A bizalmatlanság hálójában – a magyar beteg. Ezzel a címmel jelent meg a Corvina gondozásában egy tanulmánykötet, amelyben három jogász és három közgazdász, valamint egy szociológus fejti ki gondolatait a magyar társadalmat és a gazdaságot fojtogató bizalmatlanságról. A kötet egy újabb lépés azok sorában, amelyek célja, hogy a társadalom véleményformáló szereplői szembesüljenek ezzel a súlyos anomáliával.
Elsőként 2009-ben egy szociológiai kutatás látott napvilágot (Tárki: A gazdasági felemelkedés társadalmi/kulturális feltételei), amelyet a szakma képviselői még ugyanabban az évben az MTA-n megtartott konferencián az utolsó húsz év legfontosabb szociológiai eredményének neveztek.
Mik ezek a legfontosabb megállapítások: (1) a magyar társadalom tagjai rendkívül bizalmatlanok egymással szemben és a közintézmények iránt, (2) a társadalom tagjainak viszonya a korrupcióhoz ambivalens („nem jó a korrupció, de sajnos e nélkül nem lehet boldogulni”), (3) hasonlóképpen ambivalens az állampolgárok viszonya az államhoz (nagyok az elvárások az állami szolgáltatásokkal szemben és az állam nyújtotta védelem iránt, de kicsi a hajlandóság az állammal szembeni kötelezettségek teljesítésére). Mindezek miatt (4) a lakosság lényegében nem hisz abban, hogy becsületes munkával sikert lehet elérni, ahogy abban sem, hogy érdemes lenne hosszú távra tervezni.
Kell-e mondani, hogy ezek az attitűdök „ellenjavalltak” a gazdasági növekedést illetően, hiszen a bizalom a társadalmi tőke talán legfontosabb eleme, amely alapvető fontosságú a társadalmi-gazdasági felemelkedés szempontjából.
Azt hinné az ember, hogy egy ilyen kutatás felkavarja a hazai közgondolkodás állóvizét, mindenki – pártállástól függetlenül – megérti: össznemzeti ügyről van szó; ezek a megállapítások eléggé mellbevágóak ahhoz, hogy elgondolkodjanak rajta mindazok, akiket bánt, hogy az ország sodródása Európa perifériájára immáron megállíthatatlannak látszik. A kezdeményezők, köztük e sorok írója, legalábbis reménykedtek ebben. A kutatás zárójelentését elküldték a 386 országgyűlési képviselőnek, a köztársasági elnöknek és más közjogi méltóságoknak. Nos, az egy Bajnai Gordon akkor gazdasági minisztert leszámítva senkitől semmilyen visszajelzés nem érkezett.
Azóta azért a helyzet egy kicsit javult, a kutatás minikonferenciákon, egyetemi rendezvényeken és tudományos hivatkozásokban „él tovább”. Lassan-lassan terjed az értelmiségi közbeszédben is, legalábbis a ténymegállapítás szintjén („sajnos nagy a bizalmatlanság”). A politikusok és más döntéshozók megnyilvánulásaiban azonban továbbra sem lehet találkozni vele.
Ez a mostani tanulmánykötet tehát egy újabb szerény próbálkozás az érdeklődés felkeltésére. De nem csupán erről van szó, a kötet számos ponton kiegészíti, értelmezi és meghaladja az eredeti kutatás megállapításait: az egyik szerző (Győrffy Dóra) azt bizonyítja, hogy más, a magyarénál nem feltétlenül magasabb bizalmi szinttel jellemezhető országok (Szlovákia és Lengyelország) képesek (voltak) jobb teljesítményre, azaz a jelenlegi helyzet nem eleve elrendeltetés Magyarország számára sem. Egy másik szerző (Fleck Zoltán) a mostani kormány által oly fontosnak tartott elrettentés és büntetés korlátaira hívja fel a figyelmet: nemcsak hogy nem hatékony, de drága is, és inkább rombolja, mint erősíti a bizalmi viszonyokat. A kötet szerkesztője (Muraközy László) saját tanulmányának végén arra a kérdésre válaszolva, hogy mire is lenne szükség a változáshoz, lakonikus tömörséggel fogalmaz: „az intézmények stabilizálása, hitelességük növelése... stabil, kiszámítható törvények... törvényt betartó/betartató, átlátható állam... példamutató... szabálykövető elit, és legalább néhány államférfi...” (kiemelés tőlem).
A szerzők egyike sem túlzottan optimista, tudatában vannak annak, hogy még ha ma hozzá is látnánk, a bizalomépítés hosszú, egyenetlen és aszimmetrikus folyamat: a bizalom lassan épül, de gyorsan lerombolható. Az elmúlt két év „forradalmi átalakításait” látva azonban aligha kétséges, hogy az országban e pillanatban éppen ellenkező irányú folyamatok zajlanak, amelyek következtében nem a bizalom, hanem a mindent gúzsba kötő bizalmatlanság erősödik tovább.
