Néhány százan (a szervezők szerint 6-8 ezren) tüntettek szombaton a Magyar Rádió Pollack Mihály téri bejáratánál a Népszava által ügynökmúlttal vádolt Kondor Katalin - és még inkább a Vasárnapi újság - mellett.
Külpol
Kulturális hírek
Németország első ilyen intézményében 54 elsős indult neki a diplomás popzenésszé vagy menedzserré válás hároméves útjának. A félévi tandíj 500 euró, a végzősök Bachelor of Arts, azaz bölcsészdiplomát kapnak.
Külpol
cyber hírek
Géntechnológiai bírság Jelentősen megváltoztatja a géntechnológiai módosításon átesett termékek hazai forgalmazásának lehetséges módozatait egy új, az uniós jogharmonizáció jegyében hozott kormányrendelet. Ez géntechnológiai bírság kiszabását is lehetővé teszi.
Film
Szótárérett szavak (Pusztai Ferenc nyelvtörténész)
Magyar Narancs: Nem tett rosszat a harminc év: ha netán 1988-ra elkészül az átdolgozás, két-három év alatt teljesen el is avult volna.
Film
Bohóckodni jó (Ónodi Eszter színésznő)
A Boldog születésnapot! című film "riherongy kurvája" (idézet tőle) a Katona József Színház társulatának kilenc produkciójában játszik az idei évadban - közülük három premier. Januárban Spiró Koccanás című darabjában Zsámbéki Gábor rendezi, az évad végén Ascher Tamással dolgozik: Csehov Ivanovjában adja a feleséget. Mindenekelőtt azonban a Katona idei első bemutatóján, október 17-én Vinnai András - Bodó Viktor darabjában, a Motelban látható. "Egy őrület lesz!" - mondja, próbáról érkezik a beszélgetésre, zsibbadt alkarral, basszusozás volt a penzum spanyolgitáron.
Film
A nevető harmincadik
Fazekas Csaba: Boldog születésnapot!
Érdemes-e hinni a reinkarnációban? Ja, hinni a biciklipumpában is érdemes, de ez a reinkarnáció, ez egy cifra dolog. Tárgyalt filmünkben például Einstein (világhírű tudós) harmincnegyedik reinkarnációja (Einstein, Zweistein, az annyi mint Vierunddreissigstein) egy rendes balek Budapestről, de ennek voltaképpen örülhetünk (velünk Einstein is), hiszen egészen a harmincharmadikig is egy csomó fehér egérben reinkarnálódott a legendás fizikus, fehér egerekről viszont viszonylag ritkán készül játékfilm, leginkább csak akkor, ha tudnak beszélni, mint Stuart Little.
Film
"Kiemelés tőlem" (Amon Tobin)
Magyar Narancs: A kezdeti lemezeid lényegesen populárisabb hangzásúak, mint a későbbi korongok. Mi volt az oka a váltásnak?
Zene
Könyv: Ecce homok? (Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok)
Atrópusok szomorúsága elsősorban az utazóé. Oka pedig az ördögi "kör, amelyből nem tudunk kitörni: minél kevésbé tudtak közlekedni egymás közt az emberi kultúrák, és így megrontani egymást érintkezésükkel, annál kevésbé voltak képesek egymás küldöttei, hogy felfogják e különbözőségek gazdagságát és jelentését". Az idegen megismerésének e két, egymásnak ellentmondó feltétele - az érintkezés a másikkal és a másik érintetlensége - az antropológus egyik örök problémája. Továbbmenve pedig akár minden kutatásé, tudományé, ismeretszerzésé is egyben.
Zene
Színház: Elszigetelt baleset (A kaukázusi krétakör)
Welcome back - gondolom, amikor Básti Juli mint Gruse azon vívódik, sorsára hagyja-e a rangos csecsemőt. Leteszi, hátat fordít, elindul, visszafordul, vet rá egy pillantást, megint hátat fordít, megint lép néhányat, megint visszafordul, leguggol, de még föláll, mintha... Aztán határozott mozdulattal fölkapja a réztálban fekvő csecsemőt,
Zene
A nép ópiuma: Azonosulás nélkül (Provokátor, M1)
Az ember ízlelgeti a címet. Jó cím fél siker, szokták mondogatni, aztán annyiban is maradnak. A teljes győzelemhez ugyanis kell még ez meg az, de azt már senki sem tudja, hogy micsoda. A Provokátor ambiciózus cím, sokat sejtet, még akkor is, ha a provokációról pesszimista beállítottságú embertársainknak Juszt László Nyitott száj című opusa sejlik fel a féltávoli múltból. Azok viszont, akik gyárilag egészségesek és optimisták, így ősszel leginkább színes faleveleket és vadgesztenyét gyűjtögetnek. `k nem ülnek föl semmilyen provokációnak.
Zene
Film: Vér és verejték (Quentin Tarantino: Kill Bill)
Jöhetne már valaki, egy magyar filmrendező, egy neves magyar esztéta vagy egy sikeres bolgár rockénekes, és mondhatná, hogy a hetvenes években e tájon hévvel nyomatott szovjet (háborús, partizános, társadalmis, bármilyenes) tömegfilmek, jaj, azok mennyire kultikus műalkotások, kultfilmek voltak. Csinálna már a Toldi mozi retrospektív sorozatot ezekből. Hozakodna elő már valaki a Csendesek a hajnalok vetkőzős-dugós-akciós remake-jével. Mert én például szívesen játszanám le zongorán a mondott opus és A biztosan ölő Sárkány Lady közti különbséget, hogy lehessek egy kicsit Kocsis Zoltán, meg ez az értekezés ne masírozzon menthetetlenül a Visszhang rovatba (egy kéziratoldal: a látott mű örömünkre nagyon rossz volt). Mindehhez szorosan kapcsolódik egy teória a mindenféle mozikultuszok születésiről. Miszerint az ember fiatalabb korában végtelenül pazarlóan bánik a neki rendelt idővel, néz bután, se haver, se nő, jobb dolga nem lévén (rosszabb se, nyilván) elmegy moziba, megnézni, mindegy, amit épp adnak, tudja, hogy amit látni fog, azzal nem megy semmire, s míg pörög a film, lassan beléég a céltalanul eltöltött, értelmetlen órák tudata: hogy lehetett volna ezalatt egy sokkalta jobb helyen. Az érzés aztán tart a mozi után is, valamit kezdeni kéne vele: a legtöbbször nem lehet. És másnap minden kezdődik elölről, menni kell megint abba a kétforintos utánjátszó moziba: ami napi három előadásban (négytől, hattól, nyolctól) játssza egy egész rohadt héten át azt az ugyanegy szemetet.
Zene
Lemez: Majdnem pont (Cesaria Evora: Voz D`Amor)
Az Evora-fanokban meglepetést kelthet a Voz D`Amor, hiszen ez egy olyan anyag, amelyben nincs semmi meglepő. Az utóbbi években úgy tűnt: Evora nemzetközi rangja és piaci pozíciója megkívánta, hogy távolabbra (is) kalandozzon a Zöld-foki-szigetek kávéházainál, így a Café Atlanticót és a tavalyelőtti Sao Vicente di Longét kubai muzsikusok meg brazil énekesek népesítették be, idén pedig a remixfronton is sikerült észrevétetnie magát (Club Sodade).
Zene
Lemez: És tényleg (Solo Monk)
Mint tudjuk, Thelonious Monk a huszadik század egyik legnagyobb zeneszerzője volt, olyan illusztris nevek társaságában, mint Bartók Béla, Kurt Weill, Karlheinz Stockhausen, Duke Ellington, Ligeti György vagy Erik Satie. Ez utóbbit ugyan a tizenkilencedik századiakhoz is sorolhatnánk, de mivel ő volt a legmodernebb, bevettük a névsorba.
Tudomány
Sólyomvita Magyarországon: Vadászati tilalom
A hazai solymásztársadalom szerint a törvények ellenük vannak, a hivatalok mostohán bánnak velük, és ezért nem képesek ezt a hagyományőrző vadászati műfajt a szélesebb tömegekkel megismertetni. A Természetvédelmi Hivatal viszont úgy látja, hogy a solymászokat a jog már így is eléggé elkényezteti.
Tudomány
Berni csoda: A Chef, a Boss és Matthias
A héten mutatják be Németországban a Berni csoda című filmet, amely a verhetetlennek hitt magyarok ellen aratott 3-2-es diadalnak állít emléket. Egy évvel az ötvenedik évforduló előtt a film az idei év első számú kasszasikerének ígérkezik, hacsak nem utasítja maga mögé a Good Bye, Lenin!, egy más tárgyú nosztalgia.
Tudomány
Kiállítás: A létező vacak (A keletnémet hétköznapok tárgyi kultúrája)
Még ha leszámítjuk is az öncsaló nosztalgiát, egyértelmű, hogy a hétköznapi, munkán kívüli tevés-levés volt a legelviselhetőbb tere az elmúlt, levitézlett rendszernek - a tiltott cselekedeteket nem számítva természetesen. Evés, strand, zenehallgatás, leülni az új tévé elé, divatos nejloning, mindenféle apró marhaság a lassan színesedő tárgyi környezetben. Ennek a békés langytérnek a kis változásaiban kapott szerepet a hatvanas évektől minden magyar család életében az Endéká, illetve ami egyet jelentett vele: a sok kis műanyag vacak, a mindenféle apró kézi készülék, visszatekintve inkább a szélső pontjait, semmint gazdagságát illetően színes választékban. Célirányosan cserélhető fejekkel ellátott elektromos házi masszírozó készülék - hogy szándékosan egy olyan darabot említsek, amely a kiállításon nem kapott helyet. De szinte érdektelen, hogy mit hoztak el Budapestre a stílszerűen az egykori keletnémet szocialista városban, az eredetileg Sztálin nevét viselő Eisenhüttenstadtban felállított dokumentációs központ anyagából: meglehetősen egységes hangulatot sugároznak a tárgyak. Van így is éppen elég korfestő, egykor Magyarországot is elárasztó darab a "bebo sher" villanyborotvától kezdve az UMF Ruhla karórákon, a színes billentyűkkel ellátott, agresszív hangú Triola melodikán és a Komet (= üstökös) hajszárítón keresztül a Minett kazettás magnóig, és akkor a mindenféle műanyag asztali apróságról, a tyúk alakú lágytojás-tartóról, a hosszú nyelű műanyag kiskanálról, a számtalan kicsi, haloványan színes, hamar elkopó-elkoszosodó tányérkáról nem is szóltunk. Pedig az endékás hétköznapoknak a kiállítás sugallata - és homályosuló emlékeink - szerint valóban ez a lényege. Plasztik és műgumi. Csupa kicsinyes praktikusság, nyomorúságos és igénytelen - miközben "modernnek" szánt és hirdetett -, filléreskedő olcsóság, maga a mindennapi kispálya, a lenyomott, ócska magánszabadság. A vacak.