Orbán nem állhatja a kritikát

  • narancs.hu
  • 2015. január 30.

Hírnarancs

Miniszterelnökünk egyszerre várja Merkelt, Putyint és csőből a földgázt, de előbb az influenza jön és a mediterrán peremciklonok – hírek a ciklon szeméből.

Orbán és Merkel

Ezúttal sem kellett csalódniuk azoknak, akik kiéhezve, újdonságot szomjúhozva várják miniszterelnökünk kéthetente esedékes rádióinterjúját. A Kossuth 180 perc című műsorában elhangzott interjú stilárisan is bravúros, hízelgésbe csomagolt gőgparádéval kezdődik: Orbán szerint is nincs problémás terület a magyar–német kétoldalú együttműködésben, a kapcsolatrendszer adatai pedig fantasztikusak. A két ország, a két nép között régi, tartós barátság, stratégiai együttműködés áll fenn, ami már csak azért is nagyszerű, mivel Németország az Európai Unió legsikeresebb országa, ráadásul Angela Merkel „sziszifuszi munkát végez” azért, hogy az orosz–ukrán konfliktus Európának kedvező módon oldódjon meg, s hogy egyben tartsa Európát. Az viszont fel sem vetődik Orbánban, hogy bárki egy rossz szót szólna rezsimjéről: arra a kérdésre, hogy számít-e a hétfőn érkező Merkeltől kritikára, miniszterelnökünk egy másik kérdéssel válaszolt: „Hogyan fordulhatna az elő, hogy bármely ország, amely egy közösséghez tartozik, kritizálja a másikat?” „Azért, mert valaki nagy, a lehetőség nem adatik meg. Az hogy nézne ki, ha mi (…) egy országra nézve kritikai megjegyzéseket tennénk?” Amúgy ez utóbbiban kivételesen igaza is van. Orbán szerint a németek eurázsiai gazdasági együttműködési terve a legjobb idea, amelyet Magyarország számára ki lehet agyalni. Ez megoldaná a problémáinkat, sőt a korábbi helyzetnél is szélesebb távlatokat nyitna előttünk. Hozzátette azt is: Magyarország kapu lehet a kelet-nyugati viszonyban – azt meg mi tennénk hozzá: lábtörlő lesz az inkább, mintsem kapu.

false

A gazda szólít

Persze nem csak Merkel érkezik, de Putyin is, s a mi derék Renfieldünknek ehhez is akadt megjegyzése: bízik benne, hogy az orosz elnök február 17-i budapesti látogatása alatt tető alá tudja hozni a hosszú távú gázszállítással kapcsolatos megállapodást, elvégre idén lejár az a hosszú távú gázszállítási szerződés, amelyet korábban az oroszokkal kötött Magyarország. Ma még nincs biztosítva a magyar gazdaság működéséhez szükséges energia 2015 után, és ma nincs biztosítva a háztartások gázellátása sem 2015 után – riogat Orbán, nyilván annak tudatában, hogy már a zsebében érzi a megoldás kulcsát. „Ezt a kérdést kell nekem megoldanom” – közli magabiztosan, érzékeltetve, hogy a Putyin-látogatás előkészítésének keretében folynak erről a szakértői egyeztetések, a többi nyilván már csak egy tollvonás. Az Oroszországgal szembeni szankciók kapcsán, már csak a vendég kedvében is járva, le kell szögeznie: azok éles ellentétben állnak Magyarország érdekeivel. Ám persze Magyarország – s itt libben elő a függöny mögül a kettős lojalitás által satuba szorított, vívódó státusférfi, az új erdélyi fejedelem – tagja az Európai Uniónak, az egységes fellépés pedig érték, és az európai egység fenntartása segíti a konfliktus megoldását, ezért Magyarország ez idáig alárendelte a saját érdekeit a közös európai álláspontnak. Ámen.

false

Bevándorlók bére

Csalódtunk volna Orbánban, ha nem veszi elő új keletű vesszőparipáját – megszoktuk már tőle, hogyha egy égbekiáltó baromság kicsúszik a torkán, akkor azt utóbb saját kezűleg vési márványba. Barátkozzunk meg tehát az új orbáni kánonnal: tömegével érkeznek Magyarországra olyan emberek, akik nyilvánvalóan nem menekültek, nem üldözik őket otthon, csupán a megélhetés reményében jönnek hozzánk, Magyarországon azonban a kedvezőbb elbírálásért politikai üldözöttnek nyilvánítják magukat – szuggerálná belénk, miközben nyilvánvalóan fogalma sincs róla, mi zajlik a menekülteket termelő régiókban. (Közel- és Közép-Kelet, Afrika…) Látszólag magának mond ellent, mikor megjegyezi: ezek az emberek nagyon gyakran tovább is állnak innen. A párizsi merényletek után azonban – folytatja az öntörvényű mantrát – azok az országok, ahová Magyarországról mennek a megélhetési bevándorlók, szigorítani fogják a szabályaikat, így itt fognak rekedni, ám, s itt szó szerint idéznénk: „ezt nem akarom, és szerintem a magyarok többsége sem akarja”. Sőt: „Mi nem akarunk a megélhetési bevándorlók célországa lenni.” A miniszterelnök új európai bevándorláspolitikát szorgalmazott (ennek nyilván az lenne a lényege, hogy senki ne fogadjon be senkit), megismételve: szerinte nincs értelmes érv amellett, hogy miért kellene beengedni az országba más kultúrából, civilizációból érkező emberek tömegeit, akik kizárólag a megélhetésért jönnek ide.

Mutatja botja: Jobbra gyalogló!

Egy pillanatra sem kiesve a mrożeki hangulatból, idéznénk a bíróság által is törvénysértéssel vádolt (cikkünk erről ittrendőrségünk, konkrétan az ORFK tegnapi ingerült hangú közleményét: „Magyarország rendőrsége kategorikusan visszautasítja az Ökotárs Alapítvány 2015. január 29-én 12 óra 53 perckor az Országos Sajtószolgálat útján közzétett közleményét, amelyben politikai nyomásra történő eljárásnak minősíti a 2014. december 19-éig ellene folytatott nyomozás keretében végzett házkutatást és lefoglalást. Az Országos Rendőr-főkapitányság leszögezi: feladatait a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény előírásainak mindenben megfelelően, pártbefolyástól mentesen látja el.” Ha ez így van, akkor tökéletesen sikerült interiorizálni, bensővé tenni a kívülről jövő eljárást. Apropó: azt eddig nem is tudtuk, hogy nem is konkrét személyek, hanem úgy en bloc az alapítvány ellen folyik a nyomozás. (Köszönet a hvg.hu-nak a találatért.)

false

 

Fotó: Reviczky Zsolt

 

Egy zsák krumpli

Félpályás útlezárásokat tart szerte az országban a Magyar Szocialista Párt péntek délután: az M3–M0-s csomópontnál, illetve Kecskeméten, Győrben, Nyíregyházán, Debrecenben, Székesfehérváron, Tatabányán, illetve Szombathelyen lassítják a forgalmat a szocialista politikusok és aktivisták. Hozzátennénk: vállvetve a közlekedést amúgy is változatos csapadékformákkal lassító természettel. Kár, hogy még az Indexnek nyilatkozó aktivistáik is megkésettnek és okafogyottnak tartják a demonstrációt, tekintve, hogy közben a kormányzat a tiltakozások hatására már meghátrált, és több ponton is nagy kedvezményeket adott az autósoknak – így az MSZP olyan gyorsforgalmi utaknál is demonstrál, melyeket közben ingyenessé nyilvánítottak. A pártra amúgy is rájár a rúd: a hvg.hu híre szerint a helyi választási bizottság megsemmisítette az egyik egyéni önkormányzati képviselői körzetben még múlt vasárnap tartott és a szocialista jelölt győzelmével végződött szavazás eredményét. A vádak szerint a párt aktivistái egy zsák burgonya vagy kétezer forint felajánlásával szavazatokat vásároltak – az MSZP természetesen fellebbez.

false

Terjedő ragály

Az influenzajárvány miatt csütörtökön újabb hat egészségügyi intézményben rendeltek el látogatási tilalmat. Az Országos Epidemiológiai Központ szerdai jelentése szerint háromszorosára nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. A múlt héten 47 600 ember fordult orvoshoz, ami jóval több, mint az előző heti 16 400. A heti összegzés szerint a leggyakrabban az óvodás és az általános iskolás korú gyermekek betegedtek meg. Ráadásul a szakemberek figyelmeztetnek arra is: vírusfertőzés lévén, a betegség ellen nem segít az önkényesen beszedett antibiotikum. A tisztiorvosi szolgálat nem fukarkodik a nehezen betartható javaslatokkal sem. Tanácsos mellőzni az egyébként szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszilkodás), amelyek szintén növelik a fertőzés kockázatát, s ha módjuk van rá, tartsanak embertársaiktól nagyobb szociális távolságot: legalább egyméternyit!

Az ÁNTSZ  oldalán elolvasható az egyre bővülő lista azon nem látogatható kórházakról, ahová csak akkor juthatunk be, ha vagy mentővel visznek, vagy ha vesztünkre ott dolgozunk.

Hatvan százalékban hatásos

Hatvan százalékban hatásos

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Felettünk a ciklon szeme

Egy mediterrán peremciklon tartózkodik felettünk, s mint e heti, frissített prognózisunkból is kiderül, a hétvége is változatosan alakul. A fagyos, közben csapadékos (ebből kitalálhatóan inkább már havas) éjszaka után szombaton az ország nagyobb részén abbamarad a havazás, a havas eső – de csak azért, hogy vasárnap újrakezdje, továbbra is vegyes kivitelben. És jövő héten ismét telivér téli időnk lesz!

Figyelmébe ajánljuk