Alig két hét telt el, és a gazdasági miniszter újabb megszorító csomaggal állt elő ma délelőtt – ezúttal is csaknem 400 milliárd forint összegben. A sietség érthető: az EU informálisan tudatta, hogy megítélése szerint az első csomag végrehajtása várhatóan nem biztosítja a 3 százalék alatti költségvetési hiányt 2013-ban, így Magyarország nem kerül ki a túlzottdeficit-eljárás alól, és ami ezzel együtt jár, újra felrémlik a kohéziós források részbeni megvonásának rémképe. Márpedig a kormány immáron hónapok óta egyetlen sikert tud felmutatni – ti. hogy képes a költségvetési hiányt kézben tartani és elérni, hogy 8 év után Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.
Az EU véleményével mindenesetre nem állt egyedül: a rövidke idő alatt, ami az első csomag közzététele óta eltelt, a témában megszólaló elemzők többsége figyelmeztetett arra, hogy a csomag egyik-másik eleme – például az adóbehajtás hatékonyságának megnövelésétől várt tízmilliárdok – aligha reális, és ezért a megszólalók azt várták, hogy 2013 folyamán majd egy újabb, legalább százmilliárdos kiegészítő csomagra lesz szükség. Az EU azonban ennél keményebbnek bizonyult, a hírek szerint az első csomagot csak mintegy kétharmad részben fogadta el, így hát a kormánynak lépni kellett.
A csomag növekedést visszafogó hatása annyira egyértelmű, hogy még a kormány is mérsékelte szokásos kincstári optimizmusát, és 0,9 százalékról 0,8 százalékra csökkentette jövő évi növekedési előrejelzését (NB. megint csak elemzői vélemények szerint még így is túlzottan optimista). Az új csomagban a bankszektorral kötött megállapodás felrúgása (amely arról szólt volna, hogy megfelezik a bankadót), illetve a tranzakciós adó duplára emelése természetesen önmagában is recessziós hatású, hiszen tovább gyengíti a bankszektor amúgy langyos hitelezési hajlandóságát. Ami azonban legalább ekkora probléma, hogy a bankszektor adóztatása kifejezetten vörös posztó az IMF/EU páros számára, így aztán egyáltalán nem csodálkoznék, ha a mindenki által annyira áhított IMF-megállapodás létrehozása tovább csúszna. Ne legyen igazam, de ez könnyen azzal is járhat, hogy a pénzpiacokkal éppen csak elkezdődött honeymoon, ami a forint erősödésében, az állampapírhozamok és a kockázati felárak csökkenésében nyilvánult meg, könnyen idő előtt véget ér.
Az egyetlen, amiben a kormány nem okozott csalódást – az okok magyarázata, illetve az önreflexió teljes hiánya. Magyarán szó sincs arról, hogy bármilyen baj lenne a kormány gazdaságpolitikájával, az immáron állandósuló stagnálással, a magas inflációval és a zuhanó beruházásokkal, ami – egy ördögi kör részeként – további lassulást vetít előre. Vagy éppen a kapkodással és improvizációval, ami tovább fokozza a gazdaságpolitika kiszámíthatatlanságát, azaz szintén negatívan hat a növekedésre. Nem, a baj az EU-val van, amelyiknek nem elég, hogy nincs igaza, de ráadásul kettős mércével mér, mert amit Bulgáriától elfogad (adóbeszedés hatékonyságának növelése), azt bezzeg tőlünk nem.
Az ember kínjában már tényleg csak nevetni tud, felidézve a kabarétréfát, amelyben a két nagyszerű színész, Agárdy Gábor és Csákányi László két vidéki bugris szerepét játszva egymásnak felelgetve mindenre ugyanazt a választ adták: „nyomják Krahácsot”.
