Átírja a rezsicsökkentés rendszerét a kormány

  • narancs.hu
  • 2024. április 3.

Gazdaság

Azokat érinti a változás, akik átalányalapon fogyasztják a földgázt.

Szerdán este megjelenik egy jogszabály, amely csütörtöktől hatályosul, és átalakítja a lakossági rezsielszámolás rendszerét – tudósít a portfolio.hu.

A változással azoknak a családoknak igyekszik segíteni a kormány, akik átalányalapon fizetnek az elfogyasztott földgázért.

A jogszabály lehetővé teszi, hogy az éves kedvezményes gázmennyiséget (ez 63645 MJ, legalább 1729 köbméter, illetve fogyasztási helytől és fűtőértéktől függően akár több is) naparányosítással havi szintre le lehessen bontani. Ezzel ki lehet számítani előre, hogy az adott hónapban mennyi kedvezményes árú gáz jár. A fogyasztó tudni fogja, mikor lép a fogyasztása a kedvezményesen kapott mennyiség fölé, mennyi gázért kell versenypiaci árat fizetnie utóbb. 

A kedvezményes árú éves gázmennyiség augusztus 1-től a következő év július 31-ig jár. Tavaly április és július között mintegy százezer család járt úgy, hogy az MVM rendszere alapján már kimerítették a kedvezményes évi mennyiséget, ezért a következő számláik megemelkedtek. Ezt a helyzetet végül soron kívüli részletfizetéssel oldották meg. 

Az MVM honlapján olvasható magyarázat szerint „a módosításra a rezsicsökkentett és a magasabb egységár egyenletes megosztása miatt került sor annak érdekében, hogy bizonyos leolvasási időszak és fogyasztás együttes fennállása ne okozhasson egy-egy kiugró részszámlát ebben az ügyfélkörben. A megújult kedvezményelszámolás lényege, hogy a kedvezményes évre járó 63.645 MJ rezsicsökkentett árú gázt naparányosan osztjuk el a részszámlákban az év minden napjára. Ez a 2024-es 366 napos évben napi 173,9 MJ (legalább kb. 4,96 m3). A havi számlában ezt a mennyiséget szorozzuk meg az elszámolt napok számával.”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”