Tartalom

MaNcs, XV. évf. 40. szám, (2003.10.02.) (2003-10-02)

Snoblesse
Egotrip

Egotrip

Keresztury Tibor: Zártkörű fogadás

Abban viszont nem hasonlítunk, villant be a tudat legmélyéről, hogy hát nekem holnap reggel fel kell kelni, példaképem viszont ráért egy életen át haldokolni, főállásban, úgymond, mint azok a szerencsés emberek, akiknél vágy, életterv, tehetség, adottság, késztetés, ambíció - a meglevő képességek halmaza és természete - a művelt hivatással tökéletesen egybevág. Lényeges különbség!, mondta a plafonnak jelentőségteljesen, lényeges!, s a nyomaték kedvéért a mutatóujját is kinyújtotta hozzá, meglehet - senki nem lepődne meg. Nem, hiszen a bemutatott események rég elhagyták ezeken a hasábokon racionális medrüket; lassan hömpölygő folyásuk az éjszakának ezen a pontján inkább már a fokról fokra megbuggyanó elme éles vágástechnikájára, a téboly kiszámíthatatlan logikájára emlékeztetett. A tébolyéra, ismétlem meg, mivel ez a szó az adott szituációban hősöm lelkivilágába olyannyira beletrafált, hogy még most is remegek. Ha megkérdeznék, mit remegek, itt, az íróasztalomnál attól, hogy a hősöm lelkivilágába a téboly szó beletrafált, arra azt tudnám mondani, hogy azért remegek, itt, az íróasztalomnál ezen a napsütéses őszi délutánon, mert meg vagyok győződve arról, hogy nagyon is közel állt ez a fószer ott, a pamlagon ahhoz, amit ez a szó kifejezett, én meg megértő részvéttel vagyok iránta, ha nem derült volna még ki. Az együttérzés okán pedig nehéz hűvös, tárgyilagos módon számot adni arról, ahogy így fél kettő tájban éjszakáról éjszakára megcsapta az őrület szele, vagy valami, ami ahhoz volt hasonló, amilyen az ideg-összeroppanás lehet: a közeli összeomlás előérzete. Valami olyasmi, ami Michael Douglasszal történhetett az Összeomlás című filmben, mikor a dugóban kiszáll az autóból, géppisztolyt vásárol, s azzal a jéghideg fénnyel a szemében elindul a családját kiirtani, csak ő nem mozdult, mert nem volt hozzá ereje.

Publicisztika

Publicisztika

Adják a bankot

Hogy a Postabank eladása (aminek részleteiről három oldalra innen érdekfeszítő interjúban számol be a cég elnöke, Király Júlia) nem múlik el politikai indíttatású szarkavarás nélkül, azt, mint egy lezsírozott árajánlatot, már tavaly ősszel, a magánosítási szándék nyilvánosságra hozatalakor borítékolni lehetett. Hálát adhatunk az égnek, hogy e várakozások csak most, az üzlet megkötése után, és nem előtte teljesültek be.

Publicisztika

Nyáry Krisztián: Píár, simli, tisztesség(Iparvédelem)

Írjuk be a Google keresőbe a public relations és a government kifejezéseket. Több mint egymillió találat sorakozik a képernyőn a világ minden sarkából. Pr-ügynökségek, politikai tanácsadó intézetek kínálják magukat, egyetemi tanszékek, minisztériumok és önkormányzatok honlapjai mutatják be a kormányzati kommunikáció elvét és gyakorlatát. Ha találomra beleolvasunk néhányba a cikkek közül, könnyen leszűrhetjük a tanulságot: a kormányzati kommunikáció hasznos és jó dolog. Az állami szervek részére végzett kommunikációs tanácsadás legitim, a demokratikusan megválasztott kormányok számára nélkülözhetetlen tevékenység. Minél több közpénzt költ egy kormány, annál inkább kötelessége, hogy az adófizetőknek elmondja: mire miért és hogyan költött a pénzükből. Ha ezt profi módon akarja csinálni, akkor profikkal dolgoztat. Amerikában és Európában a nagy kommunikációs ügynökségek bevételeinek fele állami megbízásokból származik. Törvényeket magyaráznak, állami szolgáltatásokról és beruházásokról tájékoztatnak, szemléletformáló kampányokat vezetnek az egészséggel, a környezetvédelemmel vagy az adózással kapcsolatban.

Publicisztika

Kondor jelenti

A Népszava szerint a Magyar Rádió elnöke kém volt az átkosban, III/II-es. Nyilván ő is a KGB ellen küzdött lefüggönyözött szállodai szobákban, összejátszva a MI6-tal, a Deuxieme Bureau-val és Jean-Paul Belmondóval. Mit mond Belmondo?

Olvasói levelek
Belpol

Belpol

Adóváltozások: Zsebtükör

Csökkennek a személyi jövedelemadó kulcsai - nőnek az áfakulcsok. Kevesebb lesz a társasági adó - az összes természetbeni juttatás után meg kell fizetni a közterheket. Duplájára emelkedik a cégautóadó - háromezerrel lesz több a minimálbér. A kormány természetesen a változásokat úgy kommunikálja, hogy csökkennek a terhek, több marad a cégeknél és így - részben - a munkavállalóknál. Az ellenzék szerint ebből semmi sem igaz, jövőre rosszabbul járunk. Az alábbiakban azt próbáljuk vázolni, mit jelenthetnek a közölt változások a hétköznapokban.

Belpol

Szociális fürdő romáknak: Aranyeső

Hát ez az - nyit be Dezső, a rozsályi cigánytelep afféle szószólója a két, nedvesedő falú zuhanyzóhelyiség egyikébe. A Zrínyi utca százhatvan lakója délután négy és nyolc között ezen a három zuhanyrózsán osztozik, mivel a nagyobbik terem betonpadlója csőtörés miatt fel van törve. A komfortosnak nem nevezhető, de fűthető létesítmény ismereteink szerint az egyetlen, romákat kiszolgáló szociális fürdő az országban, ezért kíváncsiak lettünk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falura és a helyi tapasztalatokra.

Belpol

Önkéntes munka Magyarországon: Ingyen sem kell

Évente mintegy 400 ezer ember vállal rendszeresen önkéntes munkát Magyarországon, jóllehet a műfajnak alig van kiépült infrastruktúrája, törvényi háttere pedig teljesen hiányzik. A magyar jog egyelőre nem ismeri az önkéntesség fogalmát, ha tehát a közjó érdekében, saját akaratunkból, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzett munkára szánjuk magunkat, elvben a feketemunkások számát gyarapítjuk.n "Jó napot kívánok, Patrícia vagyok a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálattól, tudok valakinek segíteni?" Az egyik fővárosi kórház veseosztályának férfikórtermébe narancssárga mellényben belépő, élénk arcú, barna fiatalasszony körbejárja a nehéz, szúrós szagban pácolódó szobát.

Külpol

Külpol

Kulturális hírek

78 éves korában elhunyt Donald O`Connor: az amerikai táncos komikus legemlékezetesebb filmjelenetében a falra szalad fel an MEGHALT ELIA KAZAN A 94 éves korában elhunyt amerikai színházi és filmrendező munkáját éppoly egyöntetű szakmai elismerés övezte, mint amennyire megoszotta a közvéleményt politikai szerepvállalása. Két színházi rendezése érdemelt Tony-díjat (Arthur Miller: All My Sons, 1947; Az ügynök halála, 1949), két filmje nyert Oscart (Gentlemen`s Agreement, 1947; Rakparton, 1954), de amikor 1999-ben életművéért is átvehette a szobrot, a gálaest közönségének fele tüntetően nem tapsolt, jelezvén: nem felejtették el, hogy 1952-ben együttműködött az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottsággal, s tizenhét kollégáját megnevezte kommunista párttagként (egyébként 1934-ben ő maga is be-, majd másfél év után kiábrándultan kilépett).Elia Kazanjoglous néven született egy konstantinápolyi görög családban.

Külpol

cyber hírek

n Felfalja szomszédját a Tejút Amerikai csillagászok a szomszéd galaxisokból jövő infravörös sugárzás elemzése során felfedezték, hogy galaxisunk, a Tejút bekebelezi szomszédját, a Nyilast. A Tejútnál tízezerszer kisebb törpegalaxis már csak árnyéka régi önmagának - írta az Index a Space.com nyomán.

Külpol

Irak: Hajtűkanyar a zsákutcában

Szakértők tucatjai figyelmeztették az amerikai kormányzatot, hogy a Tigris és az Eufrátesz partjánál nem a bevonulás lesz a valódi erőpróba, hanem az, ami utána várja a magukat győztesnek képzelőket.

Film
Könyv
Zene

Zene

Opera: Egy kicsi késsel (Szokolay Sándor: Vérnász)

Egy hónap híján 39 éve kezdte meg sikersorozatát Magyarország és Európa operaszínpadain az akkor 33 éves ifjú zeneszerző, Szokolay Sándor első egész estés operája, a Vérnász. A García Lorca-mű adaptációja eddig húsz bemutatót - az utolsót alig két éve - ért meg, jelezve, hogy a magyar operatörténet talán legexpresszívebb vonulata a megfelelő közegben ma is képes hiteles, színpadilag működőképes, a közönség számára pedig befogadható előadást produkálni. A zenei nyelvezet - talán éppen zsigeri indulatai miatt - ma is érvényes, még ha merőben más utakon jár is, mint Petrovics, Ligeti, Vajda, Eötvös vagy Madarász - hogy csak az elmúlt években a Magyar Állami Operaházban bemutatott magyar szerzőket említsem. A partitúrát leginkább a drámába vetett hit,

Zene

Film: Cserebogár (Menno Meyjes: Max)

Ránézésre roppant egyszerű, alkalmasint mégis furcsa dolog a film és a néző kapcsolata. Beülök a moziba, leoltják a villanyt, s azt mondom: na, mit akarsz tőlem, te film, és ekkor még finom voltam, nyitott és megengedő. Ha nem vagyok - a szokásostól eltérően persze; ne tévesszen meg senkit az egyes szám első személy, puszta metódus ez - éppen úri modoromnál, akkor csak az van, hogy előre fizettem, te céda, teljesítsd a szerződésben vállalt kötelességed, varázsolj el, kavarj fel, elégíts ki, a minimum az, hogy menj neki a lehetetlennek. Idáig tart az első ránézés. De mi van akkor, ha a film várja el tőlem a lehetetlent? Ilyesmi viszonylagos gyakorisággal a legnagyobbakkal és a legpocsékabbakkal fordul elő - csak megjegyeztem, most nem érdemes rá szót vesztegetni, a Max nyilvánvalóan nem tartozik egyik szélső kategóriába sem. Ha akarom, egy, a maga keretei (Hollywood, Hollywood) közt érvényesen működő, gördülékenyre készített, ötletes szakmunka. Ha akarom, egy ostobaság (Hollywood, Hollywood), de mint szemközt olvashatni, Spielbergnek például túl európai. Ezen borzongni illenék, de emlékezhetünk, volt, akinek (és ráadásul nem csak Amerikában) a Schindler listája is az volt. De mindegy, Max, ez a köztes eset annyiban bolondítja meg a dolgot, hogy tojik kivárni a villanyoltást, már a moziba menet elvárja nézőjétől a lehetetlent. Jelesül azt, hogy felejtsük ugyan el már, ki a hótkóros nyavalya is volt az a Hitler. Megy ez valakinek is? Aligha, tudja ezt valójában az alkotó is, és erre a tudásra megy rá az egész száma. A félelemre, hogy nem fog menni ez a "miből lesz a cserebogár" tempó, ami még akkor is elég karcsú, ha működik. Mert az ilyesmihez inkább a fikció szülte gazemberek passzolnak, Pándi atya gyerekéveivel se mennénk semmire, pedig, ha nem volna ordas eufemizmus, róla azt is mondhatnánk, kispályás fráter.

Zene

Lemez: Csak nekem (Palya Beáta: ágról-ágra)

Palya Bea lemeze láttán megszeppentem kicsit: abból gyakran baj adódik, ha egy énekesnő "kiemelkedik" a zenekarából és szólópályára téved. Mondhatnék rá néhány példát, de tökmindegy, mert ezúttal másról van szó. Az ágról-ágra csupán egy "öngyilkos" gesztus, vagyis teljesen rendben van.

Zene

Lemez: Szívdöglesztő (The Wildhearts: The Wildhearts Must Be Destroyed!)

Avilág legjobb zenekara azok közül, amelyeket senki sem ismer - fogalmazott pár éve a New York-i The Village Voice a brit The Wildhearts kapcsán, és ennek a mondatnak inkább csak a második felét vélhetjük túlzónak. Hiszen azért a 90-es évek során a Wildhearts, legalábbis Európában, masszív tiszteletet vívott ki magának, jóllehet az is igaz, hogy amennyiben bármelyik korábbi kiadója vagy mondjuk az emtívi legalább megközelítőleg a rangjához méltó támogatásban részesítette volna, úgy ez a zenekar bizonyosan nem reked meg a középkategóriás klubok szintjénél.

Szex

Szex

Killa Kela az A38-on: Ingyom-bingyom táliber

Az emberi lehetőségek határa a végtelenbe vész - legalábbis valaha még így tanultuk, csak éppen tapasztalni nem sikerült soha. Most itt az esély, tán az utolsó, hogy bizonyságot nyerjünk: nincsenek határok, az ember szája pedig azért van, hogy jártassa.

Szex

Még mindig marad egy cicim...

"Egy mell elvesztése sokkal kisebb tragédia egy anya elvesztésénél." Ez a szlogen és a fekete-fehér óriásplakát a megzakkant családdal akkor lesz hihetővé, amikor valami infernális tévedés okán veled közli a kedves, szemüveges patológusnő, aki előző nap tűt szúrt a melledben lévő csomóba: rákos vagy.

Szex

Könyv: Anyaponyva (Alison Pearson: Csak tudnám, hogy csinálja)

Fene tudja, mi történt itt, lehet, hogy én kapcsoltam későn, de bridgetjones előtt föl sem tűnt, hogy felnőtt egy új lektűrnemzedék, és diadalmasan elfoglalta a piacot, háttérbe szorítva a D. Steel, N. Roberts, Ramona- és Samantha-füzetek reprezentálta klasszikus, kőkemény szemetet. Reménytelen eset vagyok, aki nem Helen, hanem még egy másik Fielding (egy vén, köszvényes fószer, olyan vén, hogy már rég elporladtak a csontjai) hőseként ismeri Bridgetet. Így sem úszhattam meg a szingliirodalom némely darabjával való találkozást; többnyire izzadt, ragacsos, kiagyalt cuccok, amelyek olvasása közben nem a figurák képződnek meg az olvasó előtt, hanem a billentyűzetnél ülő szerző, amint vért ereszt maga alá az erőlködéstől. Eme nőirodalmi termékek kínosságával csak a férfiirodalmi termékek csajozós-bulizós, hű, de jó fejek vagyunk vonulata állja a versenyt.

Szex

Könyv: Vetélés gyanúja (Nagy Gabriella: Idegen)

Van, aki bevallja, van, aki tagadja, de az is akarja, sőt... Mármint odabent mindenki dédelget egy nagyregényt, és aztán végül már nem bír magával. Akárcsak Nagy Gabriella, aki a hatvanas években születettek ama nemzedékének tagja, amelyben mindenki gyakorlatilag mindenbe belekap, legyen az eszszé, vers vagy próza. A lényeg az írás, univerzális irodalmárok szinte mind egy szálig.

Szex

Nők - TV2: Harcibarbi (Interjú Hadas Kriszta riporterrel)

Csak a tavalyi évben négy rangos elismerést kapott riporteri munkájáért: a Sajtópáholy díjat riporter kategóriában, az év riportere lett, az Orvosi Kamara Médiadíját, valamint a Cosmopolitan Te vagy a legjobb című elismerését a média kategóriában. Most a TV2 Napló című műsorának riportereként dolgozik.

Szex

Kiállítás: Van-e élet a díszleten túl?(Dívák, primadonnák, színésznők)

Nem messze az "élethűen" cs. és kir. sörözőtől, túl a pizsamát méretre készítő úri szabóságon, az Ernst Múzeum bejárata előtt kitartóan csöng egy régi telefon. A felemelt kagylóból Karády Katalin rekedt hangja szól, kinek a cigarettavég hamvad, ki saját vesztén merenghet el, anyáink-nagyanyáink pedig gyors léptekkel iramodnak fel a lép-csőkön, hogy nosztalgiázzanak egy kicsit.

Szex

Hogyan kell ütni (Szil Péter pszichoterapeuta)

A családon belüli erőszakról rendezett a fővárosban kétnapos országos szakmaközi konferenciát az Eszter Alapítvány szeptember végén. A számos szakértőt, civil szervezetek képviselőit, illetve az érintett szaktárcák vezetőit felvonultató eseményen a Spanyolországban dolgozó pszichoterapeuta Nemi szerepek, felelősség és a lehetséges megoldások címmel tartott előadást.

Lokál
Gasztro

Gasztro

Szabó Marcipán Múzeum: Jézus, Bem apó és Michael Jackson

A szentendrei marcipán múzeum és cukrászda a múlt héttől felújítva, kibővítve várja az édesszájú látogatók rohamát. Bár a csokiszobrok, cukorinstallációk és marcipánra festett arcképek gejl gyéjteményét nehezen veszi be a gyomor, a tárlat megtekintését követően azonban jöhetnek a nyalánkságok.