Megdöbbentő hírek a Fidesz miskolci umbuldáiról és fekete kasszájáról

  • narancs.hu
  • 2016. január 16.

Fekete Lyuk

Most épp egy nyíregyházi építési vállalkozó mószerolja a hótiszta kormánypárt miskolci helytartóságát. A Jobbik rá is röpült – úgy érzik, lehet keresnivalójuk az Avas alatt.

Újabb remek közlemény a cukisági kampánytól kicsit kiborult híveknek egy rendesebb cigányozással megfűszerezve. A Jobbik mai közleményében a Fidesz súlyos miskolci disznóságait feltételezi. A teljes terjedelmű közlésétől – zömmel emberbaráti okokból – most megkíméljük kedves olvasóinkat, csak a zaftosabb részekre szorítkozunk. Azok is egy totálisan reménytelen ország képét rajzolják ki.

„Magyarázatot várunk: van-e fekete kasszája a miskolci Fidesznek?”

„Megdöbbentő videót tett közzé az N1 Tv pénteken. A filmen egy nyíregyházi építési vállalkozó beszél arról, hogyan segítette a Fideszt győzelemre Miskolcon a 2014-es önkormányzati választáson. A felvételen elmondja, a miskolci önkormányzat fekete kasszájából kampányolt Kriza Ákos mellett. Ennek során a polgármesteri hivatalban pénzzel teli táskából kapott ő és mások is több millió forint készpénzt, amivel aztán el se kellett számolni. Elmondja azt is, hogy egy 150 fős, cigányokból álló csapatot irányított a kampány során, a választás napján pedig autókkal szállították az embereket szavazni. Mindezért cserébe a diósgyőri stadion bontási munkálatait ígérték neki…”
Ezek után Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője felteszi a Fidesznek címzett kérdéseit a fekete kasszáról meg a többi vélelmezett disznóságról, melyek közül nyilván a legszebb ez: „Etikus-e autókkal szállítani a cigányokat szavazni?”

A lehetséges válaszok:

1. Nem, autóval csak székelyeket etikus szállítani.

2. Igen.

3. Nem, cigányok szavazni csak vasúton szállíthatók.

4. Menjen a francba a miskolci Fidesz.

5. A Jobbik is.

6. De ne csak a miskolci.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.