Szüret 2025/44.

  • Narancs
  • 2025. október 29.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

A közös éneklés fontos, a közös éneklés kinyitja a szíveket, csak elszoktunk tőle, mert, ugye, kevesen járunk templomba, az segítene, meg, ugye, sorkatonaság sincsen.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában

BEVALLOTTA     TŰPONTOS     SZÁMÍT     EMBERI

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy „Donald Tusk – aki leépítette a demokráciát Lengyelországban – bevallotta, hogy ő írja a magyarországi brüsszelita ellenzék győzelmi tervét”.

MTI

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a forradalom és szabadságharc üzenete az, hogy a szabadságért tenni kell. (…) Koncz Zsófia hangsúlyozta, a szuverenitáshoz és a szabadsághoz az egyik legfontosabb dolog a béke és a békesség. Emiatt kell megőrizni azt, hogy Magyarország és benne Tiszalúc is a béke és a szabadság helye legyen – tette hozzá.

MTI

„Az összefogás nemzetünk legnagyobb erőforrása. 1848-ban, majd 1956-ban is bebizonyosodott, hogy csak az egységes nemzet képes nagy tetteket véghez vinni, megőrizni kultúráját és nyelvét a legnehezebb körülmények között is” – fogalmazott a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Londonban. (…) Az Egyesült Királyságban élő magyarok, csakúgy, mint a diaszpóra vagy a Kárpát-medence bármely magyar közössége, ahogy az elmúlt másfél évtizedben mindvégig, úgy a jövőben is partnerként számíthat a magyar kormányra. (…) Nem hagyjuk elveszni azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt 15 évben közösen sikerült megvalósítanunk

Nacsa Lőrinc október 23-i beszédéből; MTI

A mesterséges intelligencia segítségével valaki megszólaltatta a Szomszédok című magyar sorozat szereplőit Magyar Péter és a Tisza Párt sanyargató adóemelési, nyugdíjadóztatási és egyéb terveiről. Mutatunk pár példát:

Lenke néni: Ha kormányra kerül ez a Magyar Péter, úgy megadóztatja a nyugdíjakat, hogy én is lophatom a kefirt a Közértből.

Sümeghy: A Tisza kimondta, hogy megszünteti a rezsicsökkentést, így majd vagy eszem, vagy a távfűtést fizetem!

Julcsi: Azt mondta, beenged majd minden migránst, így én a buszról sem merek majd leszállni a lakótelepen!

(…) De mások is megszólalnak a videóban, amely amellett, hogy vicces, sajnos tűpontos képet ad arról, hogyan szenvednének a magyar emberek, ha a Tisza kormányra kerülne, és valóra tudná váltani a rémisztő terveit.

Bors online

…a tiszás propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot. Igenis számít, hogy a Kossuth teret és az Alkotmány utcát is meg tudta tölteni a Békemenet. Nem véletlen a pánik a Tiszában, nem véletlen bizonygatja folyamatosan ennek ellenkezőjét Magyar Péter – tette hozzá.

Deák Dániel Facebook-bejegyzését idézi a Magyar Nemzet

Novák Irén felidézte, hogy az elmúlt időszakban a kulturális stratégiai döntéseket leginkább két szempont határozta meg: a nemzetben való gondolkodás és a regionalitás elve, vagyis az, hogy elvigyék az emberek lakóhelyére gazdag kulturális örökségünket és kincseinket.

MTI

Már vetítik a hazai mozikban az Ember maradj – Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilmet, mely Kovács Ákos életútját mutatja be – hangzott el az M1 aktuális csatornán szerdán. A zenész szerint a filmben egy küzdelmes alkotói sors bemutatásán keresztül egy egész korszakba láthat bele a néző. A műsorban Kovács Ákos elmondta, hogy folyamatosan járja az országot a filmmel, és a közönségtalálkozós vetítéseken azt lehet tapasztalni, hogy nagyon nagy az érdeklődés az alkotás iránt, mivel a filmből a nézők „egy emberi hangot” hallanak.

MTI

Kiről kapja a nevét a mohácsi Duna-híd? A névválasztás kérdésében Hargitai János úgy véli, nem lehet kétség: a híd II. Lajos király nevét kell, hogy viselje, így méltó emléket állíthatna annak az uralkodónak, aki a mohácsi csatában 1526. augusztus 29-én életét vesztette. Éppen ezért az országgyűlési képviselő szerint „II. Lajos király-híd” elnevezés nem csupán történelmi gesztus lenne, hanem felidézné Mohács tragikus, de identitásképző múltját, és egyben közép-európai szimbólumként is értelmezhető, „hiszen II. Lajos cseh és magyar király volt, azaz az összefogás, a kulturális közelség és a határon átívelő együttműködés jelképe”.

Baon.hu

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.