Orbán Viktor gyűlöletkonzultációja Magyarország nagy sikertörténete – De miért hallgat Wass Albert?

  • narancs.hu
  • 2015. június 7.

Hírnarancs

Bevándorlók, bevándorlók, bevándorlók meg a kultúra sokszínűsége. Itt még Wass Albertnek is elakad a szava. Nagy a meleg, langyosak a hírek.

Bevándorló, takarodj!

Dübörög a nemzeti konzultáció, mit dübörög, mintha nem is lenne más. Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a visszaküldött kérdőívek száma meghaladta a 400 ezret, és már több mint 200 ezret feldolgoztak. Na és mi következik ebből? Hát az – így Kovács –, hogy „a magyar emberek úgy vélik, a jelenlegi szabályozás nem elég határozott, és nem kínál valós megoldást a problémára. A többség határozottabb, keményebb fellépést vár Magyarországtól és az Európai Uniótól a bevándorlás ügyében”. A sajttájon Kovács mellett régi kedvencünk, Pósán László is felbukkant, ő volt a „nép szava”, és azt mondta, hogy „a debreceniek türelmetlenül várták a kérdőíveket. Az emberek mélységesen egyetértettek azzal, amit a magyar kormány is megfogalmazott, hogy Magyarország szeretné a kérdést saját maga kezelni”. Persze Pósánnak nem csak az volt a dolga, hogy a menekültekbe belerúgjon. „A debreceniek fel vannak háborodva a baloldal álláspontján, véleményük szerint ők ebben a kérdésben nem a magyar emberek oldalán állnak” – mondta.

Ha nincs jobb dolguk, itt meg is nézhetik a fergeteges duó műsorát.

Balog Zoltán, a rímfaragó

Talán megéljük azt is, hogy az Emmi-miniszter saját verseskötettel jelentkezik, most azonban még csak a Kovács–Pósán-tandem produkciójára rímelő kis műsorszámmal szolgált. „Azt szeretnénk, ha Magyarország békésebb, együttműködőbb hely lenne, ahol a többségi magyarok és a nemzetiségek nem egymás kárára, hanem egymás javára élnének” – mondta a miniszter úr szombaton, Pécsett. Igaz, nem a fergeteges nemzeti konzultáció kapcsán, hanem a „Színezd át!” kampány keretében, ahol Balog szerint azt akarják megmutatni a gyermekeknek, hogy „a nemzetiségi kultúra gazdagít bennünket, akinek tehát kettős identitása van, egyáltalán nem szegényebb”. A Fidesz.hu tudósítása szerint „Balog Zoltán örömének adott hangot, hogy egyre többen vállalják identitásukat, és számos neves művész, sportoló, közéleti szereplő kapcsolódik be a kampányba”. Ahogy Kovácsnak, Balognak is akadt untermannja, méghozzá Őri László, Pécs fideszes alpolgármestere. Ilyet szólt: „Abban bízunk, hogy Pécsett a magyarok és cigányok együtt lehetnek sikeresek.”

Színezés előtt, alatt vagy után?

Sherlock Holmes megmászta az óriásplakátot

Miközben a magyar emberek „mélységesen egyetértenek azzal, amit a magyar kormány is megfogalmazott” bevándorlásügyben, és nemcsak megfogalmazott, hanem ki is plakátozott, sajnos vannak olyan renitensek, akiknek ez mit sem számít. Megrongálják a drága pénzükön elkészített remek plakátokat, emiatt lesz igazán nagy nyüzsgés a zöldhatáron! Hál’ istennek (Orbán Viktornak, Pintér Sándornak stb.), a rendőrség máris nagy erővel nyomoz a garázda bitangok kézre kerítésének ügyében. Ahogy a Népszabadság fotóriportere, Veres Viktor kiszúrta, a Dagály strand közelében megrongált plakát esetében szabályos helyszíni szemlét tartottak a detektívek. Közben az Index arról számolt be, hogy „vasárnap hajnalban a rendőrség hat embert állított elő Budapesten a kormány legújabb, idegenellenesnek tartott nemzeti konzultációs plakátjainak megrongálása, hivatalosan 50 ezer forintot nem meghaladó kárértékű szabálysértés miatt. Információink szerint vasárnap kora reggel még két fiatalt bent tartottak a zuglói kapitányságon, de azóta őket is elengedték”. Ez aztán a nagylelkűség!

false

Wass Albert megkukult

A Népszabadságban olvashattunk az egri Wass Albert-szobor avatásáról, ami nem a legtökéletesebben sikerült. A szoborba ugyanis számítógépet szereltek, amelynek „közeledésérzékelője” érzi, ha valaki nagyjából másfél méterre megközelíti, aktivizálódik, és megszólal: „Melyik versemet szeretné hallani?” Na, ez az, ami meg se mukkant. Ám úgy tűnik, a kis malőr nem zavarta az egybegyűlteket, és jól felavatták Gábor Emese művét, akinek ez már az ötödik Wass Albert-szobra. Vajon mikor váltja ki a kisiparos-engedélyt? Akkor fröccsöntöttet is árulhatna – közületeknek diszkontáron.

Apu, hogy megy be?

Megszólalt Blatter lánya a FIFA-botrányban. A 444.hu-n arról írnak, hogy Corinne Blatter-Andenmatten szerint apja összeesküvés áldozata lett, a cselszövő ki lenne más, mint Michel Platini, az UEFA elnöke. Hogy ez nem csak afféle konyhai konteó, jól mutatja, hogy a Blatter lány nem akárki, hiszen „apja vezető tanácsadói tisztségét is ellátja”. Ezek után mit finnyáskodunk mi Polt Péter feleségének mesés jövedelmével kapcsolatban?

Figyelmébe ajánljuk

Miért kell Trumpnak Grönland?

Trump Grönland átvételére vonatkozó ajánlata korántsem csupán egy nevetséges opció, a sziget kapcsán ugyanis világosan láthatóak a tulajdonosának járó stratégiai, gazdasági és geopolitikai előnyök.