Harmincmillió forint kellene, hogy ne menjen végleg tönkre a hőgyészi Apponyi-kastély - FOTÓK

Kis-Magyarország

Május elején ismeretlen tettesek megbontották a hőgyészi Apponyi-kastély tetejét, elvitték a tetősíkok találkozásaitól az összes rézlemezt, lebontották a manzárdablakok réz borítását. Az örökségvédelem első körben lezárta a bejáratokat, az ajtókra pecsétes papírokat tett ki, hogy tilos az átjárás. Rövid időn belül ezeket is ellopták. A hivatali procedúra folyik, de az eső is. A tető folytonossága még nincs helyreállítva. A falak hatodik hónapja áznak. Újabb túrát tettünk a néhai Gaith Pharaonhoz kötődő cég tulajdonában álló elhagyott birtokon.

A helyben óriási felháborodást keltő tetőlopást a Narancs.hu írta meg még május végén. Hőgyész polgármestere, Máté Szabolcs szeptember 30-án Facebook-oldalán értesítette a község lakosságát, hogy fejlemény történt az Apponyi-kastély ügyében: „Ma a Kormányhivatal örökségvédelmi illetékesei jártak nálam. Jegyző asszonnyal fogadtuk őket. A kastély állapotáról tárgyaltunk, hogy miben tudna az önkormányzat segíteni. A hatóság már kötelezte a tulajdonos céget a tető helyreállítására, de minden határidő eredménytelenül telt el. A végrehajtásra jogosult NAV-nak pedig nincsenek tetőfedő emberei. Szó szót követett, bonyolult jogi eljárások révén talán lesz lehetőség arra, hogy a község kapjon pénzt, amennyiből a minimális állagmegóvást, például a parkban a veszélyes fák kivágását megoldjuk. A legfontosabb természetesen, hogy a tető helyre legyen állítva és ne ázzon tovább az épület. Négy hónapja kezdődtek a hatósági intézkedések, de az esőt a pecsétes papír nem, csak a cserép tartja a házon kívül. Most, talán kicsit gyorsulnak az események. A további fejleményekről beszámolunk.”

*

Megkértük a polgármestert, fejtse ki bővebben, mi történt ezen a tárgyaláson, mert kicsit szürreálisnak tűnik, hogy egy hatósági kötelezést nem lehet végrehajtani, és ezek után a felsőbb hatóság a helyi önkormányzat segítségét és közreműködését kéri egy magántulajdonú ingatlanon elvégzendő munkákhoz.

Máté Szabolcs: Eddig is megtettük, amit tehettünk, már csak azért is, mert a község lakossága közügynek tekinti a kastély sorsát. Egykor jól menő szállodaként üzemelt, wellness-részlegét sokan használták és munkahelyeket jelentett a helyieknek. A 2008-as válság tette tönkre. Azóta csak új tulajdonosa van, gazdája nincs. Lekaszáltattuk a parkban a gazt többször is, hogy ne terjedjen át a környező kertekbe, de a költségeinket a tulajdonos cégen behajtani eddig nem tudtuk. A rendőrségi nyomozás során a tetőbontó tettesek közül egy személyt sikerült azonosítani, de vádemelés még nem történt, folyik a nyomozás. Pedig fontos lenne példát statuálni, hogy ne legyen több ilyen eset. Az örökségvédelmi hatóság kiadta a jókarbantartási kötelezést, a kézbesítési megbízott átvette az iratokat, a határidő eredménytelenül telt el. Végrehajtási fázisba került az ügy, de az erre jogosult NAV küldött egy visszautasító végzést. Megírták, hogy sem pénzük, sem emberük nincs a tető helyreállítására. Itt tartunk. Most keresik a lehetőségeket, hogy milyen feladatot delegálhatnak a kármentésben az önkormányzatra és a kiszabandó bírságokat, megfizetendő költségeket hogyan tudják behajtani a cégen.

 
Fotó: A szerző felvétele
 

magyarnarancs.hu: Ez utóbbira elég kevés esély mutatkozik, mivel a Calor Property nevű cég tavaly nem is adott le beszámolót, előtte pedig végig több milliónyi mínuszt termelt üzemi eredményként. A kastély tulajdoni lapján szerződés érvénytelensége iránti perindítás ténye szerepel (ahogy más Pharaon-tulajdonú cégek ingatlanjain is; a pert a Népszava szerint a 2017 januárjában meghalt Gaith Pharaon gyermekei indították Pharaon ügyvédje, Abu Namous ellen, azóta is folyamatban van). Ezek alapján nem valószínű, hogy pénzben bármit be lehet hajtani tőlük.

MSz: A kormányhivatal illetékesei elmondták, hogy ha nem is könnyű úton, de vannak lehetőségeik. Például lefoglalhatják az ingatlant és csak akkor adják vissza a tulajdonosnak (bárki is legyen az), miután megfizette a költségeket és bírságokat. Vagy kezdeményezhetik az állami tulajdonba vételt, bár akkor ki kell fizetni az értékbecslés szerinti ellenértéket, mínusz a kötelezések miatt a hatóságnál keletkezett költséget. Szóval bonyolult. Mi kis település vagyunk, de meghatalmazhat minket a kormányhivatal végrehajtási cselekmények elvégzésével, pénzünk viszont nekünk sem lesz rá. Az összes adóbevételünk évi 30 millió forint, a többi célzott normatív támogatás, amit semmi másra nem lehet költeni. Szívesen segítünk lebonyolítani a minimálisan szükséges helyreállítási munkákat, jelentkezett is nálunk tetőfedő csapat, akik négy ember kétheti munkáját saccolták. Csakhogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy a költségvetésünkből kétes megtérülésű dolgokra áldozzunk. Az új képviselő-testülettel megtárgyaljuk majd és mindenképpen pályázunk valami pénzre, havaria alapra, vagy ilyesmire talán a megyénél, vagy magasabb szinten. Segíteni tudunk, finanszírozni nem. Mert fizetnünk kell a közüzemi költségeket, béreket, szociális segélyeket, „felesleges” pénzünk nincs.

magyarnarancs.hu: Mennyire becsüli a költségeket?

MSz: Az örökségvédelem lejjebb adott az igényekből, már nem igénylik, hogy rézlemezzel legyen pótolva, ami rézlemez volt. Megfelel a sima bádog vagy cserépszínű lemez is. Így becsléseink szerint 30-35 millió forintból minden meglenne, az épület alapjánál nőtt ecetfák kivágása és a környezet rendbetétele is. Vannak takarító közmunkásaink, de csak hatósági felhatalmazás adhat hatáskört és illetékességet arra, hogy bármit csináljunk.

*

Felkerestük a kastélyépületet. Semmilyen hatósági tiltás vagy figyelmeztetés nem volt látható, ezt fotodokumentáltuk is. Ugyanott jutottunk be a lezárt épületbe, ahol a nyomok alapján mások is többször behatoltak. Már a legelső földszinti teremben jól látható volt az ázás: hatalmas tócsa a tölgyfaparkettás padló közepén. Itt még nem púposodott fel, a déli oldalon azonban az egyik helyiségben hosszan kitüremkedik a síkból. Mielőbb fel kellene törölni a vizet persze, de ebben az exlex állapotban ki végezze a munkát?

 
Fotó: A szerző felvétele
 

Az a „szerencse”, hogy az ablakok egy része ki van törve, így viszonylag jól szellőzik a belső tér, különben az egész penészben dunsztolódna. Lassan, óvatosan haladunk, helyenként a parketta cuppog a cipőnk alatt. Szinte minden helyiségben vannak kisebb ázásnyomok, falrepedések. Körbejárjuk a földszintet; a kápolnában égi vizek rajzoltak új felhőket a festettek közé. Ott is reped a fal. A feszületet nem lopták el az épület fosztogatói, valószínűleg túl nehéz és magasan van. Minden egyébnek lába kelt azonban: a mosdóknak, a csapoknak, a villanykapcsolóknak, a keringető szivattyúknak, a radiátoroknak, a bútoroknak, berendezéseknek, a lámpáknak is. Az egykori recepció előtt a főlépcsőház padlóján hatalmas sötét folt terül el. Valami viszkózus mocsok.

 
Fotó: A szerző felvétele
 

Felmegyünk az emeletre. Már a lépcsőnél ott az első tócsa, itt nagyobbak, mint a földszinten. Végigjárjuk az összes termet. Vízfelületeket kerülgetünk, nagyobb feltüremkedéseket, mint lent. A plafonon beázásfoltok, a falak mentén végigcsorgott víz ki tudja, hol állt meg. Mennyezeti stukkók darabjai lehullva. A folyosók boltíves plafonja középen hosszában végig megrepedt.

 
Fotó: A szerző felvétele
 

Kinézünk az udvarra, az egyik sarokban, tető alatt hagyott hangversenyzongorára, ami három éve ottjártunkkor a frászt hozta ránk, mert előbb csak éles, hamis hangokat hallottuk odafentről, és csak alaposabban odanézve derült ki, hogy nincs társaságunk, hanem galamb toporog a klaviatúrán. A zongora alakja látszik, állapotáról azonban csak jóval később kaptunk képet.

 
A zongora az oszlop és a növényzet takarásában
Fotó: A szerző felvétele
 

Az északi oldalra fordulunk be éppen, amikor büdöset érzünk. Nem humán büdös, annál sokkal penetránsabb, kábé pálpusztai sajt szag. Tíz méterrel később kiderül, hogy az egyik helyiség, ami az épületsíkból kinyúlva a sarokban áll és oszlopok tartják, a plafontól a padlóig zöld penészes. Három oldalról ablakok veszik körül; a hő plusz a páratartalom megtette a magáét.

 
Fotó: A szerző felvétele
 

A másik ilyen helyiség több napfényt kap, nincs borostyánfelfutás, ott már a stukatúr is lejött. Átmegyünk a kápolna karzatára, nézzük a szétvert harmóniumot, állunk a csendben, amikor nem messziről valami csapódó hangot hallunk.

 
Fotó: A szerző felvétele
 

Arra gondolunk, hogy talán társaságunk van. Megijedés helyett a megelőző zajongás módszeréhez folyamodunk (kerüljön el, ha el akar kerülni, de ahhoz tudnia kell, hogy hol vagyunk). Gumitalpú cipőnk nem csapott zajt, semmihez nem értünk, nem beszéltünk, nem telefonáltunk, szóval viszonylag észrevétlenek voltunk. De énekelni kezdünk (anglikán egyházi himnuszokat, mert az jutott eszünkbe csak). Több zaj nem hallatszik, mindazonáltal énekelve haladunk tovább a folyosókon. Csend. Csak a nemrégen lezúdult eső maradék cseppjei hullanak a padlásról. Plotty. Plotty.

 
Fotó: A szerző felvétele
 

Vörös márványlépcső vezet fel a padlásra. Világos van, mert a tető hiányos. Ott, ahol a tetősíkok találkozásánál rézlemez volt, most semmi nincs, cserepek is ledobálva. Egy részük a padláson, más részük összetörve az épület mellett. Ha lesz helyreállítás, jó pár raklapnyi pótlás kell majd. Félméteres vastagságú gerendák között lépdelünk. Ha jól sejtjük, vörösfenyő, ami azért jó, mert gyantás és nem veszi be a nedvességet. De azért azt sem vízben úszásra tervezték, a repedésekbe bejutott nedvesség jéggé fagyva tud kárt okozni, ha a tél beálltáig nem lesz intézkedés. Gyönyörű ácsmunka a tetőszerkezet egyébként, csak csodálni tudjuk. Az ismeretlen tolvajok a nyugati oldalon az egyik résnél otthagytak egy alumínium létrát. Negyede kiáll a tetőből. Nem nyúlunk semmihez. Lassan végigjárjuk a padlásteret a liftaknáig, ott a folyosón átmegyünk a másik oldalra. És vissza. Nézzük a pormentes sötétebb födémtéglákat; ott megy lefele a víz. 

 
Fotó: A szerző felvétele
 

Kint az udvaron régi barátunk, a hangversenyzongora felé vesszük az irányt és szomorúan látjuk, hogy megroskadt. Teste a betonon, lábai szanaszét kitörve. Vandálokra gyanakszunk és kesergünk egy pillanatig a világ elvetemültségén, amikor meglátjuk a vakolatdarabokat a fedelén. Felnézünk, és tényleg. Az oszlopokon álló, belül zöld penészes sarokszoba padlózata alól szakadt rá. Ezt már nem bírta ki.

 
Fotó: A szerző felvétele
 

Annyira bátrak nem vagyunk, hogy a termálfürdő részbe is lemenjünk, ott valószínűleg a déli tájolású, zárt üvegfal miatt pállanak a bentlakó organizmusok, mert messziről érződik a nyirkos-dohos szag. Közepesen megerőltető testmozgással távozunk ott, ahol bejutottunk. Még körbejárjuk az épületet, levert csatornákat, törött cseréphalmokat, kitört ablakokat dokumentálunk.

 
Fotó: A szerző felvétele
 

Kint a kapu előtt egy középkorú hölgy a bejutás körülményei miatt kissé koszos ruházatunkat nézve a helyi polgár öntudatával megkérdezi, hogy ugyan mi járatban voltunk odabent. Annak rendje és módja szerint elmondjuk, hogy sajtó útján körülnézni. Mondjuk továbbá, mennyi pénz kéne ahhoz, hogy megcsinálják a tetőt, a kerítést, legyen őrzés, hogy ilyen vandál munka többé ne fordulhasson elő. Ötleteket ad, hogy melyik oligarcha áldozhatná rá egynapi pezsgőre- és kaviárravalóját.

*

Amikor a cikket visszaegyeztetjük a polgármesterrel, hozzáteszi, hogy a kormányhivatal örökségvédelmi szakembere megjegyezte: Nagy-Britanniában a lottótársaság sorsjegyet bocsátott ki műemlékek renoválása céljából. Nagyon népszerű, veszik az emberek és abból a pénzből nagyon sok mindent meg tudnak csinálni. Ez nálunk is lehetne, csak akarat kellene hozzá.

Hát, úgy látszik, az nincs. A hatóság malmai ráadásul lassan őrölnek, és oda jutottunk, hogy ha nem sikerül harmincmillió forintot nagyon gyorsan összeszedni valahonnan,  az Apponyi-kastély leamortizálódik.

A néhai Gnaith Pharaon cégei egyébiránt elég pechesek lehetnek tetőréz szempontjából, mert a sors különös véletlenje folytán a cégcsoport tulajdonában álló seregélyesi Zichy-Hadik-kastély rézlemez tetejét 2020-ban lopták le. A tetteseket elfogták.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.