Felcsuti Péter

Vajon Antall József, Horn Gyula vagy Medgyessy Péter, netán Gyurcsány Ferenc sündisznó, vagy inkább róka? És kivel mire mentünk? És ami igazán érdekes, melyik csoportba sorolná a jelenleg regnáló miniszterelnököt és elődjét, Bajnai Gordont?

Nem magától értetődő, hogy egy bank, mondjuk egy nagyváros kötvényadósságát, amely mögé ráadásul valamekkora összegű készpénzbetétet is elhelyeztetett, feltétlenül le akarná cserélni egy olyan központi költségvetés adósságára, amelyiktől egyáltalán nem idegen a nyomásgyakorlás, a fenyegetőzés.

Szép karrier elé néz a tranzakciós illeték; alighogy kitalálták, már fel is emelték a mértékét, ráadásul várhatóan a hatályát is kiterjesztik az értékpapír-műveletekre. Végre egyszer könnyű dolga van a kormánynak – különösebb erőlködés és belemagyarázás nélkül hivatkozhat Brüsszelre.

Meglehetősen megbízható forrás szerint Varga Mihály éppen az IMF-től értesült arról, hogy mire ők tárgyalni érkeztek Tokióba az IMF/Világbank éves közgyűlésére, a magyar kormány elindította ominózus sajtókampányát. Ez érdekes kérdéseket vet fel Varga személyét illetően.

A mi Miniszterelnökünk nem szereti Brüsszelt és az IMF-et sem, de ezekkel egyelőre még nem foglalkozik, talán nem is kell, hiszen előbb-utóbb úgyis a történelem szemétdombjára kerülnek.

A terepmunkások elképesztően nagy munkát végeztek, hogy a vállalkozások elindításának ezernyi jogi és bürokratikus akadályát elhárítsák. Rábeszélték az asszonyokat, hogy elvégezzék a nyolc általánost (akinek nem volt), segítettek az újdonsült vállalkozóknak megtanulni az uborkatermesztés technológiáját.

A bankszektor adóztatása kifejezetten vörös posztó az IMF/EU páros számára, így egyáltalán nem csodálkoznék, ha az annyira áhított IMF-megállapodás létrehozása tovább csúszna. Ez könnyen azzal is járhat, hogy a pénzpiacokkal éppen csak elkezdődött honeymoon könnyen idő előtt véget ér.

A bizalom lassan épül, de gyorsan lerombolható.

Aztán miért hárítja el a Bankszövetség elnöke a Monetáris Tanács legutóbbi, széles körben vitatott döntéseinek kommentálását? Ha egyáltalán létezik gazdaságpolitikai kérdés, amiben a bankszektor képviselői megszólalnak, az éppen a jegybank monetáris politikája.

Chikán nem tulajdonít különösebb jelentőséget az érintett személyeknek, s csupán intézményekről és struktúrákról beszél. Általában és hosszabb távon természetesen igaza van, ám „itt és most” aligha.

Mert magas, illetve emelkedő infláció mellett a kamatcsökkentésnek nincs értelmes szakmai magyarázata. Ha aztán – ahogy az feltételezhető – a két kamatcsökkentést követően a hullám leáll, a jegybank hitelessége tovább sérül.

A kormány érdeklődik a szociális mikrohitel iránt, ám a Kiútprogramot a továbbiakban nem óhajtja támogatni. A beszélgetést vezető világbankos munkatársnő kétszer is visszakérdezett, hogy jól értette-e, amit hallott.

A magas inflációt bónuszként kapjuk.

Németország kilépése az eurózónából azonnal az euró leértékelődéséhez vezetne, ami két szempontból is jó lenne az adós országok számára: megnövelné versenyképességüket, és csökkentené adósságuk reálértékét.