A mi Miniszterelnökünk

Felcsuti Péter

A mi Miniszterelnökünk nem szereti Brüsszelt és az IMF-et sem, de ezekkel egyelőre még nem foglalkozik, talán nem is kell, hiszen előbb-utóbb úgyis a történelem szemétdombjára kerülnek.

Olyan országban élünk, ahol jól megy a sora annak, akit a mi Miniszterelnökünk szeret. Szereti például a futballt és a futballistákat: szeretete jeleként ezért futballpályák épülnek-újulnak meg, klubok számíthatnak vállalati adóforintok milliárdjaira, amelyeket a költségvetés átenged számukra. A mi Miniszterelnökünk szereti a könyvkiadást is, feltéve, hogy olyasvalaki ad ki könyveket, aki őt szereti. Ilyenkor az illető akár 300 millió állami forintot is elkölthet erre a nemes célra. És a táncművészet is megérdemli a szeretetet, kiváltképp, ha a mi Miniszterelnökünk barátja az érintett táncegyüttes vezetője, akinek egyébként tökéletesen igaza van, amikor azt állítja, hogy a Jóisten nem demokrata. Végül is Jézus megmondta, hogy akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól elvétetik az is, amije van.

A miniszterelnöki szeretet egyébként a mi Miniszterelnökünk első kormányzása idején a filmművészetre is kiterjedt, és csak remélni lehet, hogy ez a mostaniban is így marad. Miniszterelnöki barátok és lelki társak biztosan vannak még szép számmal a művészvilágban is.

És persze a fogászati turizmus is szerethető; ekkor a leghelyesebb, ha a mi Miniszterelnökünk a saját fogászára bízza a milliárdos állami pénzek célirányos elköltését. A terrorelhárítást pedig igazán érdemes szeretni, ezért mi sem természetesebb, hogy a mi Miniszterelnökünk ezt a fontos funkciót kiveszi a hagyományos szervezeti keretek közül, saját hatáskörébe rendeli, és kétség sem férhet ahhoz, hogy bölcsen döntött akkor is, amikor a többmilliárdos költségvetésű új szervezet vezetői feladatára éppen korábbi testőrét találta a legalkalmasabbnak.

Ám jaj annak, akit a mi Miniszterelnökünk nem szeret. Mondjuk a bankoknak vagy a multinacionális cégeknek, kiváltképp, ha a szolgáltatószektorban működnek. A szolgáltatásokat a mi Miniszterelnökünk határozottan nem szereti; a kemény fizikai munkát, a műhelyszagot, a mezei munkát igen, de a szolgáltatásokat, a kereskedelmet és általában a spekulációgyanús dolgokat nem szereti. Érthető ezért, hogy az ilyen erkölcstelen és haszontalan dolgokkal foglalkozó vállalatokat különadókkal sújtja, ezek persze nem méltók arra sem, hogy betartsa a velük kötött megállapodásokat, és általában megérdemlik, hogy úgy bánjon velük, mint a kapcaronggyal, ha már – mondjuk bankok esetében – elkövették azt a csacskaságot, hogy egyenként több száz milliárd forintot fektettek be ebben az országban.

A mi Miniszterelnökünk nem szereti Brüsszelt és az IMF-et sem, de ezekkel egyelőre még nem foglalkozik, talán nem is kell, hiszen előbb-utóbb úgyis a történelem szemétdombjára kerülnek.

Amit aztán a hírek szerint borzasztóan nem szeret a mi Miniszterelnökünk, az a szerencsejáték, egészen pontosan azt a fajta szerencsejátékot nem szereti, amit játéktermekben, netán kocsmákban űznek. Ha egy állami cég vagy a mi Miniszterelnökünk egyik barátja által működtetett kaszinóban folyik szerencsejáték, azzal végül is nincs semmi baja. A többit azonban tűzzel-vassal ki kell ebrudalni, akár egy nap alatt is. Nincs kártérítés, nincs türelmi idő, ahogy a tőlünk nyugatra eső, de erkölcsi-jogi szempontokból mélyen alattunk álló országokban szokás; a nem jó helyen folyó szerencsejátéknak 30 napon belül el kell tűnnie a magyar föld színéről. Igaz, eközben üzleti vállalkozások mennek tönkre, állások szűnnek meg, emberek kerülnek az utcára. De mit tegyünk, ahol vágják a fát, ott bizony hullik a forgács.

Ha meggondoljuk, szerencsés nép vagyunk, nekünk nincs szükségünk intézményekre, rendszerekre, törvényekre. Több mint elég, ha van egy Miniszterelnökünk, bátran hagyatkozhatunk az ő csalhatatlan ösztönére, ízlésére, hobbijaira és más kedvenc időtöltéseire. Abban is bízhatunk, hogy baráti és hódolói köre épp elég nagy, hogy a szeretete tárgyát képező fontos feladatok elvégzésére mindig megtalálja a legalkalmasabb embert. A leghelyesebben ezért akkor járunk el, ha őszinte szívvel megszeretjük mindazt, amit a mi Miniszterelnökünk szeret, és bízunk azokban, akiket a mi Miniszterelnökünk szeretetével kitüntet. Amit pedig ő nem szeret, azt jogos felháborodással, a nem szeretett dolgok elkövetői iránti kérlelhetetlen haraggal a szívünkben elutasítjuk.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.