A Dunaferr további 2000 dolgozóját küldi állásidőre

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 11.

Gazdaság

A még meglévő váltóműszakos munkarendet is átalakítják, ami 30 százalékos bércsökkenést jelent a munkavállalóknak.

A Liberty Dunaújváros néven futó Dunaferr körül az utóbbi időben az egyetlen jó hír az volt, hogy a dolgozók a szeptember 10-i határidőig megkapták a fizetésüket és a 150 ezer forintos jutalom is megérkezett, amelynek utalására az indiai hátterű tulajdonos – a Liberty Steel - még július 10-ig vállalt kötelezettséget. 

Ezzel párhuzamosan azonban a munkáltató arról is tájékoztatta a dolgozókat, hogy a hengerelt termékek előállítását végző Dunarolling Dunai Vasmű Kft. munkavállalóit, nagyjából 2000 embert is állásidőre küldik – nyilatkozta a Népszavának Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke.

A Liberty Dunaújváros másik, „folyékony üzletágában”, az acél és a kokszelőállítást végző Duna Furnace Dunai Vasmű Kft.-nél lévő mintegy 1100 alkalmazott már jóideje állásidőn van, azaz otthon tölti mindennapjait. Itt a kohókat már le is állították. A Liberty Steel Central Europe Holdings részéről ugyanakkor az Economx.hu-nak még tavasszal úgy fogalmaztak: szeretnék majd újraindítani a kohót, ha a piaci feltételek ezt lehetővé teszik. Ehhez viszont azt a helyzetértékelést lehet hozzátenni, amit Thomas Gangl, a Dunai Vasművet irányító Liberty Steel Group európai üzletágának vezérigazgatója augusztusban a dolgozókkal történt magyarországi tárgyalása során mondott: az acélipar, s azon belül is az európai gyártók rendkívül nehéz időszakot élnek meg, éppen ezért minden szereplő számára a túlélés a cél. Ezek alapján a kohóindításba bízni csupán illúzió. 

A mostani döntéssel szinte teljesen kiürül a dunaújvárosi gyár, amely egykoron a hazai acélgyártás egyik központjaként emlegettek, s a legjobb éveiben 8000-9000 ezer embert, de még 5-6 éve is mintegy 5000 ember foglalkoztatott.

A munkavállalók számára azonban a rossz híreknek ezzel nincs vége, miután azt is jelezték a Liberty Dunaújváros részéről, hogy az eddig meglévő váltóműszakos munkarendet is átalakítják és lényegében délelőtti műszakra állítják át az alkalmazottakat. Ennek pedig az a következménye, hogy a dolgozók jelentős részének komolyan, mintegy 30 százalékkal csökken a bére. 

Ezen fölül az sem ad okot túl sok bizakodásra, hogy a munkarend módosításoknak nincs határideje, vagyis nem látni meddig tartanak, meddig kívánja a munkáltató fenntartani. 

Magyar Zoltán a lapnak kifejtette, olyan mennyiségben és olyan értékes szaktudással rendelkező munkavállaló megy el hónapról hónapra, amely a termelés későbbi beindítását veszélyeztetheti. Márpedig a hamarosan széles körben bekövetkező mintegy 30 százalékos bércsökkenés hatására az elvándorlás alighanem csak felgyorsul. 

A szakszervezeti vezető a Népszavának annyit még megjegyzett, hogy a helyi érdekvédelem szerdán ül össze. Itt áttekintik milyen, a dolgozók részéről érkező jelzések, meglátások vannak. Ezeket szem előtt tartva döntenek majd, hogy milyen lépéseket és jelzéseket tesznek a munkáltató irányába.    

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk