A román nettó fizetések hamarosan többet érhetnek, mint a magyar

  • narancs.hu
  • 2020. június 18.

Gazdaság

Románia egy év alatt hatalmasat fejlődött a fizetések tekintetében.

Noha Magyarországon 2019-ben is folytatódott a béremelkedés, az uniós tagállamok között a magyar nettó bér a harmadik legalacsonyabb lett, ezzel egy helyet csúsztunk le 2018-hoz képest a ranglétrán – írja Privátbankár az Eurostat friss adatai alapján.

2019-ben egyébként 11,4%-al nőttek a nettó bérek, ami jó eredménynek mondható, de más országokhoz képest nem kiugróan szép eredmény. Jelenleg a magyaroknál kevesebb fizetést már csak Romániában, Bulgáriában kapnak, Lettország pedig egy év alatt lehagyta Magyarországot, hiszen ott közel 10%-al emelkedtek a bérek.

Az adatokból az is kiderül, hogy Románia lehet a következő ország, ami az éves bérek tekintetében maga mögé sorolja Magyarországot, ugyanis a román átlagos nettó bér 0,5% híján beérte a magyart. „A magyar 9079 eurós átlagbér vásárlóerejét tekintve 14 397 eurót ér, a román 14 324-et, vagyis a keleti szomszédunkban élők csupán 73 euróval kevesebb értéket tudnak vásárolni a nettó bérükből. Miközben az 1400 euróval alacsonyabb a hazainál” – mutat rá a portál.

A legmagasabb fizetések egyébként Izlandon (49 976 euró/év), Norvégiában (45358 euró/év), és Luxemburgban (42583 euró/év) vannak.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.