Hullarablók leszünk, a legpocsékabb nemzet, gyávák gyülekezete a magas kerítések mögött

  • narancs.hu
  • 2015. június 17.

Hírnarancs

Lázár a kormányt alázza, Schiffernek mindenről Izrael jut eszébe, Simicska emberét e-mailben rúgták ki, a kórházban csak fideszes tévét lehet nézni. De minden mai hírt beborít az új vasfüggöny árnya.

Kerítés

A kormány utasította a belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar–szerb határ lezárását egy négy méter magas kerítéssel – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a kormány ülése után. A miniszter közlése szerint 175 kilométer hosszú határszakaszról van szó. A belügyminiszternek jövő szerdáig kell elvégeznie a határ fizikai lezárásával kapcsolatos előkészítési munkákat, amelyekről aznap kell tájékoztatást adnia a kabinetnek.

Tavaly még Orbán Viktor is azt mondta: „Nem akarjuk látni, hogy új falak épülnek Európában.” Különböző fideszes politikusok pedig egészen ma reggelig sorban nevezték elképzelhetetlennek a fizikai határzár megépítését. Most úgy tűnik, az elképzelhetetlen mégis bekövetkezik. És az csak a kisebbik baj vele, hogy a menekültek és a bevándorlók bonyolult problémáit nem oldja meg, csak látszatintézkedéssel tovább növeli a bajt.

Haljatok meg!

Nagyon úgy fest, hogy a kormány nem egyeztetett Szerbiával, amelynek külügyminisztere pár napja a nemzetközi jogba ütközőnek nevezte az intézkedést, így valószínűleg velük is komoly konfliktusaink lesznek, aminek nyilván a vajdasági magyarok isszák meg a levét.

A magyar vasfüggöny a környező országok felé tereli a menekültek egy részét, akik kerülőúton ugyanúgy eljuthatnak Magyarországra, de ez a kitérő a fogadó országoknak és a menekülteknek is csak bajt okoz. A délkelet-európai határzárak pedig Olaszország és a Földközi-tenger felé terelik a menekülteket, ami sokuknak a fulladásos halált jelenti.

Nem állítja meg őket

A vasfüggöny ugyanakkor az eddigi tapasztalatok szerint nem állítja meg a menekülteket. „Fal ide vagy oda, aki menedékkérelemmel jön Magyarországra, azt be kell engedni, hozzáférést kell neki biztosítani az ország területéhez, és le kell folytatni a menekültügyi eljárást – mondta az Indexnek Gyulai Gábor, a Helsinki Bizottság menekültprogramjának vezetője. – Mindegy, hogy van papírja, vagy nincs. Mindegy, milyen nyelven adja be a kérelmet. Ha egy külföldi felmászik a falra, és azt mondja, menedéket kér, onnantól kezdve Magyarországnak minden nemzetközi kötelezettségét be kell tartania.”

Arról nem is beszélve, hogy számos módon kijátszható egy fizikai határzár – kivéve, ha olyan drágát építünk, hogy belerokkanunk.

Csak akkor hatásos, ha gyilkolunk

A három európai példa – a spanyol, a bolgár és a görög határzár – azt mutatja, hogy a menekültek elleni kerítések kéz a kézben járnak a hatóságok fizikai agressziójával, a jogtalan kitoloncolásokkal, az Európán belül elképzelhetetlen, embertelen bánásmóddal, amely számtalan esetben halálos kimenetelű. Ennek lehet némi visszatartó ereje, de egyrészt egy egész államszervezet lealjasodását jelenti, a nemzetközi egyezmények és az emberi jogok megsértését, másrészt pedig még így is legfeljebb mérsékli a menekültek beáramlását. Mert aki az életéért küzd, az átjön a szögesdróton is.

Szíriai menekültek Törökországban

Szíriai menekültek Törökországban

Fotó: MTI/AP

A nap egyéb hírei címszavakban:

– Lázár János kis őszödi beszédéből újabb részletek szivárogtak ki, ezekben a futamokban is a kormányzat tehetetlenségét és korruptságát ostorozza – majdnem ezekkel a szavakkal. (Berkecz Balázs)

– Magyarország egy főre jutó GDP-je (holtversenyben) az ötödik legalacsonyabb az Európai Unióban – derül ki az Eurostat tegnapi jelentéséből. (Portfolio)

– Felmondtak az MVM Simicska Lajoshoz köthető elnök-vezérigazgatójának, méghozzá roppant elegáns módon: e-mailben. (hvg.hu)

– A Médiajogfigyelő posztolta ki ezt a fotót, ami arról tanúskodik, hogy a balatonfüredi szívkórházban csak az állami propagandát szabad nézniük a betegeknek. Miért, a kaja talán jobb?

false

– Schiffer Andrásnak mindenről ugyanaz jut eszébe. Hétfőn felzárkózott a Jobbik mellé a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kötelező holokausztoktatása elleni harcban, jó, nyilván egészen más színvonalon és háttérrel, de az még Vona Gábornak is tiszteletére vált volna, ahogy Izraeltől féltette a magyarok szuverenitását egy egyetemi kurzus miatt. Olvassák el a jobbikos pártlap lelkesült beszámolóját! A magyar vasfüggönyre pedig ezt bírta reagálni a Facebookon: „Tessék mondani, a szerb határra emelt szögesdrót mennyiben fog különbözni a palesztinokat gettóba záró izraeli faltól?”

– Havi 89 millió forintba kerül Orbán 99 helyettes államtitkára. (Narancs)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”