Brüsszel egyelőre nem bántja Orbánt, Simicska viszont igen

  • narancs.hu
  • 2014. szeptember 3.

Hírnarancs

De az igazi háború nem nálunk zajlik. Szerdai adok-kapok.

Több mint 34 milliárd eurónyi támogatásról állapodott meg az Európai Bizottság a magyar kormánnyal, ami a hozzá szükséges önerővel nagyságrendileg 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent a 2014–2020-as időszakban – dicsekedett az MTI-nek Lázár János, aki szerint a megállapodás – amelyet Orbán Viktor kormányfő és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke szeptember 11-én ír alá – frappáns válasz az Európai Bizottság részéről arra is, hogy bizonyos politikai erők Magyarország elleni uniós szankciókat sürgetnek.

Júliusban, jókedvűen

Júliusban, jókedvűen

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

A Népszabadság azonban hozzáteszi, hogy a partnerségi megállapodás nem jelenti a pénzcsapok megnyitását. Sőt. Elfogadása csak egy lépéssel visz közelebb ahhoz, hogy a papíron szereplő tervek valóban meg is valósulhassanak. A bizottság most ugyanis a támogatások elvi kereteit hagyta jóvá, még el kell fogadni az összes operatív programot is – vagyis azokat a részleteket, hogy tulajdonképpen mire és hogyan akarnánk költeni a magyar nemzeti össztermék majd felét kitevő összeget a következő hét évben. Pontosítva: egyáltalán nem bólintott még rá az EU, hogy tényleg az M3-ast és az M6-ost hosszabbítsuk meg a határig a pénzből. Viszont nagy valószínűséggel rá fog – előbb vagy utóbb. (További, mindenki pénztárcáját érintő részletek errefelé.)

Hogy mennyire szabad hinni Lázár Jánosnak, azt a Tarlós–Lázár-bokszmeccs újabb körének értékelésekor már körbejártuk.

Még ennél is izgalmasabb az Orbán–Simicska-bokszmeccs, tényleg, csupa harcias férfiú, öröm nézni, ahogy a pénzünkért verekszenek. Egy pikáns részlet itt, az egész háborúskodás értelmezése a holnapi lapban, bocsi.

De ha véletlenül valakit más is érdekelne Orbán Viktor és kis barátai belügyein kívül, hát történt a világban egy s más. A csütörtökön kezdődő NATO-csúcs előtt Észtországba érkező Barack Obama amerikai elnök azt ígérte, hogy olyan regionális koalíciót akar létrehozni, amivel meggyengítik és megsemmisítik az Iszlám Államot (IS), hogy az többé ne jelenthessen veszélyt Irakra, a régióra és az Egyesült Államokra. „Akik elkövetik azt a hibát, hogy amerikaiakat bántanak, megtanulják majd, hogy nem felejtünk, és messzire érünk el” – írja az Index az NBC Newsra hivatkozva.

Az MTI mindeközben azt írja, hogy Putyin a kelet-ukrajnai térségre vonatkozó „béketervet” hirdetett meg, és arra sürgette mind az ukrán kormányerőket, mind a Moszkva-párti szakadár felkelőket, hogy vessenek véget az előrenyomulásnak. A béke barátja ez a Vlagyimir! Nagyszerű ötletei itt olvashatók.

Olvassanak verseket, ha még bírnak!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."