Az eltűnt növekedés nyomában...

Felcsuti Péter

Chikán nem tulajdonít különösebb jelentőséget az érintett személyeknek, s csupán intézményekről és struktúrákról beszél. Általában és hosszabb távon természetesen igaza van, ám „itt és most” aligha.

Érdekes és fontos interjút adott a minap Chikán Attila akadémikus, az első Orbán-kormány első gazdasági minisztere. Érdekes, bár kevésbé fontos, hogy a jobboldal iránti rokonszenvéről ismert közgazdász professzor – miután a kérdező szembesíti korábbi nyilatkozataival – elismeri, hogy egy évvel korábban túlzottan bizakodó volt a kormány azon hajlandóságát illetően, hogy a kudarcok láttán korrigálja az általa választott gazdaságpolitikai irányt. Végül is a kiváló közgazdászok is csak emberek, vannak saját politikai nézeteik, ízlésük vagy éppen szocializációjuk; érthető, ha a saját csapatuknak szurkolnak, így aztán akár még némi  átmeneti „sakkvakságban” is szenvedhetnek.

Ennél egy kicsit meglepőbb, hogy Chikán nem tulajdonít különösebb jelentőséget az érintett személyeknek, s csupán intézményekről és struktúrákról beszél. Általában és hosszabb távon természetesen igaza van, ám „itt és most” aligha. Nem egyszerűen az elmúlt egy vagy két évtized hibáinak folytatásáról van szó; 2010-ben egy kétharmados felhatalmazottságú kormány szabadon választott gazdaságpolitikai kurzust magának, és amit választott és ami mellett makacsul kitart, egy nagyon jól körülhatárolható személyi körhöz, a miniszterelnökhöz és szűk tanácsadói csapatához, benne kitüntetetten a gazdasági miniszter személyéhez köthető – ha e kör helyét egy másik kormányzati és gazdaságpolitikai filozófiát valló csapat venné, nagyon gyorsan érdemi változásokat érhetne el a gazdaságban és a társadalom egészében. Alapvetően a bizalom és a kiszámíthatóság helyreállítására gondolok, nem vitatva természetesen, hogy ettől még nem gyorsulna a gazdaság évi 3, pláne nem 4 százalékra, hiszen a professzor által említett intézményi és szerkezeti anomáliák valóban erős korlátként magasodnak a gyorsabb ütemű növekedés elé.

Ami számomra igazán fontos, és amivel nagyon egyetértek, az Chikán megjegyzése arról, hogy „hozzászokunk a szegénységhez”. Nem fejti ki, de nyilván arra gondol, hogy a költségvetési egyensúlyért folytatott kormányzati küzdelem a stagnálás körülményei között csak újabb és újabb megszorítások árán lehetséges. Növekedés híján nincs többletjövedelem sem a lakosság zsebében, sem az állami költségvetésben. Így ez utóbbi egyre kevésbé képes arra, hogy a megszokott állami szolgáltatásokat mennyiségi és minőségi értelemben változatlan szinten fenntartsa. Egyre többen a saját mindennapjaikban szembesülnek a minőségromlással; az egészségügyben hosszabbodik a nem életmentő műtétre várók sora, lassabban vagy egyáltalán nem jelennek meg új és korszerű gyógyszerek a közellátásban, a kórházi ellátás – étkeztetés, ágynemű, vécépapír – minősége napról napra romlik. A kultúrában hovatovább megszűnik az állami mecenatúra (a „csókosokat” leszámítva), az oktatásban nemcsak kevesebb a pénz, de egy korszerűtlen doktrína uralkodik, ami a társadalmi tőke további csökkenését (a versenyképesség romlását) vetíti előre. És persze a piaci szolgáltatók is rontják szolgáltatásaik minőségét, elhalasztanak beruházásokat, megszüntetnek elérési pontokat, vagy a gyengülő verseny következtében, netán a többletadókat áthárítandó emelik az áraikat. Egyszóval drágul az élet és romlik a minősége az ország minden lakosa számára, még azoknak is, akik megengedhetik maguknak, hogy az „ingyenes” állami szolgáltatásokat a piacról vásárolják meg.

2011 tavaszán másodmagammal arról írtam, hogy tévedés azt hinni, hogy a gazdaságnak (a társadalomnak) csupán két állapota lenne, ti. növekszik vagy visszaesik, valójában egy harmadik, a stagnálás épp ennyire lehetséges, és nagyon sokáig, akár évtizedekig is eltarthat. Nem nagy öröm látni, hogy előrejelzésünk beigazolódni látszik. Akkortájt az ember előtt rémisztő vízióként felderengett a nyolcvanas évek Ceauşescu-Romániája, amely brutális eszközökkel leszorította az államadósságot, de egyszersmind elnyomorította a lakosságot és romba döntötte a gazdaságot. Optimistán engedjük meg, hogy erről a mi esetünkben nincs szó, de annyi nagy biztonsággal állítható, hogy miközben ez a kormány láthatóan képes a költségvetés konszolidációjára, azaz elérni a GDP 3 százaléka alatti hiányt, képtelen a növekedés beindítására. Ennek a következménye pedig csak mindannyiunk elszegényedése lehet, ahogy azt Chikán professzor pontosan megjósolja.

Ez a gazdaság- és társadalompolitika tehát nem fenntartható, mert ellentétes az ország érdekeivel. Irányváltásra van szükség, ezt ma már pártállástól függetlenül minden mértékadó szakember látja és belátja. A költségvetés konszolidációja kevés, a gazdaságpolitika egészének kell megújulnia, ami azt jelenti, hogy a kormány szakít mindazzal, amit „unortodoxnak” nevez. Ennek egyébként szükséges, de nem elégséges előfeltétele az IMF-megállapodás. Csak így lehet visszaszerezni a piac bizalmát, csak így lehet – nagyon lassan – elindulni kifelé a magunk ásta gödörből. Mennyi egy ilyen irányváltás valószínűsége? Nem valami sok. Sokkal valószínűbb, hogy egy valódi irányváltáshoz kormányváltásra van szükség.

Ám minél később kerül erre sor (2014?, 2018?), az új csapatnak annál nehezebb dolga lesz, hogy a rombolást a gazdaságban – és legalább ennyire a fejekben és a lelkekben – felszámolja, és az országot ismét növekedési pályára vagy még inkább az európai útra visszaállítsa.

Figyelmébe ajánljuk

Gulyás Gergely: A KDNP nem fog egy EP-frakcióban ülni a Tisza Párttal

  • narancs.hu

Erről a miniszter a kormányinfón beszélt, ahol a kommunista rémuralomhoz és a Rákosi-korszakhoz hasonlította az Európai Unió Bírósága ítéletét, melynek értelmében 200 millió euróra büntették hazánkat, mivel nem tartota be a bíróság egy korábbi, menekültügyben hozott ítéletét.

Mindent megértve

  • - minek -

Sok tekintetben szabálytalan Beth Gibbons élete és pályafutása, ugyanakkor a néha szokatlan fordulatok sok mindent elárulnak a sikerek, de a visszavonultságban eltöltött időszakok értelméről, titkairól is.

Palackposta

A magyarországi holokauszt 80. évfordulójára összeállított kiállítás több, bár nem feltétlenül eltérő nézőpontot és értelmezést rendel egymás mellé.