Palkovics: megkezdődött a lehetőségek tanéve

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 5.

Fekete Lyuk

Lehet itt minden. Vagy inkább a nagy semmi?

Palkovics László oktatási államtitkár a tanévnyitó ürügyén haknizza végig az országot. Ma reggel Szombathelyen indított, lássuk be, elég erősen. A Vas megyei tanévnyitó konferencián ugyanis azt találta mondani, hogy

„a lehetőségek tanéve kezdődött meg a magyar közoktatásban”.

Így, szimplán, semmi túlbonyolítás, csak közölte, hogy hétfőtől dübörögnek a lehetőségek, érdemes odafigyelni. Vas megyei jelenésének apropója ugyanis a Savaria Egyetemi Központ elindulása (amely az ELTE keretén belül kezdte meg működését), de ezen felül is rengeteg más lehetőségről beszélt.

Itt vannak például rögtön a témahetek:

  • idén is lesz pénzhét, ahol a gyerkőcök bizonyára megtanulhatják, hogyan is tudja elveszíteni közpénz jellegét a közpénz;
  • digitális témahét, amivel a médiatudatosságot és a biztonságos internethasználatot akarják növelni, bizonyára azt vizsgálva, hány tévéje és rádiója van már Mészáros Lőrincnek és Andy Vajnának;
  • és fenntarthatósági témahét is, a környezetvédelem fontosságára fókuszálva, ahol meg bizonyára szó esik arról, miért is nem tesz semmit az illetékes hatóság például a Tisza tisztaságáért.

De ez még mindig nem elég, folytatódik tovább a mindennapos testnevelés és a megkezdett infrastrukturális fejlesztési program, épülnek az újabb tantermek, tanuszodák és tornatermek (kicsiben is azt támogatva, mint nagyban, lásd stadionok vagy a nagyközönség számára elérhetetlen uszodák).

És ekkor még mindig nincs vége a lehetőségek sorának, hiszen itt vannak a hátrányos helyzetű diákok is, akikre idén is (sic!) fokozottan figyel a kormány.

És aki még nem szédül a sok-sok eljövendő lehetőségtől, annak, íme, a kegyelemdöfés: nincs tanárhiány, soha nem is volt, soha nem is lesz. Oké, matek vagy fizika szakos pedagógust talán egy hangyafasznyival nehezebb találni, mint mást, de amúgy köszöni szépen a magyar oktatás, tök jól van, halad előre a lehetőségekkel kikövezett úton.

Lebutított jövő – Parragh László és a kormányzat harca az értelem ellen

Miután június elején Parragh László „óriási hibának” nevezte, hogy a polgármesterek nem mernek gimnáziumokat bezárni, múlt héten az mfor.hu-nak nyilatkozva értekezett a gimnáziumi férőhelyek számának szükséges megvágásáról. „A gimnázium azért csábító még mindig, mert élnek a régi beidegződések, melyek szerint a biztos jövőt ez az iskolatípus garantálja” – magyarázta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

 

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”