Pócs János nem bízta a Mikulásra

Fekete Lyuk

A Jászságban, azaz Pócs János fideszes országgyűlési képviselő körzetében annyi volt a dolga a Mikulásnak, hogy nem győzte a munkát. Igen ám, de a jászsági Mikulás nagyon csavaros eszű, ezért segítségül hívta Pócs Jánost, aki jó cserkész módjára készséggel állt rendelkezésére.

Pócs János már jó ideje gyúrt az idei Mikulásra. Felhívást tett közzé közösségi oldalán, amiben arra biztatta a gyerekeket, hogy írjanak neki kívánságlistát, mit szeretnének kapni a Mikulástól – vagyis mint utóbb kiderült, sokkal inkább tőle.

A jászsági csemetéket arra kérte, a kívánságaikat tartalmazó levelüket juttassák el – nem, nem Lappföldre, hanem az ő képviselői irodájába. Természetesen azt ígérte, mindenki ajándékot fog kapni, de lesz néhány kiválasztott, akinek az álma sorsolás útján valóra válik. A videóüzenet végén hozzátette, a leveleket várja a Mikulás, de persze ő is. A biztonság kedvéért szövegben is megerősítette, hogy „Leveleiteket munkatársaim segítségével közvetlenül juttatjuk el a Mikulás részére, aki hálája jeléül csokoládé Mikulással ajándékoz meg Benneteket!” A videó legvégén korábbi felvételekről az látszik, hogy ajándékokat ad át a gyerekeknek – nem, nem a Mikulás, hanem maga Pócs János...

Nos, idén sem volt ez másként.

Pócs tökéletes kétrészes kampányfilmben mutatta be, ki az igazi Mikulás Jászföldön, semmit sem bízva a véletlenre.

Pócs ugyanis minap telefonhívást kapott magától a Mikulástól, drága Janikámnak szólítva őt. A lappföldi előbb megköszönte a tavaly nyújtott segítséget, hogy helyette dolgozott, majd arra kérte a képviselőt, hogy idén is tegye meg ezt.

És láthattuk, hogy Pócs már rohant is a megbeszélt találkahelyre, a képviselői irodába, ahol a Mikulás várta. Átadta Pócsnak, amit át kell, majd sietve távozott. Pócs ezután egész kampánycsapattal töltötte az aláírásával felcímkézett csomagokat, amiket zsákba tett, majd azt hátára dobva, ő is távozott.

A következő kisfilmben pedig már azt láthattuk, hogyan osztotta ki saját kezűleg mindenféle Mikulás-jelmez nélkül Pócs János a Mikulás helyett a Mikulás-csomagokat, majd nem tudni, fenyegetésnek szánta vagy poénnak, de azt ígérte, hogy jövőre folytatja.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.