Azt már eddig is tudtuk, ki a magyar tigris.
|
|
És most már azt is tudjuk, ki az anyatigris. „Anyatigristípus vagyok, és két családom van, az egyik a szűkebb családom, a másik maga a NAV.” Mondotta Vida Ildikó NAV-elnök a Magyar Nemzetnek.
|
Azt már eddig is tudtuk, ki a magyar tigris.
|
|
És most már azt is tudjuk, ki az anyatigris. „Anyatigristípus vagyok, és két családom van, az egyik a szűkebb családom, a másik maga a NAV.” Mondotta Vida Ildikó NAV-elnök a Magyar Nemzetnek.
|
A Vár-hegyen fényképezték le, és hárman segítettek meghatározni.
A teljes kármentesítésre fordított összeg a milliárdos nagyságrendet is meghaladhatja.
Abban sem értenek egyet, hogy kik veszélyeztetik mások testi épségét.
Egyébként pedig egyáltalán nem tartják kirívónak a kilométerenkénti 500 millió forintos költséget.
Egy tervezet szerint pedig külön csoportokba tennék azokat a gyereket, akik a következő tanévben kezdik az iskolát.
A korábban „elveszettnek” hitt Mercedes a kertben parkol.
Rövid közleményben indokolták, hogy miért került le a szankciós listáról.
A rendőrök kedd este buszmegállóban igazoltatták a tüntetésről hazaindulókat.
Az amerikai pénzügyminisztérium a közleményében nem indokolta a döntést.
„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.
Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?