Élet + Mód
Kispesti rendőrkapitányság
A már-már romantikusnak tűnő kapitányságnak nemcsak a funkciója, de a külleme sem sokat változott az elmúlt 112 évben.
48 szurkoló ellen emel vádat az ügyészség a budapesti Eb-selejtezők miatt
Különféle rendbontások történtek három meccsen.
„Én, a hülye, elhittem” - a szexuális bántalmazás szakemberek szemével
Senki nem Magyarországon született Kósa Lajos korcsolyaválogatottjából
A lakhatási válságot kezelné a város a Fővárosi Lakásügynökséggel
Karácsony Gergely szerint ez az elmúlt harminc év legnagyobb lakhatási programja.
Megöltek egy férfit a VIII. kerületi Korányi utcában
Az elkövető ellen a rendőrség hajtóvadászatot indított.
Népszava: 6,2 milliárdért veszi meg a MOL az Újpest FC-t
Teljesen átszervezik a klub vezetését, és egyesítenék az utánpótlás-képzést.
Alig kétéves, de már nem megfelelő focihoz a kispesti stadion gyepe
Az U21-es válogatott csütörtök esti mérkőzését emiatt át is teszik az MTK-stadionba.
Megszüntették a Nemzeti Földügyi Központ gyermekpornográfiával vádolt korábbi vezetőjének letartóztatását
N.J-ről úgy ítélték meg, elég mostantól, ha nyomkövetőt visel.
Európa legmagasabb tornya épülhet meg Rákosrendezőn
De lesz itt a tervek szerint bevásárlóközpont és állomásfejlesztés is.
Bejelentette a BKK a legújabb fonódó villamost: Újpestet kötik össze Újbudával
Újra jár majd villamos a Váci úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton.
Azt mondták neki, ha fizet havi egymilliót, nem szorítják ki a piacról
Nem jártak jól, feljelentés nyomán a rendőrség nyomozást indított.
Tavasz van, túrára fel!
Ajánlónkban szerepel nagy múltú tömegrendezvény, szórakoztató erőfelmérés és kombinált feladat egyaránt. Válogatásunkban az ország minden tájáról vannak túrák, de így is biztos lesz, ami kimaradt, pedig valakinek a kedvence.