A FreshFabrik az ezredforduló környékének egyik legjobban pörgő magyar rockzenekara volt, egyúttal az egyik első olyan hazai produkció, amely alkalmas lehetett volna a komolyabb külföldi áttörésre. A komoly lendülettel dolgozó csapatot többszörös énekescsere küldte padlóra, most viszont, néhány év szünet után a két őstag, Kovács Levente basszusgitáros-dalszerző és Szabó András dobos (képünk két szélén) Oláh Szabolcs énekes-gitárossal készít új lemezt, akit a legtöbben egy néhány évvel ezelőtti Megasztárból ismerhetnek.
*
Magyar Narancs: Levente, pár éve még azt mondtad, hogy soha többé nem fogsz FreshFabrik néven zenélni, ehhez képest itt vagy, és új lemez készül.
Kovács Levente: Az volt a bajom az egész FreshFabrik-témával, hogy nem akartam még 2008-ban is tíz évvel korábban született dalokat játszani, ezt pedig nem lehetett másképp lenyomni a többiek torkán, csak úgy, ha azt mondom, hogy kész, vége. Közben eltelt két év, születtek új dalok, és most megint úgy látom, hogy van értelme csinálni ezen a néven, mert meg tudjuk tölteni végre megint tartalommal, és mert el tudtunk indulni egy olyan úton, ami radikálisan különbözik a régi FreshFabrikétól, amivel én már nem tudok azonosulni. Egyrészt azért, mert idősebb vagyok, másrészt pedig azt az utat, amit a FreshFabrikkal elkezdtünk járni 98-ban, utánunk még ötszáz zenekar kezdte járni.
Szabó András: Fontos hozzátenni, hogy Oláh Szabi, aki lassan ötödik éve a FreshFabrik frontembere, nem olyan, mint az eddigi énekesek, akiknek gyakorlatilag készen szállítottuk a dalokat, hanem maga is egy alkotó, dalszerző ember, azonkívül, hogy nagyon jó énekes.
KL: Igen, és ezért lett volna kár, ha bedobjuk a húsdarálóba, és kényszerítjük rá, hogy megtanulja az eddigi összes énekesünk manírjait.
MN: Nem fordult meg a fejetekben, hogy más néven folytassátok?
KL: Dehogynem, de igazából mi ketten vagyunk a FreshFabrik, és egy névváltoztatás több hátrányt jelentett volna, mint előnyt.
SZA: Magyarországon valamiért azt várják el, hogy egy zenekar egy adott név alatt húsz évig ugyanazt a zenét játssza. Ez működik, ez ad biztonságérzetet az embereknek. Másrészt viszont húszéves korom óta játszom a FreshFabrikban, soha nem zenéltem máshol, tehát a FreshFabrik név pontosan ugyanannyira elválaszthatatlanul kötődik hozzám, mint a saját polgári nevem.
MN: Március elején megjelenik az új lemez. Utána hogyan tovább?
KL: Kicsit megfontoltabban, mint korábban. Megpróbáljuk ésszerűben csinálni: régebben például semminek nem tudtunk örülni, állandóan megalomán terveket dédelgettünk, amelyek nagy része egyébként döbbenetes módon meg is valósult, de egyáltalán nem tudtuk úgy megélni ezeket a dolgokat, ahogy kellett volna. Megpróbáljuk jobban élvezni a zenekart, mint annak idején: kevésbé görcsösen, kevésbé akaratosan csinálni. 2000 környékén például már sok volt a zenekarból.
MN: A FF jelenlétére gondolsz?
KL: Igen. Túlságosan előtérben volt a zenekar, és ezt utólag sok esetben indokolatlannak érzem egy rockzenekarhoz képest. Az például, hogy a TV2 híradójában szerepel egy rockzenekar, az már sok, az már inkább fárasztja az embereket.
SZA: Koncertezni természetesen fogunk, és azt is szeretném, ha évente ki tudnánk hozni egy lemezt, tehát ha fennmaradna az alkotói tevékenység, de igazából a lényeg az, hogy szeretnénk, ha nekünk és a közönségnek is élvezetes lenne, amit csinálunk.
MN: Az új dalok hallatán felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a Nerve-ön és a Drive My Handen felnőtt generáció vajon mit tud kezdeni az új FreshFabrikkal.
KL: A Nerve 98-ban egy olyan lemez volt, ami az idő távlatából nem tűnik már nagyon progresszívnek, de akkor egy előremutató album volt. Akik emiatt a progresszivitás miatt szerették meg a zenekart, azok ma is azért szeretik, mert mindig törekszünk arra, hogy valami újat csináljunk, akik pedig egyes énekesekhez, illetve az általuk képviselt zenei világhoz kötődnek, azok nem bírják.
MN: Levente, neked és Oláh Szabinak a FreshFabrik mellett van egy Arcangeli nevű projektetek is, ami teljesen más zenei vonalat képvisel. Ezt milyen indíttatásból kezdted el?
KL: Van egy olyan alkotói énem, ami romantikus, patetikus és szentimentális. A Tanka Balázzsal készült Dead Heart In Living Water lemezünk azért nem sikerült úgy, ahogy kellett volna, mert szerettem volna, ha ez a nosztalgikus, patetikus alkotói énem is megjelenik valamilyen formában, de rá kellett jönnöm, hogy a Fabrik erre nem biztosít teret, sőt ezzel teljesen tönkrevágom, ezért számomra a mai napig egy torzszülött az az anyag. Ezt a szentimentális alkotói énemet dolgoztatom most az Arcangeliben, ahol magyarul írhatok dalszövegeket, amit mindig is szerettem volna egyébként. Az agresszívabb énemet meghagyom a FreshFabriknak.
MN: Újabban trió felállásban játszotok, holott régen hét-nyolc taggal is működött a zenekar.
KL: Régebben a zenekarosdi inkább közösségi élmény volt, most pedig már kevésbé az. Ez a hármas felállás most olyan kielégítő, hogy mi akkor is együtt lennénk, ha nem zenélnénk. A régi arcokkal kapcsolatban pedig az van, hogy például Tanka Balázst legalább három éve nem láttam, holott a szomszédban próbálnak. De példálózhatnék még vagy 30 emberrel, akikkel nem tartom már a kapcsolatot, mert nem tartozunk össze egész egyszerűen.
SZA: Rengeteg energiánk ment el arra régebben, hogy hét embert egy helyre "szenvedtünk" - ez a pragmatikus része a dolognak. A másik, hogy emberileg is tökéletes az összhang: nem megy el energia a konfliktuskezelésre. Úgy tudunk hatékonyabban dolgozni, hogy leegyszerűsítettük a magunk világát a triófelállásra úgy, hogy erre az egyszerűsítésre emberileg és szakmailag is alkalmas volt ez a társaság.
MN: A FreshFabrik mindig nagyratörő és nagyra hivatott zenekar volt, mégsem jött öszsze az a nemzetközi siker, amit sokan jósoltak nektek.
SZA: Öt paraméter van, amit eddig senki nem tudott megvalósítani, és ha valamelyik hiányzik, akkor semelyik zenekar nem viszi semmire külföldön, ez az öt dolog pedig az emberi, a nyelvi, az anyagi, a technikai és a zenei összetevő. Sajnos nálunk sem volt együtt ez az öt sose.
KL: Azt például nem akartuk tudomásul venni, hogy egy külföldi nagy kiadó szóba sem áll olyannal, aki a saját hazájában nem minimum aranylemezes. Pedig ez annyira logikus. Mi lehet annál jobb indikátor, mint az, hogy valaki egy könnyebb bajnokságban nem prosperál? Össze lehet hozni például egy Milan-Győr-meccset, de ettől a Győr még nem lesz benn a Bajnokok Ligájában. Mi ezeket az edzőmérkőzéseket abszolváltuk, többször is, de tovább nem jutottunk. Sajnos nem úgy működik ez, ahogy mi ezt annak idején elképzeltük, de kárunkra nem vált ez a hozzáállás. Az, hogy mi mindig két ligával feljebb terveztünk, és magunkat nem a Tankcsapdához mértük - ez vezetett az itthoni sikerekhez. Az az ifi sportoló, aki felnőttekkel edz, a saját korosztályában sziporkázik.
MN: A FreshFabrik karrierje tele volt tagcserékkel, ráadásul rendre az énekesek személye változott, ami mindig neuralgikus pont a rockzenekaroknál. Mai fejjel is meglépnétek ezeket?
SZA: Azt gondolom, hogy amikor adott egy helyzet, akkor ott te csak úgy tudsz cselekedni, amilyen vagy, és ahogy azt az adott helyzet generálja, az utólagos interpretáció pedig mindig csak egyfajta elkésett okoskodás. Inkább azt mondom, hogy ha megint hasonló helyzetbe kerülök, akkor ezek tanulságából érdemes meríteni.
KL: 2002-ben például nagyon egyszerű volt Pityeszt kitenni, mert kis túlzással bárki jött volna helyette Révész Sándort kivéve, és neki is nagyon könnyűnek ígérkezett tőlünk megválnia, mert a Fabrik jó ajánlólevél volt, meg ő is szárnyalt akkoriban. Utána viszont nagyon sokáig tipródtunk, mi is a zenekarral, meg ő is. Emberileg persze minden tagcsere vállalhatatlan volt. Senki sem volt annyira rossz arc, hogy megérdemelte volna, hogy kirakjuk. Vörös András például a legjobb barátunk volt, gyakorlatilag együtt nőttünk fel, egy suliba jártunk, és 15 évig együtt csináltunk mindent, és emiatt a mai napig lelkiismeret-furdalásom van. Nyilván neki is kellemetlen az egész, mert komoly munkát fektetett abba, hogy megtörténjen a szakítás.
SZA: Amit én bánok, az az egyébként, hogy mindent feláldoztunk a zenekar oltárán, beleértve az emberi kapcsolatokat is. Ezt azért máshogy csinálnám szerintem.
KL: Minden ilyen döntés, ami fatálisnak bizonyult, már ha lehet ebben az esetben bármivel kapcsolatban végzetességről beszélni, annak köszönhető, hogy nem volt idő megfontolni. Gondolj bele: minden hét végén játszottunk, csúcsra volt járatva a zenekar - és közben nem volt idő leülni, és mérlegelni a dolgokat.
