Pintér Sándor kitüntette Gyulay Zsoltot és Gulyás Michelle-t
A MOB elnöke és az olimpiai bajnok öttusázó a köz szolgálatáért érdemjel arany fokozatát kapta meg.
A MOB elnöke és az olimpiai bajnok öttusázó a köz szolgálatáért érdemjel arany fokozatát kapta meg.
Jelentős a forgalom, torlódásokkal kell számolni.
A csúcsérték elérheti a 38-39 fokot.
Külön nyomozás során vizsgálják, hogy követett-e el más bűncselekményeket.
Anyagi hasznot húztak a színész függőségéből.
A hajrában az olimpiai bajnok Kristen Faulknert is megelőzte.
A rendőrség közlése szerint mindenkit kimentettek, aki a folyóba került.
Új monográfiája, a Hermész Triszmegisztosz titkos arcai a hermetikus tanok formálódását mutatja be a késő ókortól kezdve egészen az újkorig. A nevéhez fűződik továbbá a legteljesebb magyarul kiadott szöveggyűjtemény is, amely négy évvel ezelőtti megjelenése óta kis túlzással bestsellernek nevezhető.
A folyamatos stressz kimeríti a lelkierőnket, és nem gondolunk bele, hogy amikor magunkra fordítunk időt, azért, hogy jobban érezzük magunkat, az egy befektetés. A depresszió okairól, következményeiről és a lehetséges kezelési módokról beszélgettünk.
A Budai Várban zajló építkezések kapcsán gyakran emlegetik az ún. főhercegi palotát, de arra nem vennénk mérget, hogy a megszólalók tudják-e, hogy ki volt a névadó-tulajdonos.
2000 óta átlagosan 0,7 fokkal nőtt legnagyobb tavunk hőmérséklete, és a melegedés nem áll le.
A NAV lecsapott. A közlemény szerint „versenytárs utánzása” miatt is eljárás indult apa és fia ellen.