Eljött a hideg tél ideje

A hétfőn még esőnek mutatkozó csapadék keddre mind többfelé átvált havazásra – idén már november végén elkezdődik a tél első fejezete.

A sokáig tartó szárazság után felüdülés volt a múlt heti esős időszak, még ha az ezzel járó szürkeség sokak számára nyomasztóan is hatott. A hétvégére fölénk kanyarodó és még e hét elején is felettünk tanyázó mediterrán ciklonból is bőséggel kap csapadékot az egész ország. Ennek hátoldalán azután keddre megérkezik a hideg levegő is – téli hideg lesz a hét nagy részén, átmenetileg (kedden-szerdán) még nedves-havas, később száraz kivitelben. Még aligha lehet pontosan megmondani, mikor és hol várható komolyabb havazás és hogy mennyi marad meg a kicsit későbbre várt fehér csapadékból. Annyi biztos, hogy a hegyekben várható több megmaradó hó és bármennyi is essen, a hét elején még igen élénk északi szél hordani fogja. Szerdán napközben azután nyugalomba jut a beáramlott, idővel mind szárazabb hideg levegő, többfelé a nap is kisüthet: ebből pedig igen visszafogott (leginkább 0 fok körüli) csúcshőmérsékletek és az erős, zavartalan kisugárzás miatt hideg éjszakák következnek – a behavazott térségekben különösen zord idő várható. Az első, már a kalendárium szerint is téli hétvége időjárása tekintetében még akad némi bizonytalanság – annyi azért valószínűnek tűnik, hogy a magasban már ekkor melegedés kezdődik, de a felszínen majd csak a jövő hét elején lesz érzékelhető az enyhülés, itt lenn még szombaton és vasárnap is marad a hideg, némileg már felhősebb, bár még száraz téli idő, de a változás szó szerinti előszeleként a légáramlás iránya ekkor már délkeletire fordul.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Eső, majd hó

Hétfő: Borult, az ország nagy részén egész nap esős idő lesz. Többnyire még 4 és 10 fok felett alakulnak a maximumok, de például északkeleten kora délután már csökken a hőmérséklet (3-4 fokra). Nyugaton, északon, de az Észak-Alföldön is élénk, északi illetve északkeleti szél fog fújni (Délen inkább mérsékelt nyugatias szél várható).  Éjszaka, továbbra is zömmel csapadékos időben -1, +4 fokig hűlünk: a lehűlés miatt egyre inkább a vegyes csapadékformák, nyugaton és északon sokfelé a havazás fog dominálni. Délen viszont éjfél után mind nagyobb területen szűnik a csapadék. Többnyire élénk északias szél fog fújni, hajnalra a középső országrészben már sokat gyengül az ereje.

Kedd: Napközben elsősorban az ország nyugati, északi felén és északkeleten, az Észak-Alföldön még sokfelé eshet vegyes halmazállapotú csapadék (az eső, havas eső kezdetben főleg a hegyekben, majd síkvidéken is havazásba vált), de az ország déli részén már többnyire eláll. Főleg az ország keleti és nyugati harmadán lesz élénk, néhol erős az északias szél – de például a főváros környékén és a középső országrészben ennél jóval visszafogottabb légmozgást tapasztalnak. Napközben semmit sem melegszik reggelhez képest, azaz már csak -1, +3 fokot mérhetünk: északkeleten és az Észak-Dunántúlon néhol már egész nap fagyni fog, még viszonylag délen lesz kissé melegebb. Éjszaka még mindig többfelé várható havazás. Reggelre már -4, +1 fokig hűlünk – a délkeleti régió kivételével többnyire mindenhol fagyni fog. Többnyire mindenhol élénk, északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon néha erősebb lökésekkel kísért északi szél fog fújni, ami hordja a havat is (már, ahol akad belőle)!

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Szerda: Zömmel már napos idő lesz, a nap első felében a felhősebb délen még számolhatunk gyenge havazással, majd délutánra ott is eláll. Délutánra is csupán -1, +4 fokig melegszünk. Délutánig még zömmel igen élénk északi, északkeleti szél fog fújni, de naplementétől a keleti országrész kivételével sokat gyengül az ereje. Éjszaka már aligha fog esni, sőt mindenhol kiderül, hajnalra még erőteljesebben, egészen -11, -2 fokig hűl a levegő (a legkevésbé délkeleten, ahol viszont kissé megnövekszik a felhőzet). Keleten és a középső országrészben még élénk marad az északkeleti szél, északnyugaton a gyenge légmozgás miatt néhol zúzmarás köd is képződhet.

Csütörtök: Nyugaton zömmel derengősen napos, a Dunától keletre felhősebb, néhol ködös idő lesz, az Alföldön (főleg a Tiszántúlon) gyenge havazás is kialakulhat. Napközben is csak -3, +2 fokos maximumokkal számolhatunk – még délkeleten lesz a legmelegebb. Az ország északi felén illetve a középső részén mérsékelt, néha kissé megélénkülő északkeleti-keleti szél fog fújni. Éjszaka már sehol sem fog havazni, hajnalra többnyire -10, -4 fokig hűlünk – ezen belül talán a Dunántúlon lesz kevésbé hideg. A határozottabb (nyugaton délkeleti, északkeleten inkább északkeleti irányú) szélben már kevesebb helyen képződik köd.

Péntek: Többfelé is kisüthet a nap, de például a főváros tágabb környezetében a nap első felében még borongós idő lesz és itt hószállingózás, kisebb havazás is kialakulhat. Kora délutánra -3, +1 fokig emelkedik a hőmérséklet – sokfelé egész nap fagyni fog. A Dunától nyugatra és részben a középső országrészben is élénk (északnyugaton néha megerősödő) délkeleti szél fog fújni. Éjszaka már nem várható havazás, reggelre -9, -5 fokig hűlünk. Többnyire csak gyenge, északnyugaton hajnalig még mérsékelt délkeleti szél fog fújni, előfordulhat zúzmarás ködképződés.

Szombat: Borongós, néhol napközben is ködös idő lesz, a Nyugat-Dunántúlra reggelre ugyan vastagabb felhőzet érkezhet, és itt havazhat is, de máshol nem számítunk csapadékra. Délután is csupán -3 +2 fokig melegszünk – inkább csak délkeleten engedhet ki átmenetileg a fagy. Mindenhol gyenge marad a légmozgás. Éjszaka már nem várható említést érdemlő csapadék, hajnalra, többnyire gyenge (északnyugaton mérsékelt) délkeleti szélben, -11, -2 fokig süllyed a hőmérséklet – a Dunántúlon lesz kevésbé zord az éjszaka.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Vasárnap: Borult, sokfelé ködös idő lesz, csak kevés helyen bukkanhat elő a nap. Délután is csak -1, +6 fokot mérhetünk – északkeleten egész nap fagyni fog, délnyugaton és délen már kicsit enyhül a hideg - főleg a Dunántúlon mérsékelt délkeleti szél fog fújni. Késő estétől, de főleg éjfél után északnyugat illetve észak felől már elszórtan várható csapadék – a kezdeti havazás után a Dunántúlon már havas eső, vagy sima eső várható. Éjszakára még eléggé lehűl: egészen -3, +3 fokig – talán délnyugaton-nyugaton illetve délen-délkeleten már nem is fog fagyni, ráadásul hajnalban, mérsékelt déli-délkeleti szél kíséretében - már melegszik is.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk