Rendőrségi nyomozás indult Gálvölgyi János ügyében

  • narancs.hu
  • 2023. május 12.

Bűn

A mentőszolgálat belső vizsgálata hibát tárt fel, és most foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt a rendőrség is nyomoz.

Nyomozást indított a rendőrség azután, hogy Gálvölgyi János szerdán rosszul lett, ám 30 perc elteltével sem indult el érte a mentő – tudta meg a Magyar Nemzet. A színművészt végül egyik családtagja vitte kórházba, ahol intenzív osztályon kezelik. Az ügyben az Országos Mentőszolgálat minden részletre kiterjedő vizsgálatot indított, ők megállapították, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen Gálvölgyi János rosszulléte ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 

– közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a rendőrség.

Gálvölgyi János szerdán délelőtt lett rosszul otthonában. Nem kapott levegőt, félrebeszélt, és sürgősen kórházba kellett vinni. Kihívták hozzá a mentőt, de mivel fél óra elteltével sem indították el érte a rohamkocsit, az egyik családtagja vitte be a kórházba a hetvennégy éves színművészt.

A színész előbb a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára került, majd átvitték egy másik kórházba. Gálvölgyit jelenleg intenzív osztályon ápolják, állapota súlyos, de stabil. 

Az eset miatt belső vizsgálat indult a mentőknél, hogy megfelelően kezelte-e a helyzetet a mentésirányítás.

A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta. Ennek következtében nem küldték ki azonnal a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsit.

Az ügyben Tényi István – notórius be- és feljelentő állampolgár – is a hatósághoz fordult, feljelentését vélhetően csatolni fogják a már megindult eljárás irataihoz.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.