Nagy Márton: "A hiány csökkenését kihívások terhelik"

  • narancs.hu
  • 2024. december 10.

Gazdaság

Így is lehet mondani, hogy rosszul állunk.

„Az idei évben a hiány csökkenését kihívások terhelik, hiszen a növekedés nem lett akkora, mint gondoltuk” – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a parlament költségvetési bizottságának keddi ülésén. A miniszter Vajda Zoltán bizottsági elnöknek mondta ezt, aki „gazdaságvisszafejlesztési” miniszternek nevezte őt.

A 444.hu felhívja a figyelmet arra, hogy Nagy Márton kijelentése erős eufemizmus: az idei költségvetési törvény szerint 2514 milliárd forint lehetne az államháztartási hiány, végül november végére a hiány 3300 milliárd forintra kúszott fel. Tavaly GDP-arányosan 6,7 százalék volt a deficit, több mint másfélszerese lett a tervekben szereplő 3,9 százaléknak. Idén pedig  3,1 százalékra kellett volna levinni a deficitet, de végül csak 4,5 százalékig sikerült.

A legsúlyosabb mutató azonban a gazdasági növekedésről szól: ez a 2023-as költségvetés elfogadásakor 4 százalékos lett volna, végül –0,7 százalékosra sikeredett.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.