Brazília elnöke végre engedélyezte, hogy a hadsereg is közreműködjön az esőerdőtüzek megfékezésében

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 24.

Katasztrófa

Épp ideje volt.

A nemzetközi nyomás hatására Brazília elnöke pénteken engedélyezte, hogy a hadsereg is közreműködjön az amazóniai esőerdőtüzek megfékezésében, melyek száma több ezerre tehető.

A katonaság egyes egységei szombattól foglalják el állomáshelyeiket az érintett területeken, hogy segítsenek a tűzoltásban, együttműködve a közbiztonsági szervekkel és a környezetvédelmi hivatalokkal – olvasható Jair Bolsonaro elnöki rendeletében.

Bolsonaro korábban az esőerdők védelmét a brazil gazdasági fejlődés – bányászat, földművelés, fakitermelés – akadályaként emlegette, amivel nemzetközi, környezetvédelmi bírálatok sorát vonta magára.

Úgy tudni, pénteken telefonon beszélt vele Donald Trump amerikai elnök, felajánlva országa segítségét a "tűzharcban".

Ugyancsak pénteki fejlemény, hogy a brazil kormány "diplomáciai offenzívát" indított: külképviseleteinek 12 oldalas körlevelet küldött statisztikákkal, és meghagyta diplomatáinak, hogy az adatok alapján érveljenek esőerdőügyben.

Mindez azután történt, hogy Emmanuel Macron a G7-es csúcs napirendjére akarja tűzni az Amazonas esőerdeiben tomboló tüzek témáját. Bolsonaró elnök meg  teljesen kiakadt ezen, mondván hogy a brazíliai erdőtüzek ügyét Macron személyes politikai haszonszerzésre használja. Ahogy azt is kifogásolta, hogy egy olyan találkozón akar Macron a brazíliai tüzekről beszélni, melyen Brazília nem vesz részt. Ez szerinte "kolonialista észjárás".

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.