Szüret 2024/33.

  • Narancs
  • 2024. augusztus 14.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Ez az elmúlt két-két és fél hét számos tapasztalattal és tanulsággal vértezett fel minket. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom.

Szijjártó Péter Facebook-bejegyzéséből

LOBBI     MEGELÉGEDÉSSEL     SZŰZFÖLDJÉRE     NAGYSÁG

Nagy István hangsúlyozta, a borásztársadalmon belüli partnerségre a jövőben is szükség lesz, mert összeurópai, de inkább világszinten strukturális válság jelei láthatók. Csökken a fogyasztás, és a terei is szűkülnek, az alkoholellenes lobbi nagyon erős.

Az Agrárminisztérium Sajtóiroda közleményéből

Ferencz Orsolya a diákok részvételével zajlott bajai rakéta- és űreszközépítő tábor zárónapján kiemelte, a magyar űrkutatás az elmúlt hat évben – amióta a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálja –, „rakétasebességgel kezdett emelkedni”. Ennek egyik jele, hogy már a tizenéves korosztály is egyre több lehetőséget kap arra, hogy önállóan építhessen rakétákat – tette hozzá.

MTI

Ismernünk kell a múltat ahhoz, hogy felnőhessünk a jövőhöz, különösen az ilyen, világot formáló időkben – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára. (…) Illés Boglárka a 19. Kurultáj hagyományőrző rendezvény megnyitóján kiemelte: múltra vetett pillantás nélkül a jelenben elveszünk, a jövőt pedig aligha tudjuk megérteni. Márpedig „egy új világrend szűzföldjére” csak akkor tudunk bátran lépni, ha a múlt szilárd talaján állunk, mert az jelenti az elrugaszkodási pontot. „A múlt nem alattunk, hanem mögöttünk van” – fogalmazott az államtitkár.

MTI

Az országépítéshez erős alapokra van szükség – mondta a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár. (…) Nagy János a Kaposvári Mustármag Református Bölcsőde átadásakor hangsúlyozta, hogy naggyá tenni Magyarországot vagy Somogyországot, éppen ellentétes azzal, amit a kordivat diktál. (…) „Az igazi nagyság ott kezdődik, hogy bátran meg merjük mutatni és át tudjuk élni, kik is vagyunk, meg tudjuk mondani, hogy ki a fiú és ki a lány (…) és igen, meg tudjuk mondani, hogy bár mindent szabad, de nem minden használ” – tette hozzá.

MTI

A magyaroknak a nemzetépítés mellett irányt kell mutatniuk a világnak is – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára (…) a XI. Kárpát-Haza Kulturális és Gazdasági Konferencián. Závogyán Magdolna (…) arról beszélt, nagyon fontos, hogy az emberek hogyan gondolkodnak a kultúráról, arról, hogy „mi is a mi dolgunk a világban mint egyén, mint család, mint közösség vagy mint nemzet”. A kultúra azon anyagi és szellemi javak összessége, amelyet az emberiség, a magyarság a történelme folyamán felhalmozott – emelte ki, hozzátéve, hogy a magyar kultúra gyönyörű, sokszínű, és „talán ez ad nekünk gyökeret és kapaszkodót ahhoz, hogy túléljük az ilyen vészterhes időszakokat is”.

MTI

Nőket véresre verő férfi bokszolók, fekáliás Szajna, LMBTQ-propaganda – a párizsi volt minden idők egyik legbotrányosabb olimpiája

Cím az Origo.hu-n

„Az univerzum nyüzsög az élettől. (…) A Man in Black-film csak a jéghegy csúcsa… Az nem kitalált bolondozás, az maga a valóság. (…) Attól, hogy mi az 5 érzékszervünkkel mennyit tudunk felfogni ebből, és mennyit hagynak felfogni nekünk ebből… Az élet végtelen. A létezés végtelen” – magyarázta az EDDA frontembere, aki azt is elmesélte, hogy amikor az ufók először elvitték, még csak tini volt. „Százakat, ezreket vittek el, visznek el, meg hoznak” – hangsúlyozta Pataky, aki szerint az nagy gőgre vall, ha azt gondoljuk, egyedül vagyunk az univerzumban.

Blikk.hu

Mint sokak számára emlékezetes, a színjátszó csoport 2023 tavaszán uszódi, főleg iskolás és óvodás korú gyermekek szülőiből alakult. Az amatőr színtársulat az immár a klasszikusok közé sorolható Indul a bakterház című népi színjátékot mutatta be.

Baon.hu

Nők és buli: erről szól Magyar Péter minden napja

Cím a Magyar Nemzet online-on

Különbség csak eredményben volt, játékban abszolút nem. Sőt! Ha a helyzeteket nézzük, nekünk jóval több volt, mint az Újpestnek. Ők berúgták ezeket, mi nem. (…) Nincs gond, megyünk tovább, nyakunkon a következő mérkőzés.

Pető Tamás, a Fehérvár FC vezetőedzője az Újpest elleni 4:1-es vereség után a Nemzeti Sportnak

A napokban a kastély építtetőjének, gróf Csáky Albinnak az ükunokája látogatott el Amerikából egykori felmenői volt otthonába. (…) Nagy érdeklődéssel szemlélték meg a Körösvölgyi Látogatóközpontban megnyílt, kastélytörténeti időszaki kiállítást, és természetesen körbesétáltak a Körösvölgyi Állatpark több száz Kárpát-medencei állatfaja között. A gyermekek a város jelképének számító gímszarvast nagy lelkesedéssel etették meg. (…) A család jóleső megelégedéssel nyugtázta, milyen nagyszerű közcélokat szolgál napjainkban őseik 1949-ben államosított egykori otthona.

Beol.hu

Neked ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

A kék ég felettünk

Jobb hangversenyt elképzelni sem tudtunk volna Kurtág György 100. születésnapján: a koncert nemcsak muzsikusokat, hanem mindenféle jelességeket és a széles közönséget is a Müpába vonzotta, megközelíthetővé tette Kurtág György életművét, miközben miniatűröket és nagyobb műveket, a pianínótól a nagyzenekarig mindent felsorakoztatott. Meg egy világsztárt.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.