Esők mögött a kikelet – Időjárás a héten

Derekas esőkkel búcsúzik a február. Hétvégére tán kiderül, és március első napja is beköszönt, de az első tavaszi éjszakák még kicsit hűvösek lesznek.

A múlt hét utolsó napján lezárult a február csendesebb, igaz, éjszakánként hidegebb, anticiklon dominálta része (erről lásd múlt heti bejegyzésünket), és az ország egy ideig az esőt hozó időjárási rendszerek vándorlásának ösvényére került. Az első peremciklon még vasárnap érkezett, s néhol még hétfőn is esőket okoz: a keletkezési helyéről (mediterrán születésű sorstársaival együtt) genovainak nevezett ciklon befutását remekül előrejelezte, hogy előző nap (szombat este) elmaradt a Sampdoria–Genoa-derbi a gyepszőnyegre zúduló eső miatt.

De akadnak újabb versenyzők is a pályán: az északnyugat-európai középponttal terpeszkedő markáns atlanti ciklon egészen a Földközi-tengerig nyúló frontjain rendre újabb hullámok keletkeznek, és az egyik derekas peremciklon már keddre virradó éjszaka hazánk fölé araszol. Ezt követően minimum három napon át (pesszimistább forgatókönyv szerint egészen szombatig) többé-kevésbé intenzív öntözésben részesül a Kárpát-medence, meg a mi szűkebb-tágabb környezetünk (a Balkánon újabb áradások is várhatók). Ráadásul szerdától a Dunántúl e rendszer hideg oldalára kerül, s itt viharos széllökések is előfordulhatnak - az esőzés egyre inkább az ország középső és keleti részén lesz meghatározó kedélyformáló jelenség. Csütörtökön ismét többfelé (estétől egyre inkább északon) várható lassan gyengülő intenzitású eső, és még pénteken is csak átmenetileg szűnik a csapadék. Szombaton nyugaton erősen szeles, némileg felhős, de azért kellemes hőmérsékletű idő várható, míg vasárnap, a tavasz első napja is az elvárásoknak megfelelő (azaz a napi átlagnál melegebb) időt hozhat.

Amúgy az egész hétre jellemző lesz a nappali hőmérsékletek tekintetében mutatkozó kelet-nyugati területi megosztottság, és az adott régióra vonatkozóan legfeljebb kisebb mértékű ingadozás. Az éjszakák viszont addig maradnak viszonylag enyhék, amíg ehhez felhős, esős idő társul. A hét utolsó napjaiban ismét hidegebb hajnalok köszöntenek be, az első tavaszi reggelen is sokfelé várható fagy.

S hogy milyen lesz a tavasz eleje? Ezt persze még csak találgatjuk. Találkoztunk ugyan olyan távlati előrejelzéssel is, mely az évszakhoz képest hűvös és kifejezetten csapadékos márciust jósolt – mi a magunk részéről megelégednénk azzal is, ha idén egészen decemberig már nem térne vissza a tél.

Péntekig esik

Hétfő: A már fagymentes reggelt követően délutánra inkább erősebben felhős időben többnyire 7, 10 fokig emelkedik a hőmérséklet. Napközben gyengébb-erősebb intenzitású eső többfelé is előfordulhat. Előbb a középső országrészben, majd a Dunántúlon fújhat mérsékelt délkeleti irányú szél (délután a nyugati megyékben kicsit már erősebb). Éjszakára a felhős és többfelé esős időben, gyenge légmozgás mellett csupán 1, 5 fokig csökken a hőmérséklet.

Kedd: A borult, esős dunántúli és északi területeken (így Budapest környékén is) „csupán” 6, 10 fok várható, de a Tisza-vidéken, a Tiszántúlon, a Dél-Alföldön, ahol legalábbis délutánig kevesebb csapadékra számítunk, akár 12–15 fok is lehet – itt néha a nap is kisüthet. A Dunántúlon északnyugati, a keleti országrészben délkeleti szél fog fújni, estig sehol sem túl erősen. A csapadékhullás napszállta után is folytatódik: a borult, többnyire (főleg nyugaton és a középső országrészben) esős időben reggelig is csak 2, 6 fokig csökken a hőmérséklet. A Dunántúlon, pláne annak nyugati részén megerősödik az északnyugati–északi szél.

Szerda: Jelentős hőmérsékleti kontraszt alakul ki az országban: az erősebben szeles, ám csupán visszafogottan csapadékos Dunántúlon napközben is csupán 4, 7 fokot, az ország középső és keleti felén azonban még 8–12 fokos maximumokat is mérhetnek. A középső, sőt a keleti országrészben amúgy (rövid felszakadozásokat leszámítva) zömmel szintén borult, esős idő lesz, ehhez itt is élénkebb-erősebb északkeleti szél társul. Késő este, majd éjszaka a Dunántúlon még mindig erős, néhol viharos északnyugati szél fog fújni. Éjszaka is sokfelé fog esni, hajnalban 2, 6 fok körüli minimumok várhatók.

Csütörtök: Napközben zömmel felhős időben többnyire 5 és 11 fok közötti maximumokat mérhetünk (nyugatról a Tisza felé haladva). A Dunántúlon továbbra is erős-viharos északnyugati szél fog fújni.  Többfelé is számíthatunk további kisebb intenzitású esőkre. Éjszaka a Dunántúlon,. sőt a Duna-Tisza köze déli részén ismét fagyhat, jobb esetben 0 fok környékén maradunk - keleten, északkeleten, így a főváros környékén nem lesz kevesebb +3, 4 foknál.  Északon, északkeleten elszórtan még eshet, nyugaton felszakadozik a felhőzet, s legfeljebb mérsékelt (vagy semmilyen) légmozgást tapasztalunk.

Péntek: Jóval kevesebb helyen várható eső, de azért északon, északkeleten még ne zárjuk el az esernyőt. Délutánra többnyire 6, 9 fokig melegszik a levegő, legfeljebb mérsékelt délkeleti szél fog fújni. Éjszaka az ország északi sávjában többfelé fagyhat, de azért többnyire  0 és 4 fok között alakulnak a minimumok. Éjjel keleten gyenge lesz a légmozgás, reggel már a Dunántúlon fújhat élénkebb északnyugati szél - hajnalban délen, délkeleten ismét elered az eső.

Szombat: Február és egyben a kalendáriumi tél utolsó napja 8, 12 fok körüli délutáni hőmérsékleteket, változóan, az ország középső  és déli-délkeleti részén erősebben felhős időt (és ott kisebb esőket) tartogat. Főleg a Dunántúlon (s még az ország északkeleti sarkában) késő estig erősebb északi-északnyugati szél fog fújni. Éjszaka. szinte már szélcsendben, elsősorban nyugaton és északon többfelé fagyni fog: a reggeli minimumok zömmel -2  és +3 fok között állnak be, a legmelegebb tán éppen a fővárosban lesz. Délen, délkeleten több lesz a felhő és helyenként eshet is.

Vasárnap: Az első tavaszi nap visszafogott felmelegedést, változóan, keleten erősebben felhős, néha esős, nyugaton inkább napos időt hoz: kora délután 8, 10 fokot is mérhetünk – délutánra megélénkül, északnyugaton kifejezetten felerősödik a déli szél. Kora este északon megnövekszik a felhőzet és ott ekkor már eshet is.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.