Hollik István bejelentette: a Fidesz-KDNP egyetért Orbán Viktor Gyöngyöspatáról tett kijelentésével

  • narancs.hu
  • 2020. január 11.

Fekete Lyuk

Micsoda meglepetés! Ki hitte volna?!

A Fidesz-KDNP teljes mértékben egyetért a miniszterelnökkel abban, hogy Soros-hálózat által indított perben a gyöngyöspatai cigány családok számára megítélt százmillió forintos kártérítés "nagyon igazságtalan, a helyzetet nem oldja meg, és csak további feszültségeket szít" – mondta Hollik István szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a kormányfő csütörtöki évkezdő sajtótájékoztatója "sokaknak nem tetszett", a miniszterelnök szavai a gyöngyöspatai helyzetről pedig "nagyon nem tetszettek a Soros-hálózatnak" – jegyezte meg Hollik István.

Mint ismert, Orbán Viktor a sajtótájékoztatónak nevezett performanszán a gyöngyöspatai szegregációs perről mondott véleményt, melyben a Debreceni Ítélőtábla kimondta, hogy az államnak összesen 99 millió forintos kártérítést kell fizetnie, amiért a Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között származásuk alapján különítettek el roma és nem roma gyerekeket.

Mindez például azt jelentette, hogy külön osztályba járatták a roma gyerekeket, nem tartották meg nekik az informatika órákat, nem vehettek részt az úszásoktatásban, alig találkoztak a nem roma gyerekekkel, mert külön emeleten voltak, nem engedték be őket a farsangi bálba, és nem vitték őket osztálykirándulásra – derült ki a per során a gyerekek vallomásából.

Mint mindig, a szegregáció ebben az esetben is, komoly károkat okozott a gyerekek életében: sokan le sem tudtak érettségizni, voltak, akik írni-olvasni is csak alig tanultak meg.

A miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, „fontosnak tartja, hogy minél kevesebb olyan ügy legyen a közéletben, ami sérti az emberek igazságérzetét”, márpedig ebben az ügyben sebet kapott az emberek igazságérzete. Csak szerinte nem úgy, ahogy mások szerint.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.