Bezárta budapesti gyárát a Bonbonetti

  • narancs.hu
  • 2025. január 2.

Gazdaság

A Vágóhíd utcai egység az ukrán tulajdonosok szerint túl veszteséges volt. 

A Roshen Corporation végleg bezárta a budapesti Vágóhíd utcai Bonbonetti édességgyárat, amely már a második ilyen jellegű üzembezárás Magyarországon – számolt be a Forbes Ukraine alapján az ukrán Interfax hírügynökség

A cég ügyvezető igazgatója, Olekszandr Holovascsuk azt mondta, az üzem már 2023 áprilisa óta nem termelt, a Roshen magyarországi termelése pedig 2023-ra a működés kezdeti időszakához képest közel tizedére zsugorodott. Az Opten adatai szerint a Bonbonetti árbevétele 3,3 és 3,5 millió euró között alakult.

A budapesti gyárat a veszteségessége miatt zárták be, az üzem kapacitása nem tudta fedezni a működési költségeket. Az 1868-ban alapított gyárat utoljára még az 1930-as években modernizálták, és Holovascsuk rámutatott, hogy a sűrűn beépített városi környezet miatt a létesítmény bővítésére sem volt lehetőség. 

Hozzátette, hogy a Bonbonetti-gyár egyes gépeit és berendezéseit az ukrajnai Vinnicija városában található egységükbe szállították, ami pedig Magyarországon maradt, azt leállították. 

A vállalat hivatalos weboldala szerint a Roshen a világ 27. legnagyobb édességgyártója, tulajdonában van a kijevi, a kremencsuki, valamint két vinnyicajai cukrászüzem, továbbá a vinnicijai tejüzem, egy kekszgyártó komplexum az ukrajnai Boriszpilben  a litvániai klaipėdai cukrászüzem, illetve a Bonbonetti Choco Magyarországon. Az oroszországi Lipeckben található gyárban 2017. április 1-je óta szünetel a termelés.

A Roshen portfóliójába mintegy 320 különféle cukrászati termék tartozik, éves gyártási kapacitása eléri a 300 ezer tonnát. Ukrajnában a cég egy kiskereskedelmi láncot is üzemeltet körülbelül 70 üzlettel, az első boltot 2009-ben nyitották meg Kijevben.

A 2022-es év pénzügyi beszámolója szerint a PJSC Kyiv Confectionery Factory Roshen 984 ezer hrivnyás (több, mint kilencmillió forintos) nettó veszteséget könyvelt el az előző évi 25,779 millió hrivnyás (közel 242 millió forint) nyereséggel szemben. A bevétel szintén visszaesett: 979,286 millió hrivnyáról (közel 9,2 milliárd forint) 903 195 millióra (közel 8,5 milliárd forint). A vállalat végső kedvezményezettje Olekszij Porosenko, Petro Porosenko volt ukrán elnök fia.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.