Elmeszelte az EU Bírósága a magyar kormányt az árstop miatt

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 12.

Gazdaság

Nagy Márton szerint a bíróság a családok helyett a multik oldalára állt. 

Sérti a szabad versenyt, ezért ellentétes az uniós joggal – ezt a megállapítást hozta az Európai Unió (EU) Bírósága a magyar kormány árstoppjáról. Az intézkedést még 2022 elején vezették be több alapvető élelmiszerre vonatkozóan, melyeket csak a 2021 októberi áron értékesíthették a hazai üzletek, majd később azt is előírták, hogy a termékekből mekkora árukészletet kell tartaniuk a boltoknak. Az egyik vidéki üzletet megbírságolták, így a Spar bíróságon támadta meg az ítéletet – számolt be a hvg.hu

„A családok helyett az árdrágító és profithajhász multik oldalára állt, amelyek profitéhségüket a magyar kormány ellen vívott folyamatos harccal próbálják elfedni”

– így kommentálta az ítéletet Nagy Márton gazdasági miniszter. Úgy látja, hogy a Spar perei mögött nem az intézkedések állnak, hanem annak valós oka a kiskereskedelmi vállalat lesújtó gazdasági helyzete. 

„A magyar piacon csak olyan vállalkozások maradhatnak, amelyek jogkövető magatartásuk mellett figyelembe veszik a hazai fogyasztók érdekeit, azaz jó minőségű és jó áron elérhető termékeket kínálnak a magyar családok számára. Azok számára, akik nem tartják vagy tartották tiszteletbe a magyar fogyasztókat és túláraztak, nincs helye a magyar gazdaságban” – fogalmazott Nagy. 

A lap újságírója megkérdezte a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelyt: a miniszter azt mondta, hogy ha Brüsszelen múlva, a magyar emberek nem tudták volna olcsóbban megvásárolni az alapvető élelmiszereket. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az intézkedést már kivezették.

A portál hangsúlyozza, az Európai Unió Bírósága az Európai Bizottságtól független, Luxemburgban működő testület, amelynek döntései kötelező érvényűek az Európai Unió valamennyi entitása számára.

Spar: Örülönk a döntésnek

„Örülünk a Szegedi Törvényszék által az Európai Unió Bíróságánál kezdeményezett eljárás végeredményének, mely kimondta, hogy a hatósági árazással érintett termékek meghatározott áron és egy előre meghatározott mennyiségben történő árusításának kötelezettségét előíró rendelkezés nem egyeztethető össze az európai uniós joggal. A SPAR Magyarország mindenkori célja, hogy polcain a vásárlók megtalálják a szükséges termékeket a számukra megfelelő mennyiségben. Ez a hatósági árazás időszakában sem volt másképpen: a vásárlók mindig hozzá tudtak jutni az árstopos termékekhez. Bízunk abban, hogy a magyar bíróságok a folyamatban lévő több száz eljárásunkat az Európai Bíróság jogértelmezésének megfelelően fogják lezárni” – írta cikkünk megjelenése után a Spar. 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk