Nick Cave végrendelete - Jane Pollard és Iain Forsyth filmrendezők

Film

Halott madarak és freudi helyzetek, Nina Simone rágója és a főhős végakarata – mindez egy fikciós dokumentumfilmben, a Nick Cave-ről szóló 20.000 nap a Földönben.

Magyar Narancs: Nick Cave-et beültették egy pszichoanalitikushoz. Woody Allen-filmekből ismerős lehet a helyzet, de egy rockdokuban merőben szokatlan eljárás.

false

Iain Forsyth: A jelenet megrendezett volt, de az analitikus valódi. És a párbeszéd is valódi volt: mi csak a díszletet adtuk, és annyit tettünk, hogy egymással szemben leültettük Darian Leadert (neves analitikus, Freud-szakértő – a szerk.) és Nick Cave-et. Bekapcsoltuk a kamerát, és vártuk, hogy mi sül ki belőle. Nem hiszem, hogy Nick valaha is lett volna hasonló helyzetben. Sem ő, sem mi nem tudtuk, mi fog történni.

MN: És mi történt?

Jane Pollard: Nem tartottunk próbát, Darian, az analitikus és Nick, a rocksztár a felvétel során találkozott először. Nem használtunk forgatókönyvet, mindent, ami a filmben elhangzik, a pillanat szült. Két napig forgattunk, vagy tízórányi anyagot vettünk fel. Arra építettük a későbbiekben a filmet, ami itt elhangzott kettejük között.

false

MN: Volt, hogy annyira mélyre ment a beszélgetés, hogy ki kellett kapcsolni a kamerát?

JP: Többször is a határán jártunk ennek, de végül nem kapcsoltuk ki. Nagyon kis stábbal forgattunk, szigorú titoktartási kötelezettséget kellett minden stábtagnak vállalnia. Senki sem beszélhette ki, mi történt ez alatt a tíz óra alatt. Nick tudta, hogy biztonságban van, és ez megoldotta a nyelvét. Tudom, nem ez a kép él az emberekben, de Nick valójában meglehetősen nyitott fickó. Lehet, hogy a legintimebb dolgokat kihagytuk a filmből, de úgy érzem, így is sikerült Nick lelkébe betekintést engedni.

MN: Mégis, mit hagytak ki?

IF: Mivel nem csak a keményvonalas Nick Cave-rajongóknak készítettük a filmet, rengeteg olyan elejtett megjegyzést és utalást ki kellett hagynunk, aminek a megértéséhez lábjegyzeteket kellett volna fűzni a filmhez. Sok szó esett például Nick regényírói munkásságáról, azokról a témákról, amelyek – Darian szerint – összekötik Nick két regényét (Bunny Munro halála, És meglátá a szamár az Úrnak angyalát – a szerk.), ám az erről szóló diskurzust vérző szívvel ugyan, de ki kellett vágnunk a filmből. Aki nem olvasta a könyveket, egy kukkot sem értett volna az egészből.

false

MN: Darian a szokásos óradíját számolta fel a tízórás ülésért?

JP: Sajnos nem tudom, mennyi az óradíja.

IF: Darian nem terápiás ülést kezdeményezett Nickkel. Profi pszichológusként nem is ment volna bele ilyesmibe. Ez nem terápia volt, csupán beszélgetés.

MN: A filmben sokat időznek a Nick Cave-archívumban, ahol a zenész életének becses dokumentumait őrzik. Valóban létezik ilyen archívum?

IF: Létezik egy archívum, de amit a filmben lát, csak díszlet. Melbourne-ben működik egy központ, ahol a híres ausztrál előadók dolgait archiválják – külön archívuma van Kylie Mi­nogue-nak is.

false

MN: Szó esik egy végrendeletről is, melyben Cave egy Nick Cave Múzeum felállítását irányozta elő arra az esetre, ha netán távozni kényszerülne e földi árnyékvilágból.

JP: A végrendelet valóban létezik, ahogy minden más, Cave-vel kapcsolatos emléktárgy is. Nick rég elfelejtette, hogy ilyesmit végrendelkezett, maga a papír egy könyv lapjai között rejtőzött több mint húsz éven át. Az ausztrál archívum dolgozói találták meg. Nick jót derült a dolgon, de emlékezni nem emlékezett rá. Híresen pocsék a memóriája.

MN: Cave nemes egyszerűséggel csak „fontos szarnak” titulálja a vele kapcsolatos tárgyakat és dokumentumokat. Ebből nőtte ki magát a virtuális múzeumként üzemelő The Museum of Important Shit projektjük.

false

JP: A film netoldalán működik a múzeum. Bárki beküldheti a számára fontos „szart”, elég lefotóznia a szívének fontos emléktárgyat. A Museum of Important Shit első tárgya Warren Ellistől, Nick zenésztársától származik. Warren Nina Simone rágógumiját küldte be, illetve a fotót, amit e számára és Nick számára is fontos rágógumiról készített. Nina Simone mindkettőjüknek kedves emlék, a vele való közös koncertről el is anekdotázgatnak a filmben. Először is Simone kokaint, pezsgőt és egy rúd kolbászt kért a koncert előtt, amikor pedig rákezdett a színpadon, kivette a rágóját a szájából és a zongorára tapasztotta. Ennyi év után most derült ki, hogy Warren megőrizte a kiköpött rágót.

MN: A terapeutára szoruló rocksztárokról sokaknak az egymásnak feszülő Metallica-tagok juthatnak eszébe a Some Kind of Monster című filmből. A forgatás során nem éreztek semmi feszültséget Cave és a Bad Seeds-tagok között?

IF: Nem, semmi ilyet nem éreztünk.

MN: Akkor mire véljük, hogy amikor Warren Ellis a saját főztjével, fekete pastával és frissen sütött angolnával kínálja vendégét, Cave undorodva tolja félre a tányérját, és inkább vajas kenyérre fanyalodik?

false

JP: Hát igen, Warren kísérletező típus, Nick viszont inkább biztosra megy, például a vajas kenyérre. Nagy kedvvel froclizták egymást. Nick utálja a tengeri herkentyűket, Warren viszont a madaraktól retteg, súlyos madárfó­biája van. Nem véletlen, hogy Nick két kitömött madárral érkezik a vendégségbe.

Kritikánk a filmről itt olvasható!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.