Merkel teljesen kiakadt a demokráciáról hadováló Orbánon

  • narancs.hu
  • 2015. február 2.

Hírnarancs

Remek mulatság volt a német kancellár mai látogatása, röviden el is meséljük, hogy volt ez az egész! Koszovói albánok Győrnél, Robbie Williams a Szigeten. Hétfői híreink.

Nem is szaporítanánk, úgyis az Orbán–Merkel-találkozó volt a mai nap sztárja, erről kell írni, nincs mese!

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Ismétlés helyett mi most arra vállalkozunk, hogy a legfontosabb információkat stb. címszavakba összegyűjtsük a mai találkozóról (melyekhez linkeket is mellékelünk ismeretelmélyítés céljából):

–         minden azzal kezdődött, hogy délelőtt a TEK betiltott egy korábban már engedélyezett tüntetést

–         Merkelt egyébként gyorsan megtalálták a tüntetők, akik külön molinóval is készültek

–         Budapest belvárosában mindenhol voltak lezárások

–         a metró nem is állt meg jó ideig a Kossuth téren

–         egy protokollszakértő szerint Orbán már az elején elszúrta Angela Merkel köszöntését, mivel kezet csókolt, és ezzel a német kancellár női voltát hangsúlyozta a pozíciója helyett

–         aztán AM és OV zárt ajtók mögött tárgyalt

–         majd közös sajtótájékoztatón álltak a média elé

–         a sajtótájékoztató sokkal keményebbre sikerült, mint ahogy várni lehetett

–         ez pedig Angela Merkelnek volt köszönhető, akitől a német sajtó kemény kritikát várt

–         ez részben teljesült is

–         a német kancellár ugyanis külön szót emelt a gyakran változó magyar törvényi környezet ellen, és megemlítette értékként a magyar civil társadalmat és annak munkáját

false

 

Fotó: Németh Dániel

–         Merkel ráadásul sokkal inkább egy Európa felé fókuszáló energiapolitikát támogatna

–         ám Orbán folyton az oroszokkal jött

–         Merkel azt is kijelentette egy kérdésre, hogy ő személy szerint nem tud az illiberális demokrácia kifejezéssel mit kezdeni

–         és hát amit erre mondott Orbán, az Merkelből egy még nyilván sokat idézett arcot váltott ki, nézzék csak meg itt

–         a sajtótájékoztatón magyar részről csak az MTVA kérdezhetett

–         Merkel ezután az Andrássy Egyetemre ment, ahol kérdezni is lehetett tőle. Ha ez érdekli, kattintson ide

–         volt egy kisebb tüntetés is Merkel látogatása során, erről szóló tudósításunkat itt olvashatja

–         összességében elmondható: nem történt semmi forradalmi, de azért nem is a diplomáciai udvariaskodás jellemezte Merkel látogatását, sokkal inkább egy határozott, jelzésértékű fellépés

–         amitől itthon persze még nem fog változni semmi sem

Más. Legutolsó sajtóértesülések szerint mintegy 250 koszovói albánt szállítottak le a Bécsbe tartó Railjetről Győrben, hétfő délelőtt. A Kisalföld úgy tudja, hogy az érintetteknek, akik közt nagyon sok a gyerek, volt érvényes jegyük Bécsig, igaz, iratokat nem tudtak felmutatni.

Gyász: elhunyt Bitskey Tibor, a Nemzet Színésze. A Blikk azt írta: Bitskey rövid betegség után hunyt el.

Az idei Sziget mínusz egyedik napján Robbie Williams fog fellépni. Örüljön, akinek ez számít valamit.

Figyelmébe ajánljuk