Orbán nemzetközi ikonná vált, „az ördög pedig él, és Soros Györgynek hívják”

  • narancs.hu
  • 2018. május 26.

Fekete Lyuk

Ezért kellett kitiltani a nem kormánypárti újságírókat Milo Yiannopoulos budapesti előadásáról?

Péntek este tartott előadást a Bálnában a jobboldali provokátor, botrányhős, Milo Yiannopoulos, akit az a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKTTK) hívott Magyarországra, amelynek a főigazgatója Schmidt Mária. A rendezvényre a konferencia szervezői nem engedték be az ellenzéki vagy az annak gondolt médiumokat, így a Magyar Narancsot sem, mint ahogy egy nappal korábban azt a Stephen Bannont sem hallgathattuk meg, aki egy ideig Donald Trump tanácsadója volt, de szélsőséges nézetei miatt az amerikai elnök kirakta a csapatából.

Milo Yiannopoulos

Milo Yiannopoulos

 

Milo Yiannopoulos, Schmidt Mária, a Fidesz és a magyar nép szerencséjére a Magyar Távirati Iroda összefoglalta, miről is beszélt a „jobboldali, amerikai Breitbart News hírportál korábbi szerkesztője”. Ebből szemezgetünk:

– az iszlám nem olyan, mint a többi vallás: nem egy ártatlan hit, hanem egy előíró politikai ideológia, amely megköveteli a nők elnyomását és a homoszexuálisok meggyilkolását. Ennek a szemléletnek nincsen helye Európában;

– a magyaroknak semmiféle kötelezettségük nincs migránsok befogadására, ezért ne érezzék magukat rosszul a bevándorláspolitikájuk miatt;

– nem kell kedvesnek lenni az Európába érkezőkhöz, hanem „háborúzni” kell velük, mert „megtámadták” a kontinenst. Az unió ahelyett, hogy határozott elutasítással reagált volna a bevándorlásra, a nekik nyújtott ellátásokkal gyakorlatilag meghívta a migránsokat;

– Milo Yiannopoulos arra buzdította hallgatóságát, hogy támogassa Orbán Viktor miniszterelnököt, aki egyedüliként állt ki Soros György ellen, gyakorlatilag kiutasítva őt az országból. A kormányfő mögé felsorakozva a magyarok győznek majd;

– Orbán Viktor nemzetközi ikonná vált. Magyarország a világ egyik legforróbb hadszíntere lett, megint utolérte a sorsa, ismét fontos szerepet kapott a nyugati civilizáció fejlődésében;

– egyre inkább csodálja ezt az államot, amelyre a magyaroknak büszkének kell lenniük. Ők lesznek a szabadságért folytatott harc éllovasai, szükség van rájuk;

– Milo Yiannopoulos úgy fogalmazott: az ördög él, és Soros Györgynek hívják, a politikai korrektség pedig egy rákos daganat.

Nos, ezért kár volt idehívni Milót, Németh Szilárd még a legrosszabb formájában is ledarálta volna ezt egy sima sajtótájékoztatón.

Sem Bannont, sem Milót nem hallgathatja meg a Magyar Narancs

Schmidt Máriáék nem engednek be. Két eseményre is bejelentkeztünk Schmidt Máriáékhoz, hogy a helyszínen láthassuk, hallhassuk Steve Bannont és Milo Yiannopoulost. Csakhogy kosarat kaptunk, úgyhogy nemcsak a Guardian, az Index, a HVG, a zoom.hu és a Hír Tv, de a Narancs sem tud helyszíni riportot adni ezekről az előadásokról.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.