Medve jár Kánó és Felsőtelekes közt, sokan féltik
A nemzeti park értesítése alatt a kommentelők arról írnak, nehogy úgy járjon, mint a svájci farkas.
A nemzeti park értesítése alatt a kommentelők arról írnak, nehogy úgy járjon, mint a svájci farkas.
A füstmentes termékek felé terelték a fogyasztókat.
Az MLSZ szerint nem az első eset, amikor más szövetségekenek segítünk.
Takács Krisztián Csipi 48 éves, autószerelő, 2010 óta fut. Ultraversenyeken indul, eddig 95 olyan távot teljesített, ami száz kilométernél hosszabb volt. A hétvégén kerékpárral ment el az Ultrabalatonra, lefutotta, és rögtön ment is haza, biciklivel.
Párhuzamosan több nyomozás is folyik – árulta el Polt Péter legfőbb ügyész egy ellenzéki kérdésre válaszolva.
Sakkmesteri címét 16 évesen szerezte, 1970-ben nemzetközi mester, három évvel később nagymester lett.
Száz nap múlva kezdődik a vb.
A rendőrség több személy ellen, kábítószer-kereskedelem, valamint birtoklás bűntette miatt indított eljárást.
A főváros alapításának 150. évfordulója ihlette az idei Budapest 100-at, a „nyitott házak hétvégéjét”, amelynek keretében 135 budapesti ház várja az érdeklődőket május 11–14. között. Közéjük tartozik a Víg utca 32. számú ház is, amelyben valaha bútorgyártó üzem is működött.
A támadáskor kiesett a legkisebb gyermek a babakocsiból. Hat embert vettek őrizetbe.