Kedden este hatkor az átlag bölcsészhallgatóban sokféle opció felmerül a Grinzingiben való sörözéstől Frenák Pál új show-jának megtekintéséig, az viszont csak a legritkább esetben, hogy meglátogasson egy kötelezően választható egyetemi szemináriumot. Így aztán a meglepetés erejével hat, amikor úgy kell keresztülbukdácsolni a lépcsőn ücsörgő nebulókon: lelkes fiatal arcok, csillogó szemek, zsibongó várakozás. Lassan befutnak az utolsónak érkezők, már kettős sorokban állnak a padok mögött, amikor végre megérkezik Réz András.
Ha a tömegtől nem is, de a címtől rossz érzésünk támad: lám-lám, vannak olyan egyetemi órák, melyek
kifejezetten hülye hallgatóknak
szólnak. Aki tanulni akar valamit - gondolhatja az oktató -, nem vesz fel ennyire komolytalan című tárgyat, így az álma nyugodt lehet: ő előre szólt.
Az előadás az internetet nem használók nyomorúságáról, hülyeségéről, begyöpösödöttségéről szóló hegyibeszéddel indul: aki nem tud vagy akar e-mailt küldeni, az egy retardált kriptokonzervatív barom, és magára vessen. A finom alázás később is folytatódik: amikor kiderül, hogy a jelenlevők túlnyomó többsége nem tudja, mi az a "geostracionárius" műhold, az előadó diadalvigyor kíséretében elmagyarázza az eszköz működési elvét.
Réz Andrásról egyvalamit biztos nem állíthatunk, hogy unalmas előadó volna. Mesterien használja a magyar nyelvet, színes, gazdag szókincset mozgat meg. Ez azonban gyakran öncélú csillogás, inkább az előadó felsőbbrendűségének alátámasztására szolgál. Rézt különösen gyengéd szálak fűzik az idegen szavakhoz és kifejezésekhez: a másfél órába a geostracionárius műhold mellett a pregnáns hitelesség, a televízió penetrációja, a relatíve kevés nóvum és a konzumuniverzum is belefért, hogy csak néhány példát említsünk.
Az előadótól a személyes utalások sem állnak távol: részleteket tudhattunk meg ifjúkoráról, továbbá hogy milyen alkoholt fogyaszt, és milyen ajándékot vitt Svédországból a feleségének. Előkerül még Szepesi és Vitray, Orson Welles, valamint rengeteg mélyreható elmélkedés az információs társadalom, a média és a gazdasági piacok működéséről.
Réz kínosan ügyel arra, nehogy túlságosan kockafejűnek vagy akadémikusnak tűnjön efféle igen komoly fejtegetések közepette, ezért igyekszik a huszonéves egyetemi ifjúság nyelvét kopírozni. Szól "klasszikus protestáns etikai szambázás"-ról, arról, hogy a 40 évvel ezelőtti televíziótulajdonosoktól nem lett volna szép elvárni, hogy "ne csak a műsort adják, hanem a >>kétzeringet és figyelmezteti a jónépet, hogy dolgozatleadásnál "aki tutira akar menni, csinál belőle egy hárdkopit". Mindezt a baromira, a marhára, illetve az állatira szavak sűrű ismételgetésével fűszerezve.
Mindent összegezve: a katedrán másfél órán keresztül
elszántan teszi a ripacsot,
ami sokszor valóban szórakoztató. De egy egyetemi katedrán valóban csak ez számít? Hogy az egész "műsor" legfontosabb eleme a népszórakoztatás? Ezen talán érdemes lenne egy kicsit elgondolkodni. Mert amit látunk-hallunk, csupán show, színészi produkció - a közönség "karlendítésre" röhög, már csak a tapsgép hiányzik. Előadást lehet meggyőződésből, akarásból, elhivatottságból vagy a legjobb esetben ezek együtteséből tartani. És persze lehet egészen más okokból is. Ha ugyanis Réz András csak azt tűzte ki magának célul, hogy önéletrajzában megemlíthesse az évtizedes felsőoktatási gyakorlatot, akkor teljesült a kívánsága. Ám az is lehet, hogy félre-értettük a szándékát.
- andróczy -
(Hely: ELTE BTK, Múzeum krt. 4-6., D épület, nagyelőadó; idő: minden kedden 18-19.30)
