Már a közbeszerzéskor milliárdokkal drágult a nyíregyházi stadion

  • narancs.hu
  • 2020. december 18.

Gazdaság

Mintegy 3,5 milliárddal drágábban épülhet meg, mint amennyit szántak rá. 

Új stadiont kap a jelenleg az NBII-ben játszó Nyíregyházi Spartacus fociklub is, erre a kormány 10,32 milliárd forintos keretet biztosított korábban, de végül ennél milliárdokkal drágábban fog megépülni - írja az Mfor.hu.

A kivitelezésre most szeptemberben írták ki a közbeszerzési eljárást, mely alapján egy UEFA II-es, fedett nézőtérrel rendelkező, 8150 főférőhelyes, pályafűtéssel és automata öntözőberendezéssel ellátott játéktérrel, körben rekortán futópályával rendelkező létesítmény fog épülni.

A munkára három ajánlat érkezett, de a kiíró állami BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. egyet talált csak érvényesnek - pontosabban a dokumentum szerint a másik két ajánlat bírálatára nem került sor. A munka iránt érdeklődött még a debreceni HUNÉP Építőipari Zrt., valamint a miskolci PEKA BAU 2000 Kft. is, de a nyertes ajánlatot két cég adta be közösen: a Puskás Aréna építésében is résztvevő Épkar Zrt., valamint a nyíregyházi székhelyű Nyír-Wetland Generál Zrt. Velük a szerződéskötési moratórium december 28-i lejárta után szerződhetnek.

A két cég több alvállalkozó bevonásáva nettó 13,7 milliárd forintért kívánják megépíteni az eredetileg 10,32 milliárdosra tervezett stadiont. 

 
A látványterv
http://nyiregyhazaspartacus.hu/
 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.