Rendelttervezetet bocsátott egyeztetésre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM): igazgatási díjat akarnak ki a szálláshelyek terhére, amit a szálláshely-minősítési tevékenységért kellene megfizetni. A kötelező minősítés nem újdonság, már 2022 óta működik, csak eddig ez ingyenes volt.
Magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek minősítéséhez sávos díjat rendelne a szaktárca: 1-8 szoba esetén 60 ezer forint, 9-25 szoba esetén 110 ezer forint lenne a díj. Szállodák esetében 11-50 szoba után 150 ezer forint, 51-150 szobaután 300 ezer forint lenne a díj, 151 szoba felett pedig 450 ezer forint. Panziók, kempingek, üdülőháztelepek és közösségi szálláshelyek egységesen 150 ezer forint díjfizetésre számíthatnak. A minősítést háromévente kötelező megismételtetni.
A minősítéseket a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület (MTMT) Nonprofit Kft. végzi majd, amely az alapítókon keresztül olyan szakemberek felügyelete áll, akiknek a nagy része munka- vagy üzleti kapcsolatban áll a kormányfő lányával és vejével, Orbán Ráhellel és Tiborcz Istvánnal, írja a hvg.hu.
A tervezet szerint a kis szálláshelyek (beleértve a magán szálláshelyeket, Airbnbket) által fizetendő díj aránytalanul magas: egy egyszobás szállás minősítése 60 ezer forint, míg egy több száz szobás hotel esetében az egy szobára jutó díj sokkal alacsonyabb, 151 szoba felett kevesebb, mint 3 ezer forint szobánként.